23 Comments
founding

"Ezután pedig nyíltan kimondja, hogy a politikai iszlám viszont nemkívánatos."

Tudom, hogy álmodozó idealista vagyok, de egy olyan társadalomban/országban szeretnék élni, ahol a politikai VALLÁSOSSÁG nemkívánatos. A politikai kereszténység, iszlám, zsidóság, buddhizmus, satöbbi, vagyis az összes, politikai szerepvállalást produkáló egyház/vallás legyen nemkívánatos.

Az egyházak duruzsoljanak a templomaikban, tartsák el magukat a híveik adományaiból (oké, egye fene, valami aprót kapjanak a normálisabbak az állami költségvetésből is), fohászkodjanak, gyújtsanak gyertyát, egyenek csak azt, amit az istenük megenged nekik, szóval nagyvonalú is tudok lenni, de az állam üzemeltetésébe és a politikába NE SZÓLJANAK BELE. És ami ugyanennyire lényeges: ne várják el (pláne ne követeljék) a többiektől, hogy bármiben is úgy viselkedjenek, ahogy az ő hitük ezt előírja nekik.

Uff, beszéltem.

Expand full comment
Comment removed
Expand full comment
founding

Az EGYHÁZAK (mint intézmények) ne szóljanak bele, nem a tagjaik (akik ugyanolyan állampolgárok, mint a többiek).

Melyik nem-állami szervezet szól bele abba "ideológiai" alapon, hogy vallási ünnepen nyitva tartsanak-e az üzletek? Melyik szervezet hivatkozik holmi "szent könyvre", amikor társadalmi és együttélési normákat bírál felül vagy alkot újakat? Az egyházaknak semmivel sem járna több jog, mint a bélyeggyűjtő egyesületeknek, a sporthorgászoknak vagy a népdal-köröknek.

És hogy mit követelnek az egyházak "itt minálunk" (amit jobbára meg is kapnak)? Például hittan-oktatást az iskolákban, az egyházi iskolák több pénzt kapnak, mint a nem-egyháziak, több templomot újítanak fel, mint óvodát, nevetséges többezer éves (néha általuk is félremagyarázott és/vagy félreértett) hagyományokra és normákra hivatkozva ítélkeznek a homoszexualitásról és a fogamzásgátlásról meg az abortuszról, satöbbi. És nem állítottam, hogy közvetlenül ők fenyegetnek retorziókkal, de engem akkor is zavar, ha a kertembe szarnak vagy ha belepofáznak abba, hogy hogyan éljek, ha nem közben nem vernek pofán. De még ez az idő is eljöhet, ahogy kinéz...

Expand full comment

Lássunk tisztán: az iskolai hittant pont nem az egyház(ak?) követelte(’k?), hanem épp a politikai kereszténység. Erdő Péter és még sokan mások is megmondták, hogy ez púp a hátunkra, és kicsinálja a helyi (plébániai/gyülekezeti) közösségek egyik fontos alapját képező hittancsoportokat (ha a gyerek jár a suliban hittanra, minek még egy?).

Expand full comment
Comment removed
Expand full comment
founding

Úgy látom, hogy két, egymástól nagyon különböző világban élünk, amiknek nem nagyon van kapcsolódási pontja, úgyhogy részemről eddig tartott az erőfeszítés. Soha nem szerettem galambokkal sakkozni.

Expand full comment

Kár, főleg az utolsó mondatodért. Anélkül egy egyszerű “let’s agree to disagree” jöhetett volna ki a szádból (billentyűzetedből), így meg nettó bunkóság. Ennél normálisabbnak ismertelek, már amennyire ismerni lehet valakit az alapján, hogy érdekeseket ír az interneten

Expand full comment
founding

Akkor félreismertél. Így jártam, de valahogy megpróbálom túlélni.

Expand full comment

Továbbá: "A migrációpolitika kapcsán Orbán örülhet"

Nem fog örülni, mert neki a szembenállás a lényeg, a szabadságharc az EU ellen. Ha az EU-ban az általa propagált migrációs politika lesz a haladási irány, akkor az ő vitorlájából kifogják a szelet.

Expand full comment
Comment deleted
Expand full comment

A politikában ez az "én megmondtam" annyira sokat nem ér, csak a "pillanat uralása" fontos, de az mindig. Ennek pedig már 8 éve a fő pillére a nyugatnak a migrációs krízissel való ostorozása. A genderlobbi egyelőre még nem késel meg és robbant fel embereket, szóval jóval kevésbé lesz hatékony erre húzni fel az egész politikát.

Expand full comment

A cikk jó összefoglalás. Ez a csirkehálózás viszont ilyen HVG-kommenter szintű ressentimentet sugároz. A kerítés teljesen jó (bár nyilván mindig lehet fejleszteni), az nem jó, hogy nincs valódi szándék és erőforrás a folyamatos védelmezésére, hiszen ha nincsenek migránsok, akkor nem lehet velük riogatni, és nem lehet őket a szlovák határra terelni választás idején.

Meg egyébként is, az EU legfőbb problémája a tengeri határokon van. Görögország és Olaszország, a két gyenge láncszem, és ott vannak még a derék ultrabalos önkéntes migránstaxiztató mentőhajósok is. Az ő leboxolásuk is egy kemény melónak ígérkezik. Lesz kukaborogatás és bevásárlóutca-kristallnacht.

