Kedvenc emberem bármilyen borfesztiválon a 60+ éves borász, aki csüggedten üldögél a standján és nézi, nézi, nézi a borászatokat, amelyeket azok az emberek visznek, akik a 12 alkalmas tanfolyamból 2 alkalmat töltöttek ennek a kényes bogyós izének, ami a de luxe présház és longevity deszntináció mögött nő, a megismerésével.
Nagyapám 65 éven át küzdött a szőlővel a szabolcsi homokon. Egy idő után az agronómus veje is beszállt a borászkodásba. Élete vége felé azt mondta az öreg, hogy ennyi idő alatt talán 20 olyan év volt, amikor a saját mércéjével mérve vállalható bort tudott felmutatni. A többire azt mondta, hogy otthon meginni jó, de vendéget már nem kínál vele. De ezek a tanfolyamok pont annyira hitelesek, mint a 3x2 hétvégés masszőr kurzusok.
Nagyapám mindíg azt mondta, hogy a szőlő olyan mint egy gyerek, egy pillanatra sem szabad magára hagyni. És egy élet is kevés ahhoz, hogy valaki megtanuljon igazán jó bort csinálni. Barátom szállodát visz Somogyban. Gyönyörű. De azt sem lehet otthagyni egy percre sem...
Ez a kurzus nem a borkészítésről szól, nem a szőlőről. Miért kérjük rajta számon?
Lásd "Kinek ajánljuk a kurzust?"
Nyilván egyik pontja sem teljesíthető 1 alkalom alatt úgy, hogy szakértőt faragjon, akkor se ha 12 óra / alkalom. De ennek is megvan a haszna és célközönsége.
Bocsánat, nekem nincs nosztalgikus borélményem nagyapával :)
Szüleimmel 14-15, majd 20 évesen telepítettem szőlőt, ca 300tőke, most már csak a párommal műveljük; Saját "bőrünkön" tapasztaljuk az időjárás változást. Van a domboldalban 3 sor magaskordon, gondoltam "megfelezem"; 3-szor próbáltam, mindig megeredt, aztán 2 éven belül kipusztult, pedig volt, amikor külön locsoltam (nem a felszínét, telepítéskor 80cm-es PVC csővel együtt) Kertészmérnök barátom mondta, rakjak fölé szúnyog, vagy álcahálót UV ellen; Mondtam, akkor nem lesz köztes lugas-sor... A permetezés is igaz, képes 2 hét alatt elvinni a termést, Viszont ha nem a ház mellett van, problémás az azonnali reagálás..
Na, eddig azt hittem, csak az ingatlanosoknál akkora nagy trúváj a desztináció/lokáció...;-) (Mert az ingatlannál csak három dolog számít: a lokáció, meg a lokáció és még a lokáció! ;-)) Már az elején a nyitóképen besírtam: ONLINE kurzus 🙃🤣 Gondolom fő tárgy a kóstolás nyelvezetének elsajátítása, az a kb. 50 mondatnyi szöveg teljesértékű borszakértővé változtatja az embert....!?

És még ilyen az állattartás is. (A világon a legrosszabb cost/benefit arányú emberi munkavégzés)
Szerencsi napsugar :))))) nalunk az ment h Ács egesz evben anyosomnak termelt a 13 fokos musthoz :D
Ez a kurzus nem a borkészítésről szól, nem a szőlőről. Miért kérjük rajta számon?
Lásd "Kinek ajánljuk a kurzust?"
Nyilván egyik pontja sem teljesíthető 1 alkalom alatt úgy, hogy szakértőt faragjon, akkor se ha 12 óra / alkalom. De ennek is megvan a haszna és célközönsége.
Bocsánat, nekem nincs nosztalgikus borélményem nagyapával :)
Szüleimmel 14-15, majd 20 évesen telepítettem szőlőt, ca 300tőke, most már csak a párommal műveljük; Saját "bőrünkön" tapasztaljuk az időjárás változást. Van a domboldalban 3 sor magaskordon, gondoltam "megfelezem"; 3-szor próbáltam, mindig megeredt, aztán 2 éven belül kipusztult, pedig volt, amikor külön locsoltam (nem a felszínét, telepítéskor 80cm-es PVC csővel együtt) Kertészmérnök barátom mondta, rakjak fölé szúnyog, vagy álcahálót UV ellen; Mondtam, akkor nem lesz köztes lugas-sor... A permetezés is igaz, képes 2 hét alatt elvinni a termést, Viszont ha nem a ház mellett van, problémás az azonnali reagálás..
"Mondjuk akkor nincs idő rádióinterjúkra." itt miről maradtam le?
Récsöl adott egy hosszú rádióinterjút amiben vagy hússzor elmondta hogy longevity desztináció.
Na, eddig azt hittem, csak az ingatlanosoknál akkora nagy trúváj a desztináció/lokáció...;-) (Mert az ingatlannál csak három dolog számít: a lokáció, meg a lokáció és még a lokáció! ;-)) Már az elején a nyitóképen besírtam: ONLINE kurzus 🙃🤣 Gondolom fő tárgy a kóstolás nyelvezetének elsajátítása, az a kb. 50 mondatnyi szöveg teljesértékű borszakértővé változtatja az embert....!?
Valamelyik médium meginterjúvolta Rácselt, ő meg ilyeneket bírt mondani, hogy longevity meg desztináció. :)