15 Comments

Annak, hogy a Bismarck első sortüze telibe kapja a Hoodot, kicsi volt az esélye, de mivel a Bismarck legénysége kimagaslóan jól képzett volt, ráadásul az akkori mércével mérve kb. a legjobb technika volt a kezük alatt, ennek volt egy reális, szabad szemmel is látható esélye. Általában 1-2 korrekciós után a 2-3. sortűz volt az, ahol már elvárták, hogy néhány lövedék célba találjon a sorozatból.

Hogy ebből a véletlenül elsőre találó sortűzből ráadásul egy gránát pont be tudott esni a lőszerraktárba, annak meg csak kb. matematikai esélye volt.

Na de hogy lássuk, hogy a gyakorlat és a valóság mennyire egy rohadt qrva (bocs!), hogyan is volt tovább a történet? Ugye felszállt néhány ezeréves, még az I. VH-ból származó "semmiresejó" Swordfish kétfedelű torpedóvető hajmeresztő 222 km/h max. sebességgel (a gyakorlatban csak 160-180 körül repültek), azután az egyiknek mégis sikerült a torpedójával pont telibe vernie a Bismarck kormánylapátját, ráadásul egy olyan félretekert helyzetben, hogy az éppen akkor fújó szélben semmilyen módon nem tudtak a dél-francia végek felé hajózni, ahová pedig nagyon oda kellett volna érjenek, mert fogytán volt az üzemanyag. Csak közben a fél (ha nem az egész) angol flotta üldözte őket az óceánon, így kivárni sem nagyon tudták, hogy elálljon a rossz felől fújó szél. Ezt vajon milyen oddsra adták volna a legjobb angol bukmékerirodák...? :-)

Utána a többit meg elintézték a tizensok hüvelykes csatahajó lövegek, és innentől kezdve a Bismarck is már csak történelem.

Expand full comment

Ez ebben a formában úgy nem igaz, ahogy van. Mivel mindig csak a szórásközéppont értékét lehet számolni és a lövegek szórása a célpont méretében van, ilyesféle elvárás nem volt főleg nem 15 km és feletti lőtávolságnál. Kb. a mesében és véletlenül találta el a célt 15 km távolságból bárki. Inkább a 7-8. sortűz táján, ha a villába fogás megvolt a 3. után. Előtte ennek esélye a szinte nullához konvergált. És ezt is csak akkor, ha se a cél, se a tüzelő nem váltott irányt vagy sebességet.

Hogy a Hood pontosan mitől robbant fel, ma sem tudni. A Hét Tenger blog szerzője ezt kifejtette egy korábbi írásában, amikor még nem a blogot vezette.

Itt, a Hood-ban van asszem.

https://app.mediafire.com/712jt3pqzu28z

Expand full comment

Ruyter-ről és a korszakról itt lehet NAGYON hosszú posztokon keresztül olvasni: az első és a második angol-holland háborús posztokat keressétek. Én erően ajánlom, de több órára való hideg élelmet mindenki készítsen be :)

https://htenger.blog.hu/

Expand full comment

Természetesen ugyanitt kimerítően tárgyalva van a Bismarck, és annak seggbelövése is:

https://htenger.blog.hu/2022/02/15/farloves_621

Expand full comment
Nov 30, 2023·edited Nov 30, 2023

* Nagyon élveztem a poszt olvasását, köszönet érte.

* A műszaki, haditechnikai részletekhez nem tudok hozzászólni, még dilettánsan sem.

* Laikusként és intuitive mindig tudok lelkesedni olyan fejlesztésért, ami mondjuk fele költségből hozza a korábbi megcélzott funkcionalitás teszem azt 80%-át. Az egész technikai fejlődés sokszor szól erről: tömeges léptékben, kisebb méretben , olcsóbban, biztosítva kvázi ugyanazt a szolgáltatást (aztán a "kváziság" mibenlétéről lehet vitatkozni).

* Szomorú folyamatosan érzékelni, hogy a magyar valóság fénysebességgel marad le egy minőségibb jövő lehetőségeiről.

* Magam részéről nem vágom Orbán egyre jobban érzékelhető szoft- majd hard-huxit stratégiájának körvonalait. Oké, tényleg ő lesz a legnagyobb kiskakas a szemétdombon. De onnantól hogyan lesz erőforrás, bármire? Már most látszik, hogy a reptérért be kell áldozni Erste vagy Alfa/Union biztosítós - házon belül már meglévő - tulajdonokat. Az lenne az elképzelés, hogy mindent túlárazottan megveszünk, majd bóvliért eladunk, az újabb és újabb potenciális zsákmányokért? Én ezt nem értem.

Expand full comment

A cikk amúgy érvelési hibás a műszaki résznél. Csak mert egy szerencsés találat elsüllyesztett egy hajót, attól a koncepció nem szar. A cikk érvelését felhasználva minden hajó szar. Mert minden hajót harcképtelenné tud tenni az, ha hajócsavarjánál éri találat vagy pont a lőszerraktárat kapja el valami.

Az is pont benne volt a pakliban, hogy percek alatt elsüllyed a Prinz Eugen és aztán a B-t is harcképtelenné lövik. Ugyanis az angolok hibásan azonosították a célokat és egy ideig a PE-re tüzeltek. Ha elkapta volna csak egy mázlisabb sorozat az angol hajóktól, akkor neki igen hamar annyi. És utána már mindkét hajó a B-t lőhette volna. Még a PoW megbízhatatlanságával is meggyőző volt a tűzerő fölény.

Amúgy a németek oldalán duplán szerencse volt. Mi lett volna, ha az orr résznél levő gránát felrobban, ami miatt "csak" üzemanyagot veszt? Ej...

