A portugáloknál jön a hajó, nálunk elmegy

Érdekes hírt találtam arról, hogy a Damen Group nevű holland hajóépítő vállalat épít egy többcélú hajót a Portugál Haditengerészetnek. A Damen nagyvállalat, Jézuskától a géppuskáig mindent gyárt, így a tengeri szélkerékfarmokat szervizelő tiszta elektromos hajót, parti őrségeknek felfegyverzett gyors kishajókat (kuttereket), kotró- és halászhajókat, de részesei egy közös holland-német-spanyol hajóépítési programna is, amelyben modern rakétás fregattok készülnek, pl. a holland De Zeven Provincien, amely a magyar protestáns prédikátorokat megmentő (és még még számos más szempontból is legendás) De Ruyter admirális zászlóshajója után kapta a nevét.

A leendő portugál többcélú hajó így néz ki:

Ez a hír két szempontból is érdekes:

Új kategória a láthatáron

A kisméretű repülőgéphordozó régóta ismert hajókategória. Az amerikai, atommeghajtású óriások ugyanis annyira drágák, hogy még az USA sem tud belőlük megengedni magának egyszerre 10-12 hajónál többet.

Az angol (és később amerikában is gyártott) Harrier vadászgép kifejlesztése azonban lehetővé tette, hogy legyenek kisebb “anyahajók” is. (A nördök itt szoktak elkezdeni hörögni. Anyahajó alatt ugyanis olyan hajót kell érteni, amely csak cipeli a repülőt, de fel- és leszállni nem tud róla. A lapos fedélzetű “anyahajó” az valójában repülőgép-hordozó)

A “kicsi anyahajó” tehát elterjedt hajókategória, olyannyira, hogy már a második-harmadik generációnál jár. A korai hajók közé tartozott pl. a spanyol Principe de Asturias, a brit Invincible, az olasz Giuseppe Garibaldi. A jelen és a jövő hajói pl. a japán Izumo, az olasz Cavour, a spanyol Juan Carlos I vagy a koreai Dokdo.

Ezek közös tulajdonsága, hogy nagyjából 200 m hosszúak, és ennek megfelelően a vízkiszorításuk is nagyságrendileg hasonló. (Nem álltam neki kigyűjteni).

A leendő portugál hajó tervezett hossza ennek a fele, 107 m. Ez egy kisebb fregatt méretét jelenti, vagyis ha fizikailag fel is lehet róla szállni egy ember vezette vadászgéppel, 5-6 példánynál többet fedélzetre venni nem tud.

Mini drónhordozó - csodafegyver, vagy drága hiba?

Ez a hajó, egy régóta előrejelzett kategória, a drón- és helikopterhordozó hajó egyik korai példánya. A pilótával repülő harci gép egyelőre nem váltható ki 100%-ban, de 70-80%-ban igen. Felderíteni, tengeralattjáróra vadászni, bizonyos csapásmérő feladatokat végrehajtani már simán lehet drónnal is. Az ugyanarra a feladatra való drón jóval kisebb mint a pilótás gép, hiszen nem cipeli a kezelőszerveket és a pilóta életben tartására/megmentésére szolgáló felszerelést.

Ezért a hajó lehet kisebb, lehet rugalmasabb (többféle drónnal). Persze a dolognak rengeteg árnyoldala is van. De ha valaha valaki, valamennyire is komolyan gondolja az EU valamennyire is egységes haderejét, ez itt egy fontos fejlemény, mert kisebb országok biztosan nem tudnak nagy hagyományos repülőgéphordozót fenntartani, de egy-egy belga, portugál, görög, olasz stb. ilyen hajó azért jelentős képességnövekedést jelent minden flottaköteléknek.

