A cikk arról szól, hogy miért szükségszerű a kommunizmus bukása. E tekintetben nem is látok vitatnivalót. Az érvelés során azonban rendre a kapitalizmushoz térünk vissza, de nem tesszük fel azt a kérdést, hogy vajon min bukhat meg a kapitalizmus.
Működik-e a kapitalizmus egy lényegében növekedés nélküli világban? A növekedés nélküliséget kétféleképpen is nézhetjük:
- a gazdasági növekedés erősen korrelál a népesség növekedésével, ami a fejlett országokban igencsak akadozik
- a természet erőforrások (klíma tekintetében, maga a természet) szűkössége a növekedés korlátja.
Az externáliák internalizálása egy szép és egyszerűnek tűnő gondolat, de egy ponton eljutunk oda, hogy az internalizált költségek megölik a fejlődést, de még akár az aktuális életszínvonal fenntartását is.
Visszatérve a cikkhez, sokan a kommunizmus kritikáját nem ismerve, a kapitalizmus kritikájaként, a fenntarthatóságra adott válaszként tekintenek a kommunizmusra (szerintem helytelenül). Annyiban mindenképpen igazuk van, hogy a kapitalizmus kritikája egy nagyon időszerű kérdés.
Örömmel olvasnék erről a témáról, ha van hozzáfűznivalótok.
Jó volna már abbahagyni a "kommunizmus" és a "szocializmus" fogalmának keverését.
A cikk valóban a kommunizmust emlegeti, de végig a szocialista rendszerekről beszél.
A kommunizmusról azt se tudjuk, milyen volna, tehát hülyeség a bukását mérlegelni.
A szocialista rendszerek viszont egyértelműen sikeresek voltak abban az értelemben, hogy széles tömegek számára teremtették meg a nagyobb jólétet és társadalmi mobilitást, és ezzel mintaként szolgáltak a fejlett tőkés országok szociálpolitikája számára.
Az elkövetkező száz évben a világgazdaság biztos hogy végig dinamikusan növekedni fog, tehát a "növekedés nélküli világ" még a kommunizmusnál is nagyobb utópiának tűnik.
Az emberiség létszámának időbeli alakulása ebből a szempontból nyilvánvalóan indifferens, hiszen stagnáló népesség mellett is lehet jelentős gazdasági növekedést produkálni.
Jelenleg a kapitalizmus legnagyobb fenntarthatósági problémájának az elkülönült tulajdonosi érdekből eredő rövid távú profitérdekeltség tűnik, mivel ez a hosszú távon megtérülő de gazdaságosabb megoldásokkal szemben ellenérdekeltséget teremt, és így a rövid távon megtérülő de gazdaságtalanabb megoldások választásával hatalmas károkat okoz a társadalom számára.
A kommunizmust soha senki sem emlegette alternatívaként a kapitalizmussal szemben.
Nem is emlegethette alternatívaként, mivel a kapitalizmusban van árutermelés és piac, a kommunizmusban pedig nincs. Tehát amíg egy társadalomban árutermelés és piac van, addig elvileg sem lehet kommunizmus. Ezt kéne már végre a sok kommunistázónak megértenie.
A Marx által a szocializmusban elképzelt dolgozói csoporttulajdon viszont az elkülönült tulajdonosi érdekhez képest valóban hosszabb távú érdekeltséget eredményez, ami továbblépést kínálhat a klasszikus tőkés vállalati formához képest.
A dolgozói csoporttulajdoni formában működő vállalkozások tömeges elterjedéséhez azonban semmiféle jelentős társadalmi fordulatra nincs szükség.
Már jelenleg is rengeteg cég - persze elsősorban kisvállalkozások - működik ilyen vagy hasonló elven, és ezek már most is sokkal versenyképesebbek az elkülönült tulajdonosi érdekkel működő klasszikus tőkés vállalatoknál.
A dolgozók tulajdonosi érdekeltségére egyébként még a nagyvállalatok esetében is már több mint fél évszázad óta létezik példa.
Közismert például, hogy japán nagyvállalatoknál az alkalmazottak jövedelme részben a vállalati nyereségtől függ, ezért nemcsak a saját feladatuk ellátásában, hanem az egész cég sikerességében is érdekeltek.
Ráadásul a japán vállalatok esetében az élethosszig való alkalmazás a tipikus, tehát a cég és az alkalmazott kölcsönösen hosszú távon számít egymásra.
Ez az oka a japán alkalmazottak cég iránti erős lojalitásának, és annak, hogy a japánok olyan kiemelkedően lelkiismeretesen végzik a munkájukat.
Tehát elmondhatjuk, hogy a kapitalizmus fejlődése nem állt meg, és bőven létezik pozitív példa a továbblépésre.
