Ők nem, de maga a vezír igen. Nem véletlenül jár évek óta kevlármellényben, holott eszébe sem jutott senkinek rálőni. Ezek után biztos vagyok benne, hogy testőrökkel biztosított előszobán át megy a fürdőszobába is, kevlártörülközővel. Nem azért, mert reális lenne, hogy megtámadják, hanem azért, mert már rég elvesztette a realitásérzékét.
A pesti szadeszes és a pozsonyi PS-es az ugyanaz. Fico és Orbán nem ugyanaz, például nem a merénylő, hanem Fico hívatja magát baloldalinak. Viszont ott a baloldal jelenti azt, amit itt a jobboldal. A szélsőjobb az a Mi Hazánktól a nyíltan neonácikig terjed, és hagyományosan a baloldal szövetségese. A jobboldal meg a Donáth Annától MZP-n át a KDNP-ig terjedő valami, és csak az a közös bennük, hogy utálják a baloldalt, de teljesen mást gondolnak az adórendszerről, a melegekről vagy az EU-ról. Ez nem feltétlenül igazi különbség, de az az, hogy Ficonak egyezkednie kell más szereplőkkel, és még kisebb a mozgástere az EU-val szemben. Ahogy az is, hogy erőszakos maffia is áll a SMER mögött, addig a Fidesz szinte teljesen fehérgalléros. Az EU-val a viszonya a merkeli idők Orbánját idézi. Balkáni politikában ajánlom a Gemištet, lehet neked nem jön be az a cizelláltabban megénekelt hontandrási világkép, amit képvisel, de kevesen foglalkoznak ilyen mélyrehatóan a térséggel. Vannak szlovák, lengyel szösszeneteik is. De igen, Szerbia, Románia, Szlovákia felé a határon túli sajtó a legjobb kiindulópont. A felvidéki az elég sokszínű, a vajdasági kevésbé, Erdélyhez meg a telex által látszatra megmentett, majd sutyiban leépített transindex helyett ajánlom az uh.ro-t, kiegyensúlyozásnak meg a Fidesz-RMDSZ lapokat, messze nem olyan nyomasztók, mint az origo mondjuk.
A Krónika RMDSZ- és fideszes szócső, tehát, ha egy lényeges információ nem torzított a Krónikán, az puszta véletlen együttállás. (Én egyetlen egy ilyen cikket tudnék mondani az elmúlt fél évből, ami, lássuk be, nem nagy szám: így több a kár, mint a haszon, ugyanis a Krónika vastagon részt vesz az ukrán háború körüli történések torz interpretálásában is, ami a magyar nemzet lényegét számolja fel.)
Az egyetlen jó dolog, hogy a Krónika esetében legalább a magyarországi sajtó is tudja, hogy az jószerével megfelelési kényszeres propagandaanyagok gyűjteménye. A baj az, hogy a határon túli média az a fele, amelyik a magyarországi független sajtóhoz dörgölőzik, úgy van elkönyvelve, mintha sajtó volna (és ebben a Gemišt is sáros, elejétől). Lásd poszt + kommentek. És az a hozzáállás, hogy ha határon túli, akkor az már rendben van, ha kevésbé nyomasztó az origónál, jóaznekik - és ebből roppant káros dolgok következnek. (Bezzeg a magyarországiak az átlagos határon túli véleménynyilvánítótól is elvárják, hogy tisztában legyen a magyarországi politikával és médiahelyzettel, de bezzeg ugyanez fordítva nem elvárás a magyarországi sajtótól és önjelölt mindentudó messiásoktól sem.)