Ez a hajó egy fontos innováció. Az is lehet, hogy a “papíron nagyon jó ötletnek tűnt, valódi háborúban öt perc alatt derül ki, hogy nem az igazi” kategóriát fogja gazdagítani. Ez egy legendás kategória. Legjelesebb képviselője talán a HMS Hood, ahol a drónhordozó hajó zseniális koncepciójához hasonlóan meg lett magyarázva, miért jobb az, ha a hajó a kevesebb páncél miatt könnyebb és mozgékonyabb, egész addig, ameddig a Bismarck egyetlen lövedéke fel nem robbantotta a lőszerraktárat és küldte a Royal Navy egyik büszkeségét a tenger mélyére.

A Hood 1924-ben

Új hajóhoz új gazdaságpolitikai modell

A hajóépítési projetktet EU RRF pénzéből valósítják meg. Abból a pénzből, amelyből mi azért nem kapunk, mert mi vagyunk az az ország, ahol a kormány nem bír kulturált 20-30%-ot lopni a közösből és megegyezni az ellenzékkel, hogy egy 1/3-2/3 rotációban lopjanak ebből. És mindezt kénytelen hangos gyűlöletkampányokkal leplezni. Csak ezért.

Ezt a hajót (és társait) euro-milliárdokért fogják megépíteni Hollandiában (a Damen Group holland cég) és ezzel a holland gazdaság egy elég jelentős lökést fog kapni.

A holland gazdaságnak vannak komoly strukturális problémái (egyszerűsítve: a mezőgazdasági termelésük környezetterhelése akkora, hogy az EU-s környezetvédelmi követelményeket teljesítendő vissza kellett fogni az építőipart, ami a jelentős bevándorlással együtt lakhatási válsághoz vezetett) de az ilyen hírek mutatják, hogy ők azért nem a teljes szétrohadás felé mennek.

Monetáris vs. fiskális támogatások

Egyúttal megmutatja a hír az EU RRF pénzek valódi jelentőségét is. Ez egy párhuzamos folyamat Amerikában és az EU-ban. A 2008-as válságot követően monetáris politikai eszközökkel próbálták a gazdaságot újra pályára állítani, ez volt az ún. quantitative easing. Ez egyszerűsítve azt jelentette, hogy a nemzeti bankok kötvényeket vásároltak magánvállalatoktól, vagyis hitelt adtak nekik. Mindezt olyan pénzből, amely előtte nem létezett, hanem a jegybankok mondták azt, hogy mostantól ez a pénz van.

Felelőtlenség? Részben. Előtte ugyanis, a nagy amerikai ingatlanbuborék idején kereskedelmi bankok mondták azt, hogy bizonyos pénzek vannak. Hiszen amikor nem kifogástalanul fizetőképes adósok hiteleit úgy értékelték, hogy azok kifogástalanul fizetőképes adósok hitelei, akkor valótlanul vittek be a rendszerbe értéket, hiszen ha valaminek értéke van, akkor az fedezetként használható.

Amikor a buborék kipukkant, emlékezhetünk rá, hogy magával rántotta az egész gazdaságot, hiszen sokan, akiknek se az ingatlanpiachoz, se a bankvilághoz nem volt köze, a maguk bizniszét arra a látható, de fedezetlen pénzre alapították, ami a pénzpiacokon ott volt. Ez a pénz az ingatlanbuborék kipukkanásakor egyszerűen eltűnt, vagyis pontosabban kiderült, hogy soha nem is létezett.

Tisztítóz? De abban mi is elégnénk!

Erre ha az öreg Milton Friedman élt volna, és nem hal meg másfél évvel a válság kirobbanása előtt, minden bizonnyal azt mondta volna, hogy az elégő dollárok tüzében elég mindenki aki nem piacképes és egy szebb és jobb gazdaság sarjad belőle.

Azonban ezt politikailag senki se merte vállalni, ezért jegybanki eszközökkel az elégett pénz egy részét visszapótolták. Nyilván el lett mondva, hogy okos emberek fogják ezt csinálni és nem kreálódik kamupénz. Ez amúgy nagyjából így is lett. A kriptobuborék mutatja meg, hogy a kockázatéhes befektetők kénytelenek voltak a kockázatot és magas hozamot olyan bizonytalan terepeken keresni, mint a cryptocurrency világ.