- - -
És a slusszpoén:
A példaként említett emberszabású japán vállalati kultúra valójában az amerikai baloldal szellemi terméke, amely a második világháború után a vesztes Japánt demokratizálni próbáló amerikai vezetés számára olyan törvények kikényszerítését javasolta, amelyek rendkívüli módon megnehezítették az alkalmazottak elbocsátását, és ezzel a cégeket arra kényszerítették, hogy az alkalmazottakat a cég sikerességében anyagilag is érdekeltté - vagyis lényegében társtulajdonossá - tegyék.
Tehát elmondhatjuk, hogy még a náci japánok civilizálása és a japán gazdasági csoda is egyfajta szocialista gazdasági modell eredménye volt :-)
Teljesen jogos az észrevételed, mivel a japánok tényleg embertelen sokat dolgoznak.
Ezt azonban teljesen önként teszik, és a japánok kiemelkedően magas átlagos élettartamából ítélve mégcsak azt sem lehet mondani, hogy tönkreteszik magukat ezzel.
És ha csak az alkalmazottak munkahelyi tornáztatását nézed - ami ugye egy jellegzetes japán hagyomány - akkor máris el kell ismerned, hogy a japán munkahely sokkal "emberszabásúbb", mint a dolgozókkal ilyen formában nem törődő nyugati kultúra.
Amennyire én tudom, a japánok nem részvényeket adnak a dolgozóknak, hanem a bérük egy részét kapják az adott évi vállalati nyereség arányában (tehát lényegében "dolgozói osztalékot" fizetnek nekik).
De szerintem az alkalmazottak bármiféle formában való részesedése a cég profitjából szocialista koncepciónak minősíthető, mivel a dolgozói csoporttulajdon elsőként a baloldali, szocialista gazdasági elképzelésekben (pl. Gothai Program Kritikája) jelent meg.
Amellett, hogy nekem is herótom van a Starbucks-kommunistákból és pragmatikus alapon élet- és működőképesebbnek tartom a piacgazdasági megközelítést, de.
"egy bizonyos jószágért mindig az hajlandó a legtöbbet fizetni, akinek a leginkább szüksége van rá" - Attól, hogy valamelyik aktornak több elkölthető pénze van, nem jelenti azt, hogy az az adott jószágra leginkább neki van szüksége.
"(elvileg) mindenkinek van lehetősége a saját élethelyzetének javítására"
Azt az elvileget nem kéne zárójelbe tenni. Egy csomó esetben az egyéni aktornak nincs meg a döntési szabadsága ill. az alapvető készségei, hogy saját szerencséje kovácsa lehessen. Az élethez szerencse is kell. A balos megközelítés abban különbözik, hogy szeretne azokra fókuszálni, akik a szerencse kiosztásakor hátul álltak a sorban. Hogy meg lehet-e ill. kell-e mindenkit menteni a szerencsétlenségtől ill. hogy hol válik el a balszerencse az önsorsrontástól, hol indokolt szociális-szolidaritási alapon beavatkozni mondjuk az államnak, azok remek kérdések.
"kénytelen racionálisan és a mások érdekeinek figyelembe vételével tenni"
Mármint az egységsugarú állampolgár. De a politikai-gazdasági-hatalmi koncentráció ezt is felülírhatja: akinek sok pénze van az lehet hülye ill. sokkal inkább átgázolhat mások érdekein, pl. mert külön jogi osztály foglalkozik a védelmével.
Musk Twitter körül bemutatott ámokfutása pl. egész jó példa. Racionális döntés volt megvenni és szétcseszni a Twittert? Minimum kérdéses, de inkább nem. Szüksége volt erre Musknak valami jól felfogott gazdasági érdekből? Szerintem nem, max. az egójának. Sikerült ezzel egy csomó kárt okoznia? Igen. Van olyan visszatartó erő vagy utólagos moderáló erő, ami ezt a fajta hülyeséget moderálni tudná? Ha van is, akkor az igen lassan és esetlegesen fejti ki a hatását. Musk még évekig, ha nem évtizedekig folytathatja az ámokfutását. Egy nagy gazdasági súlyú entitást nagyon lassan ér utol a sorsa az elhibázott (gyakran központilag terveztett) hülye döntései miatt. Ez nem csak a kommunista (vagy egyéb totalitárius) államra igaz, hanem a nagy hatalom és pénz felett diszponáló aktorokra is, így pl. nagy cégbirodalmak és azok vezetői/tulajdonosai. Na az ilyenekre meg valamiért a "kapitalista" érvelőknek szokott inkább vakfoltja lenni. (Az mondjuk tény, hogy pl. Musk nem küldött milliókat a Gulágra.)
