Menő téma most, hogy vajon-vajon mit fog bejelenteni Magyar Péter holnap reggel kilenckor, amikor megy az ügyészségre. Mindenesetre már azzal és már megint sikerült kiemelkedni a szokásos “most aztán az ellenzék leleplezi” mezőnyből, hogy az ügyészség kapuján belépéshez igazítja a megjelenést. Nem tudom mit akarnak holnap tőle kérdezni az ügyészek, de hogy tíz perc késéssel fog indulni a kihallgatás, az biztos.
Ez egy szép játékelméleti csapda. Ha Magyar Péterre “dolgozik” valamelyik szakszolgálat (fura lenne, ha nem dolgozna) akkor tudhatják, hogy mi fog kiszivárogni és készülhetnek. Ha készültek, kérdezhetnek felkészülten. Viszont ekkor felmerül a kérdés, hogy ha tudták-ismerték a nagy leleplező felvétel tartalmát, akkor miért nem tettek már megfelelő nyomozási lépéseket?
Ha nem ismerik, vagy ismerik, de a kihallgatást végző ügyésznek meg nem mondják meg, akkor viszont rögtönözni kell. A rögtönzés eredménye nem tud más lenni, mint a rutin kérdések feltétele: honnan van, mikor készült, ki vette fel, satöbbi. Ezzel viszont az ügyész abba a helyzetbe kerül, hogy szolgaian jegyzőkönyvez és videóra vesz egy politikai performanszt, ahol ő az alázatos alákérdező szerepét alakítja.
Az eredményt is tudjuk, ki lesz adva egy beosztott ügyésznek, hogy állapítsa meg, hogy nincs itt semmi látnivaló.
Csirével tettünk már pár feljelentést üvöltő bűncselekmények miatt, csak azért hogy visszakapjunk egy másfél oldalas megszüntető határozatot, ahol leírják, hogy igaz hogy szőrös, igaz hogy nyávog, de nem, ez nem macska. Kétséget kizáróan nem volt megállapítható, hogy macska, az is lehet, hogy egy szárny, csőr, és karmok nélküli, szőrös és nyávogó kondorkeselyűt látunk.
Nade a tartalom! Mi lesz ez a leleplezés?
Nos, ezt mi tavaly novemberben megírtuk. Csire akkor nevezte el egy kreatív pillanatában zserbó-vádnak a Völner-Schadl ügyet. A miniszter nem tudta, hogy maffia van. Az államtitkár tudta. A főosztvez nem tudta. Az osztvez tudta.
Persze ezen annyira nem kell meglepődni, így működik bármelyik piti bűncselekménynél is. A bunyó helyszínéről kell gyanúsított és kell tanú. A rendőrök-ügyészek meg valahogy eldöntik, hogy ki lesz gyanúsított és ki lesz tanú.
Az összes számlagyáras ügyben, amit eddig láttam, a fővádlott elmondta, hogy itt van 58 vádlott, de neki nem 58, hanem 558 ügyfele volt. Igenám, de a megyei múzeum igazgatójának a feleségének a káeftéje nem kerül be a szórásba. A képviselő úr kft-je úgyszintén nem. Amikor elkezdődik egy ilyennek a felderítése, a mezőny két részre oszlik. Az egyik felkészül, hogy befizesse azt a pármillió áfát és így szabaduljon, valami ejnye-bejnyével. A másik fele pedig elkezdi megrángatni a kapcsolatait, hogy őt húzza le a medve a halállistájáról.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a Völner-Schadl ügyben is elkezdték kikerülni azokat a váddal, akiket nem volt szabad bevádolni. Az is elég nyilvánvaló, hogy hagytak időt, hogy bizonyos papírok eltűnjenek, mások pedig valami időviharos csoda folytán, megérkezzenek a tavalyelőtti iratok közé.
Ez nem egyedi eset. A Boldog-, Mengyi-, Simonka-ügyekben is valami csoda folytán a vád mindent elsöprő szökőárja néhol átváltozott vidáman csörgedező kis patakocskává, hogy bájosan csobogva elkerüljön bizonyos dolgokat, amelyeket nem jó elsodorni.
Na, ha minden igaz, akkor erről lesz most valami színes-szagos bizonyítékunk. Illik azért ezt úgy tálalni, hogy tényleg üssön. Marad a Magyar Péter-jelenséghez eddig használatos jelszó: Meglátjuk.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára
Ez egy korai fázisban levő projekt, heti egy-két, Magyarországot angolul magyarázni igyekvő poszttal. Erre is 8 dollár az előfizetés, és itt hamarosan jön a paywall. A magyar múzsa és az angol elkülönül, most dolgozom a megoldáson, hogy aki az egyikre előfizet, annak legyen hozzáférése a másikhoz, de nem biztos, hogy sikerül. Ha érdekel az angol, akkor inkább arra fizess elő, a magyar Q&A sessiont, ha lesz, meg tudjuk beszélni.
„Csirével tettünk már pár feljelentést üvöltő bűncselekmények miatt, csak azért hogy visszakapjunk egy másfél oldalas megszüntető határozatot, ahol leírják, hogy igaz hogy szőrös, igaz hogy nyávog, de nem, ez nem macska.”
Csakhogy most van egy pindurka különbségecske.
A DMM (pár elszállt értelmiségit leszámítva) kvázi noname brand (és ezzel nem bántani akarlak 😂).
MP mögött pedig két ötvenezres tüntetés, számbelileg a ruszki hadsereget is megszégyenítő közösségimédiás rajongótábor, és úgy általában a teljes közvélemény azok körében, akiket kicsit és érdekel a politika és nincsenek felkúszva épp prosztatáig a Főni hátsójába.
Ezt felejtsék el, hogy szőnyeg alá lehet bullshitezni. HA – tényleg olyan tökösek a bizonyítékok.
Az egyedüli esélyük, hogy tudatosan felvállalják: mi gátlástalan, cinikus gengszterek vagyunk, ezt van, kell szeretni, és reménykednek abban, hogy a híveket még ez sem tántorítja el.
Végre egy érdekes kedd reggel…