De ebből a laikus civil mégis jó messzire extrapolált. Semmi szükség nem volt erre a totálisan rossz példára, mint valami analógia. Csak magának a cikk tárgyára kéne fókuszálni. Ahhoz persze érteni is kéne ahhoz, hogy mit kéne csinálnia egy ilyen hajónak.

Az, hogy mennyire értelmes a kis hozdozó jól mutatja, hogy a franciák soha nem terveztek STOBAR, hanem csak CATOBAR hordozóval. No meg UK is kiszórta a Inv. osztályt és helyette épített egy igaz, hgoy STOBAR hajót (állatok azok is), de legalább kellően nagyot, aminek van értelmezhető kapacitása. Nem 4x30 ezer tonnás hajót építettek, hanem 2x60 ezer tonnásat. Navajon miért?

Expand full comment

a qe csak visszapótolta azt a pénzt, amiről kiderült, hogy nincs. az inflációt nem a qe okozta, hanem részben a covid elleni fiskális élénkítés, részben meg az ellátási láncok szakadozása, amire európában rátett putyin is a gázcsap csavargatásával. ennek ékes bizonyítéka, hogy a qe után több mint 10 évvel szabadult el az infláció.

bár milton friedman nobel-díjat kapott, az ausztriai iskolát meg a monetaristákat azért ma már kevesen veszik komolyan

Expand full comment

pont egy spanyolokkal közös projektben épül a "De Zeven Provincien" nevű hajó - ez ironikus :)

Expand full comment

Hibás koncepció.

Okkal nincs 200 méter alatti CV. Mert a fajlagos költségek annyira elszállnak a fenébe és olyan kevés képességet nyújt. Éppenséggel már a hh és a poszt hh időszakban is mindig az volt a bibi, hogy a francia CdG méretű hajó az, amiről még E-2 kategóriájú gép képes operálni.

Egy CBG/CSG AWACS nélküli értéke egészen pontosan a 0 felé konvergál = értelmetlen. Ha meg csak saját vizeid táján akarod használni, akkor meg minek hajó? Veszel pár tankert oszt csókolom, meg AWACS-et.

Amúgy csak a margóra. Az, hogy az F-35B létezik, az önmagában eg nevetséges anomália. A USMC identitás válságban van évtizedek óta, mert valódi feladata nincs. A legviccesebb, hogy a Kígyó sziget esete bebizonyította, hogy partraszállás / erőszakos partraszállási képességre nincs is szükség = USMC CV szerűség sem kell = F-35B sem kell.

Ha egy sziget körül elveszteti bárki a sea / air controlt, akkor nem tudja tartani = kivonul és az ellen meg partraszállhat egy üres szigeten.

Valahol pislogok, hogy ezt az n+1 megmondóember azóta sem akarta észrevenni és kimondani. Pedig kb. 10 éve lassan már ezen az állásponton vagyok, amikor az F-35B + USMC elvadult hülyeségei merülnek fel. Aztán egy éles konfliktus megmutatta a realitást, amit valahogy mindenki letoj. Érdekes no. 🙂

Expand full comment

Az, hogy egy hajó nem mindenre jó, nem azt jelenti, hogy semmire se

Expand full comment

Nem sikerült megérteni.

1. Az, hogy mennyibe került 1 repülőgépnyi CV meredeken nő annak méretcsökkenésével. Tehát közgazdaságilag hülyeség egy adott méretű alá menni.

2. Aztán harcászatilag is, mert egy hajó -8 gépes kapacitással értelmezhetetlen ütőerő. 80% gép hadrafoghatósággal lényegében 2x2 gép + 1 tartalék géppárt tud üzemeltetni = hülyeség.

3. És egy CV-nek semmi értelme, ha nem képes AWACS-et cipelni. A helis AWACS az erőlködés szinonimája. Mert ahhoz, hogy önvédelme legyen, ez a minimum.

Nem mindenre jó egy USN CVN sem. De ez a vacak tényleg semmire sem jó. Mintha egy 40 tonnás teherautó funkcióját akarnád egy 3,5 tonnás kisteherrel megoldani. Hülyeség.

Expand full comment

Vagy képzeld úgy, hogy mondjuk egy rakétás rombolo/fregatt/ cirkálót helyettesít/kiegészít. Nem a légtér uralma a cél, de egy csapat dronnal tűztámogatást tud nyújtani a harcoló csapatoknak, célfelderítést tud nyújtani a kötelék többi egységének stb.

Expand full comment

Így se látom sok értelmét, mert ahol nem szedi le a mísz drónt a légvédelem, oda a helikopter is bőven elég. CV kompatbilits drón hol van hozzá? Azért ne felejtsünk már el ilyesmit. Építünk egy hajót egy olyan drónnak, ami nem létezik...?

Expand full comment

Szoktam olvasni a htenger blogon a hozzászólásaidat. Ennél sokkal jobban szoktál hozzászólni, és pont emiatt tudom, hogy nem kell neked elmagyarázni, hogy egy csapásmérő/nagyobb felderítő drón miért nem a helikopter alternatívája.

És szerintem abban is egyetértünk, hogy ha lesz drón hordozó, akkor meg fognak jelenni a hordozóra optimalizált drónok is. Ahogy szerintem az amerikaiaknak már van is.

Szóval kicsit úgy veszem, hogy meggyőztelek.

Expand full comment

Itt most nem írok kisregényt. Alapvetően a "drón", mai napig az MQ-9 szerű és alatta levő dolgokat jelenti. Ebből nincs deck kompatibilis. A USN ezzel nem szórakozik, ott a belépő szint az X-47B. Ami CATOBAR cucc. A CGI hajón meg nem olyan.

Szóval ennek fényében, de erről az izéről csak heli üzemelhet és nem, nem győztél meg.

Expand full comment