Mindezekkel együtt a piaci megoldások nagy általánosságban még mindig működőképesebbek és előremutatóbbak, mint a fullba nyomott kollektivista szemlélet.
Azért ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Musk becslések szerint eddig legalább 20 milliárd dollárral lett szegényebb a twitteres ámokfutásának köszönhetően. Persze van neki miből, még így is a világ egyik leggazdagabb embere. De ez azért azt mutatja, hogy versenypiaci viszonyok között senki sem csinálhat a végtelenségig hülyeségeket komoly következmények nélkül.
Musk és a Twitter példája azért eléggé különleges, ahogy általában véve a közösségi média is eléggé különleges tényező a világtörténelemben. Nem feltétlenül a piacgazdaság keretrendszerén belül kell értelmezni a közösségi média platformokat, ugyanis ezek olyan önálló aktorok, amelyek átírják a társadalom működését. Musk nem feltétlenül a Twittert cseszi szét a működésével, sokkal inkább magát a világot, amiben a Twitter működik. De a témához visszatérve, itt nem is a szétcseszés a lényeg, hanem az, hogy azzal, hogy ő megvásárolta ezt a céget, nem szimplán egy profittermelő vállalatot vásárolt, hanem társadalmi befolyást. És innen nézve az, hogy ez most épp mennyi bevételt / veszteséget termel, az másodlagos számára. A közösségi média feletti befolyás mindenképp túlmutat a kapitalizmus vs kommunizmus vitán.
Pontosan a twitter egy propaganda eszkoz Musknak, ami ha ennyibe kerül, akkor ennyibe kerül, el tudja viselni ezt a veszteséget. Nem anyagi haszon elérése a cél itt.
"Musk nem küldött milliókat a Gulágra" - mert (még) nincs akkora hatalma (de ha igazak a pletykák, akkor a munkavédelmi előírásokra magasról tesz, és tőle akár úgy is működhetne a cége, ahogy a gulág működött)
"... a gazdaság működése annyira komplex és bonyolult (hiszen több millió önállóan gondolkodó és cselekvő emberi lény interakcióiból áll össze), hogy egyszerűen nincs olyan okos tervező, aki [...] képes lenne ezek átlátására és optimalizálására. "
Talán az a megoldás kulcsa, hogy nem egyénenként kell számításba venni a halmaz elemeit, hanem tömegként, s ennek politikai, gazdasági és szociológiai folyamatait matematikailag szimulálni, majd erre bazírozva kiszámítani a reakciókat. Már csak az Ősradiáns kidolgozása kell.
Ha véletlenszerű viselkedésű elemek halmazával dolgozunk, a valószínűség elmélet eszköztárát kell használnunk. Ezek az eszközök véges pontossággal jelzik előre a folyamatokat, azaz nem nulla valószínűséggel az előrejelezett dolog ellentéte, vagy valami teljesen más (Something completely different!) is bekövetkezhet. Ilyen pl. az időjárás előrejelzés.
konkrétan az Öszvért nem látta előre. de azt,h esetleg lehet valami baj, amit máshogy kell megoldani, azt igenis látta előre: arra csinálta a másik alapítványt... ;)
Társadalmi, gazdasági és politikai (valamint meteorológiai) folyamatokat MINDEN eszköz és módszer csak véges pontossággal tud előrejelezni, ez nem csupán a pszichohistória hiányossága.
"egy bizonyos jószágért mindig az hajlandó a legtöbbet fizetni, akinek a leginkább szüksége van rá." - már ha annak van rá pénze is. de sajnos sokszor pont annak lenne valamire a leginkább szüksége, akinek még pénze sincs rá, hogy megvegye...
"A klasszikus gazdaságelmélet abból indul ki, hogy a piac működése - a kereslet és a kínálat törvényei alapján - automatikusan biztosítja a rendelkezésre álló erőforrások optimális hatékonyságú felhasználását"
Bocsi, de ebből egy szó sem igaz.
A gazdaságelmélet sohasem állította, hogy a piac biztosítja az erőforrások optimális felhasználását.
Hanem csak azt állítja, hogy a piac HATALMAS VESZTESÉGEK (túltermelés, áruhiány, csőd !) ÁRÁN a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyra törekszik, de azok folyamatos változása miatt a kettő közötti egyensúly sohasem valósul meg tökéletesen.
Minimális gondolkodással még egy óvodás is képes megérteni, hogy az erőforrások optimális felhasználását nem a piacgazdaság, hanem az igények felmérése és tervszerű termelés biztosítja.
Vagyis az, amikor országos szinten felmérik, hogy mennyi és milyen talicskára van szükség, és pontosan olyat és annyit gyártanak, amilyenre és amennyire szükség van.