Igenám, de jött három új probléma:

1. A piacra kikerülő pénzmennyiség így is több lett annál, mint amit bárki gondolt. Ennek voltak olyan kisebb lokális hatásai, hogy az olcsó hitelek miatt Orbán mindig hatost dobott. Nagyobb léptékű hatása, hogy ha mindenkinek van pénze, akkor a dolgok drágulni kezdenek és jön az infláció.

2. Noha sokan jutottak koldusbotra, elmaradt a teljesen laissez faire beavatkozás nélküliséget követő bozóttűz. Ezért a gazdaságban túléltek olyan vállalatok, amelyeknek nem kellett volna túlélni. Ezen kívül pedig a környezetterhelés is magas maradt, hiszen senki sem volt radikálisan új megoldások kitalálására kényszerülve.

3. A válság idején kormányzó elitek meggyengülve bár (erről még lesz poszt) de azért túlélték a balhét, és a nagy összeomlásnak, az ezzel járó társadalmi válságnak sok helyen nem lett politikai felelőse, úgy mint nálunk Gyurcsány Ferenc vagy a franciánál Sárközy.

Pénzosztással kombinált politikai korreckió

Ezeken a problémákon újra központi gazdasági beavatkozásokkal próbálnak úrrá lenni. Az olyan gazdaságpolitikai kísérletek, mint a japán Abenomics, az amerikai Bidenomics vagy az EU RRF alapja, a quantitative easingtől eltérő csomagok.

A quantitative easing ugyanis abból a szempontból liberális volt, hogy a hiteleket különösebb politikai elvárások nélkül osztotta. A fent említett három gazdaságpolitikai csomag viszont a pénzosztás mellett nagyívű politikai célokat is megfogalmaz.

Az amerikai Inflation Reduction Act valóban részben az infláció elleni küzdelemre jött létre. Azonban van még két legalább ilyen fontos célja. Az egyik az elnéptelenedő, folyamatos válságban levő, és egyre szélsőségesebb kreténeket megválasztó vidéki Amerika gazdaságának újraindítása. A másik pedig az amerikai “zöld” beruházások ösztönzése. Részben környezetvédelmi szempontokból, részben pedig azért, hogy az amerikai gazdaságnak ne legyen versenyhátránya a most beinduló “zöld” iparban.

Az Abenomics céljai közé is felvették régi japán társadalmi problémák megoldását, pl. a nők munkaerőpiaci helyzetének gyökeres reformját, a fenntartható növekedéssel kapcsolatos beruházások ösztönzését.

Az RRF is, miközben a hivatalos oka a Covid-sokkból kijövetel, nagy vonalakban hasonló célokat követ. A helyi ízt itt a politikailag egységesebb, és a világpolitikában határozottabban, akár katonailag is fellépni képes Európa megteremtésének célja jelenti.

Mi persze megint kimaradunk

Ez a portugál hajó, a megépítésére, fejlesztésére menő eurómilliárdok mutatják meg, hogy milyen érdekek mozognak az RRF körül. Ez komplett országokat, iparágakat reformál meg, de legalábbis késztet új, támogatható projektek elindítására. Miközben az egységesedéssel kapcsolatos politikai birkózás zajlik Brüsszelben, a dolog gazdasági előnyeit igyekszik mindenki a lehető leghamarabb érvényesíteni. Mindenkinek kőkemény, milliárd eurós érdekei vannak.

Mindenki igyekszik megmagyarázni, hogy a pénz, amit kér, hogy fog egy zöldebb, egységesebb, erősebb Európához vezetni. Ebben olyan kanyarok is vannak, mint hogy a románok megpróbáltak a magyarnál is lepukkantabb vasútjukra hidrogénüzemű vonatokat venni. A projekt most éppen áll. Na ehelyett van nálunk szuverenitásvédelmi törvény, meg vízzel menő autó. De nyilván a másik 26 tagállam csinálja rosszul, hogy a hidrogénnel menő vonattól kezdve a zsebanyahajóig, mindenféle projekttel próbálja a zsebébe tömködni a Brüsszelben osztogatott pénzt.