Nincsenek ilyen mély érzelmeim a témában, alapvetően infókért járok a médiákba, szkeptikus forráskritikával pedig rendelkezem, a tulajdonosi kört és az újságírók hozzáállását valamennyire ismerni vélem, de ettől még tény, hogy a romániai belpolitikát illetően sok mindent ők írnak meg egyedül magyarul, pl. a temesvári polgármester körüli ezidei választási kavarásokat, ill. hogy az RMDSZ beállt mögé, miközben a megyei tanács élére már egy másik szövetséget támogat. Ez a Transtelexről pl. teljesen kimaradt - ilyesmikre gondoltam. Kár, hogy a bukaresti tudósító már mindenhol luxus.
(Szlovákiában az elnökválasztás kétfordulós. A parlamenti választás nem kétfordulós, hanem egyfordulós, de tisztán listás, így sokkal arányosabb, mint amilyen a magyar 1989 óta valaha is volt.)
A helyi ízek fontosak. Csehországban az úri közönség defenesztrál köztéren nappal, Oroszországban az FSZB éjszaka. Romániában a bukott politikust lecsukják korrupcióért, a többit nem. Szerbiában egy jó lagziban legalább két halott van, Szlovákiában gyilkol a maffia.
Szerintem semmi nem lenne gyilkosabb Orbánra nézve mint egy szines forradalom egy karizmatikus vezetővel. Milyen színű? Narancs. Ki a vezető? MP. Ha komolyan hoz most a választásokon (amit nem csak Hann fog korrektül kimérni hanem az ő belső apparátusuk is) akkor MP élete veszélyben lesz. Egy ilyen nemes célra Putyin tud adni a legjobban kiképzett bérgyilkosaiból is baráti kölcsönt, nem szívesen lennék az MP személyes védelmét ellátó stábjának helyében. (Most még talán nem aktuális, ha azt mérik, hogy a fideszdékától nem nagyon vesz el szavazatokat addig még talán örülnek is neki, de ez a kép még sokat változhat, talán változik is.)
Azért a lövöldöző csávó nem teljesen ép agyilag, ilyen bárhol előfordulhat. Nem a szlovákok akaratát teljesítette be, csak szimplán kattant. És nem szeretném, ha nálunk is ez lenne a választás második fordulója. A vezírnek is nagyobb büntetés lenne pár év börtön, mint egy gyors golyó.

Jó a Krónika online is, sőt, sokszor a legjobb.

Az uh.ro borzalmas: https://atlatszo.ro/velemeny/pal-denes-kimentese-kadicsfalva/
(Az, hogy Ufó később mégis visszament hozzájuk, csak azt jelzi, hogy az újságírók ennyire kiszolgáltatottak nálunk felé.)
(Szlovákiában az elnökválasztás kétfordulós. A parlamenti választás nem kétfordulós, hanem egyfordulós, de tisztán listás, így sokkal arányosabb, mint amilyen a magyar 1989 óta valaha is volt.)
A helyi ízek fontosak. Csehországban az úri közönség defenesztrál köztéren nappal, Oroszországban az FSZB éjszaka. Romániában a bukott politikust lecsukják korrupcióért, a többit nem. Szerbiában egy jó lagziban legalább két halott van, Szlovákiában gyilkol a maffia.
Szerintem semmi nem lenne gyilkosabb Orbánra nézve mint egy szines forradalom egy karizmatikus vezetővel. Milyen színű? Narancs. Ki a vezető? MP. Ha komolyan hoz most a választásokon (amit nem csak Hann fog korrektül kimérni hanem az ő belső apparátusuk is) akkor MP élete veszélyben lesz. Egy ilyen nemes célra Putyin tud adni a legjobban kiképzett bérgyilkosaiból is baráti kölcsönt, nem szívesen lennék az MP személyes védelmét ellátó stábjának helyében. (Most még talán nem aktuális, ha azt mérik, hogy a fideszdékától nem nagyon vesz el szavazatokat addig még talán örülnek is neki, de ez a kép még sokat változhat, talán változik is.)
azt hittem arról lesz szó hogy Ficonak engedély nélküli oroszbarátságtalan lépései is lehettek
Bástya elvtárs:
https://www.youtube.com/watch?v=Px-_ob2K0Gk