Expand full comment

+ a börtönök problémáját is az EU-nak kellene kezelnie. Egy központosított rendszerben sokkal egyszerűbb lesz / lenne a börtönökben élő csempészeket hasznosítani úgy, hogy ez az intézmény is nem hogy ne termeljen veszteséget, hanem nyereséget termeljen.

Expand full comment

Az előző írásban részletesen ki van fejtve, hogy miért tekinthető a kerítés csirkehálónak. Röviden: ha nincs mögötte intézményrendszer, ami hatékonyan és érdemben kezeli az átszivárgást, akkor másra nem jó, csak arra, hogy felfogja a szemetet, amit éppen arra fúj a szél. És hát most ez a helyzet.

Expand full comment

Igaz, és végülis én is hasonlót írtam, ettől még a csirkehálózás az jellemzően nem erre utal, hanem arra, hogy a kerítés mint olyan, fizikai adottságait tekintve nem alkalmas a feladatra, ami nem igaz. A spanyol-marokkói és a bolgár-török határon is hasonló rendszerek vannak kiépítve, régebb óta, több rétegben, több pénzből, de a lényeg, ahogy abban mindannyian egyetértünk, az a humán infrastruktúra / az intézményrendszer. És ha egyszer az EU-ban változik a szélirány, akkor ott egy továbbfejlesztett, pénzekkel súlyosan kitömött frontex fogja a szolgálatot ellátni. Ahogy igazából már rég kellene, és eleve nem Orbánnak kellett volna ezt a kerítést megépítenie, hanem az EU-nak.

Expand full comment

Orbán is megmondta, a kerítés akkor jó, ha van rajta kapu. Ehhez képest a miénken gyakorlatilag nézve nincs, ellenben hatalmas lyukak tátonganak

Expand full comment

"biztonságos, EU-n kívüli harmadik országban intézendő kérelmek" - egy HUXIT esetén még akár Magyarország is lehet az a bizonyos ország... :P

Expand full comment

A Schuldbremse, amit írsz, lefordítva bűntudatféket jelent. Persze ennek is lenne német kontextusa...

Expand full comment

Schuld = bűn, nem? Hogy kerül ide a tudat? (22 éve tanultam utoljára németül)

Expand full comment

Azért arra, hogy Merz nem áll le az AfD-vel, nem vennék mérget. A poszt nagyon finoman kikerüli, hogy bizony a figura simán tolja a nettó populista, széljobber, bevándorló-, de főleg muszlimellenes dumákat,mint például hogy a bevándorlók miatt vannak tele az orvosi meg fogorvosi praxisok, és a németek ezért nem kapnak időpontot, vagy egy interjúban a ... Azt is kijelentette, hogy nem lesz együttműködés a részükről az AfD-vel, miközben Thüringiában az AfD szavazataival nyomták át a tartományi parlamenten az ingatlanátruházási adó csökkentését. Apró szépséghiba, hogy a thüringiai AfD hivatalosan is titkosszolgálati megfigyelés alatt áll a szélsőjobboldali terrorveszély miatt...

Expand full comment

Na ez az összefoglaló jó lett, ilyenek kellenének. Szinte 0 hasonló magyarázat van a magyar interneten, és az európai folyamatok nagyon kihatnak Magyarországra. Mind a mai napig senki sem magyarázta el, mit is csinált Merkel pontosan, hogy Putyint így Európára szabadította, kis barátjával, Orbánnal. Amit tudok, azt is a Múzsa elejtett szavaiból tudtam csak kihámozni, mert senki sem foglalkozik az ilyen elemzésekkel. Nagy taps, hogy a mostani német folyamatokról ezeket az elemzéseket már megkapjuk. Köszi.

Expand full comment

Ez jól sikerült cikk!

Expand full comment

És bocs, de még egy harmadik komment: az igazán izgalmas és nehéz kérdés az, hogy a CDU kivel tudna együttműködni? Mert egyedül már nem fog tudni kormányt alakítani, az szinte biztos, akármekkorát is nyerjen. Az AFD a ruszkiimádat miatt vállalhatatlan, a Zöldekkel migrációügyben szinte lehetetlen az együttműködés, az SPD egy totális csőd, az FDP meg túl kicsi. Az új erő pedig, a Wagenknecht féle putyinista balos társaság meg végképp vállalhatatlan. Szóval marad a szokásos impotens zöld-fekete vagy piros-fekete ("nagykoalíció"). (Ami már nem nagy, mivel az AFD már stabilan a második legnagyobb.)

Expand full comment

Észak-Rajna-Wesztfáliában a CDU (76 mandátum)-Zöldek (39 mandátum) koalíciója kormányoz a 195 fős düsseldorfi parlamentben 2022 óta, eddig úgy tűnik, hogy megvan az egyetértés, Hendrik Wüst (lkorábban már egyszer belebukott a Rent a Rüttgers botrányba) sokkal visszafogottabb politikát folytat, mint Merz.

Expand full comment

Mondanám, hogy az egyetértés eredménye, hogy az AFD pedig növekedett egy laza 12%-ot a legutóbbi választás óta, de nem: a CDU támogatottsága csak 3%-ot csökkent 2022 óta, az ellenzéki szocdemeké zuhant be. Minden jel szerint a tradicionális ruhr-vidéki munkásosztály nem szavaz át a visszafogott kereszténydemokratákra, viszont lelkesen átszavaz a putyinista-populista nácikra.

Expand full comment