13 Comments
founding

Akkor ide is, mert ontopic:

"Úgy tűnik, hogy a Gondviselés általában megvédi a bolondokat, a részegeket, a gyerekeket és az Amerikai Egyesült Államokat."

(Bismarck kancellár, 1890 körül)

Expand full comment

Egy pontot elvesztettem a fonalat: az ügyész (Jack Smith) benyújtotta a vádiratot, a védők mentelmi jogra hivatkoznak, tárgyalás még nem volt, az ügyész meg azzal akarta rövidre zárni a mentelmi jogi kérdést, hogy a SCOTUS-hoz fordult, de azzal, hogy visszadobták, az első fokon eljáró bírónak kell majd döntenie ebben a kérdésben? És persze bárhogy dönt, a vesztes fél megy másodfokra, majd a SCOTUS-hoz megint...

Egyébként az, hogy Ford kegyelmet adott annak idején Nixonnak, nem pont arra precedens, hogy az elnökként elkövetett disznóságokat az elnökség után számon lehet(ne) kérni az ex-elnökön? Különben nem kellett volna a kegyelmet adni...

Expand full comment
Dec 30, 2023·edited Dec 30, 2023

Az nem elnöki kegyelem volt? Nem tudom ez mennyire vehető figyelembe bírói precedensként..

szeretem az amerikai tárgyalóteremben játszódó filmeket, és ott is többször elhangzik a bírótól az esküdtek felé, hogy "ezt ne vegyék figyelembe". Persze attól még bennük van, szöget üthetett a fejükbe, hatással van rájuk.

Ha az első megállaptásom igaz(nem vagyok szakrtő, csak az érzetemet írtam le) , akkor itt is bejöhet a "ne vegyék figyelembe" ellenére a benyomása, a hatása az elnöki kegyelemnek.

Expand full comment

Ez eléggé érdekes volt, habár átlag magyarként kissé távol van tőlünk. De az valóban megdöbbentő, hogyan működik a politika a "fölsőbb szinteken". Engem nagyon érdekelne az, ami az EU-ban folyik, mert csak csepegtetésként kapunk inkfókat, és nincs ilyen teljes elemzés. Miért kapott Orbán most mégis pénzt, mit vártak cserébe, és miért nem teljesítette Orbán? És gondolom az EU-s politika hátterében ugyanilyen szövevényes a történet, mert nem tudom elképzelni, hogy egybe vágnának a német érdekek és a liberális kisállamok érdekei ezügyben.

Expand full comment

Erről pont voltak cikkek amúgy. Alapvetően annyi történt, hogy Orbánék teljesítették amit elvártak tőlük ezért kaptak pénzt. Csak a szükséges törvények elfogadását pedig az EU csúcs előttre hagyták, hogy úgy tűnjön mintha Orbán kizsarolt volna valamit. Egy illúzió az egész.

Expand full comment

Hol votak erről cikkek? Én csak részinfókat olvastam.

Expand full comment
Dec 30, 2023·edited Dec 30, 2023

Szerintem Tyreo olvtárs erre a nov.8-i Magyari Péter cikkre gondolt:

https://www.valaszonline.hu/2023/11/08/eu-koltsegvetes-rrf-bizottsag-magyarorszag-donald-tusk-nagykep/

Illetve visszamérésként/visszacsatolásként meg jött ez:

https://www.valaszonline.hu/2023/11/23/eu-magyarorszag-lengyelorszag-repowereu-koltsegvetes-breaking/

Azonban ne feledjük, hogy két különböző dologról van szó:

(1) Először 1 milliárd EUR jött (RRF)

(2) Másodszor nyílt ki a 10 milliárd EUR-os bugyelláris. Olyan finomsággal, hogy 1 napos átfutással, Orbánék a parlamenttel, még gyártottak törvényt közlönybe (hogy passzoljanak az időpontok) Menne ez a tempó a svéd NATO-csatlakozással is, de azt nem eröltetik ennyire a fiúk.

* Az ukrajnai EU-csatlakozási tárgyalások vétó nélküli megnyithatósága fájt 10+ milliárdba az EU-nak. Orbán itt a teljes 33 milliárd EUR megnyitását követelte előzetesen a szavazatáért (voltak erről itthon Kesma-cikkek) és ebből "engedett" úgy, hogy az 50 milliárd EUR-os EU-költségvetés extrát elkaszálhatta.

* Utóbbi tételnél most Orbán megkerülésével jöhet 10 milliárd EUR-os keret. Meg jön az Orbán-duma, hogy kétoldali egyeztetések nyomán majd Magyarország is ad valamennyi pénzt Ukrajnának, merthogy úgymond az a baj, hogy nehéz időkben nem adósodhat el az EU.

Nekem legalábbis ez jött le: ha tévedek, majd kijavítanak.

* Persze megy a mantra a médiában, hogy ezek független események egymástól, mert Orbán teljesített ezt-azt, tehát jár neki a 10 milliárd EUR. Ennek elhívését én rábízom arra, aki vevő rá. Azaz Tyreo jól mondta ez az egész egy illuzió az EU töketlenségének elfedésére.

Expand full comment

Majdnem biztos, hogy először a Válasz Online-os Magyari Pétertől hallottam ezt, de most persze nem találom a cikket..

Expand full comment

Mi volt az óbudai bírókkal??

Expand full comment

jó írás lenne, csak ugye azt nem említi, hogy scotus kinevezések már vagy 50 éve az elnöki kampányok központi kérdései, vagy épp az is fontos lehet talán, hogy mennyi korrupciós ügy pattant kicsak az elmúlt egy évben a scotusban, esetleg arról is lehetett volna írni, hogy a 6 konzervatv bíróból legalább 2 (feltételezett) erőszaktevő

Expand full comment

Ha kimaradt, írd meg kommentben

Expand full comment
Dec 30, 2023·edited Dec 30, 2023

* Fárasztó, nehéz, hosszú téma, rendkívül érdekesen, szépen poentírozva kifejtve. Nagyszerű poszt, köszönet érte.

* Az egységsugarú pórias gondolkodás már a cím alapján megfogalmazza percepcióját: van az igazság és van a jogi valóság. Sajnos az igazság sokszor nem védhető meg jogászi folyamatban, például szabályozatlansági lyuk miatt (ami a Trump-ügyben is van). Egy idevágó itthoni, magyar példa lehet Ungváry Krisztián történész ügynök-megnevezési jogi vesszőfutásai.

* Ami Trumpot illeti, mintha nem az alábbi filozófia alapján állna ;) - "Jót s jól! Ebbben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, szánts és vess; s hagyjad másnak az áldozatot." Trump és emberei nyilván mindent kipréselnek, amit csak lehet a jogászkodásokból (maguk javára), magasról téve arra, hogy mennyire alkalmatlan Trum újabb elnöknek (de hát a "szent cél", ugye)

* Érdekes kérdés, hogy a Scotus-bírák hogyan fognak egyensúlyozni szakmai és politikai kötődésük között. Itthon, ha körül nézünk, egy Navracsics látnivalóan lement kutyába, pénzért, paripáért (családot is beáldozva). Scotus tagjának lenni azonban szinvonal, minőség, intellektuális hagyatéki felelősség, gondolom én itthonról. Trump kutyakomédiába belemenni, kockáztatva szakmai lenullázódást, nem feltétlen látszik triviálisnak. Ha csak úgy nem, hogy valami zseniális jogi csűrés-csavarás végén, "elegánsan" valahogy megtámogatható mégiscsak Trump.

Expand full comment