A piacgazdaság csak akkor előnyös, ha olyan sokféle talicskára van szükség, és annyira megjósolhatatlan, hogy melyikből mennyi kéne, hogy nincs értelme ebből egy országos ellátási programot csinálni.
Kornai téved amikor azt állítja, hogy a tervutasításos rendszerben nem érvényesülhetett a verseny.
A tervutasításos rendszer ugyanis csak az állami vállalatok kötelező termelési tervének előírását jelentette, ami az alapvető cikkekből való ellátást garantálta.
Azt senki sem tiltotta meg, hogy az állami talicskagyár egyféle talicskája mellé az ipari szövetkezetek százféle más talicskát is gyártsanak.
És gyártottak is.
És ha a másfajta talicskából is sok fogyott, akkor a következő évben az állami talicskagyár is belevette a termelési tervébe a másfajta talicskát.
A gond csak ott jelentkezett, ha egy apparátcsik nem az igények alapján, hanem a hasára ütve önkényesen maga akarta eldönteni, hogy melyik gyár miből mennyit termeljen.
Ilyen volt például a "profiltisztítás" nevű agyrém.
Ennek azonban semmi köze nem volt a szocializmushoz, hanem csupán szimpla emberi hülyeség volt.
Már önmagában abból is, hogy milyen lazán kevered a "kommunista", a "szocialista" és a "diktatúra" fogalmakat, egyértelműen kiderül, hogy te magad vagy az, aki csak hallomásból ismered az akkori dolgokat.
Én viszont nemcsak teljes egészében végig éltem a Kádár-korszakot, hanem a minisztériumi szakapparátusban dolgozó közgazdász szüleim, valamit az akkori reformkörök révén közvetlen rálátásom is volt a gazdaságirányításra, az országos szintű tervezésre, a gazdasági reformokra és a vállalati szférára.
Te láthatóan az előítéleteid rabja vagy, bármiféle alaposabb tárgyi ismeret nélkül.
Még annyit sem tudsz a magyar gazdaságról, hogy a magyar GDP kb. 70%-a külpiacon realizálódik, tehát a magyar vállalatok nagy többsége politikai rendszertől függetlenül mindig erős versenyhelyzetben kellett hogy működjön.
Vagyis nyilvánvalóan hülyeség azt állítani, hogy a magyar gazdaság a Kádár-rendszerben a verseny kiküszöbölése miatt nem működött elég hatékonyan.
A Kádár-rendszerben a magyar gazdaság az adottságaihoz képest nagyon is hatékonyan működött, amit az általa produkált gyors növekedési ütem is egyértelműen bizonyít.
A Kádár-rendszer legnagyobb problémája a diplomás szakemberek kezdeti alacsony száma volt (a vállalatok többségénél például még diplomás közgazdász sem volt), ami miatt az államapparátusban és a vállalati szférában egyaránt sok dilettáns döntés született.
De ahogy az államapparátusba és a vállalatokba egyre több diplomás került, a gazdasági döntések is egyre szakszerűbbek lettek és a reformok is egyre jobban felgyorsultak.
A rendszerváltás egy három évtizeden át tartó tudatos reformfolyamat eredménye volt, és a rendszerváltás idejére a polgári demokrácia és a tőkés piacgazdaság összes jogi és intézményi feltétele megvalósult.
A rendszerváltás annyira tudatos reformfolyamat eredménye volt, hogy tárcaközi megbeszélésen már 1981-ben elhangzott egy minisztériumi főosztályvezető szájából az, hogy az állami vezetés politikai rendszerváltásra és az állami vállalatok tömeges privatizálására készül.
Mese habbal, hogy "a szocialista kísérlet kudarca" miatt döntöttek a rendszerváltásról.
A rendszerváltás idején a mérvadó nyugati vélemények szerint Közép-Európa legsikeresebb országának, mintaállamának számítottunk.
Aki nem látja azt, hogy a Rákosi- és a Kádár-rendszer egy fokozatos átmenet volt a fajüldöző feudális Horthy-diktatúrából a civilizált polgári demokráciába, az nem ért meg semmit ebből a korszakból.
1. A cikkíró összemossa a "kommunista", a "szocialista" és a "diktatúra" fogalmát, és ennek megfelelően sületlenségeket állít róluk.
2. A "létező szocializmus" - vagyis a Kádár-rendszer - egyértelműen piacgazdaság volt, és semmivel sem avatkozott be jobban a piac működésébe, mint a korabeli - szintén erős piaci beavatkozással működő - nyugat-európai tőkés államok.
A Kádár-rendszerben kezdettől fogva jelen voltak a magántulajdonú tőkés vállalkozások, tehát gazdasági értelemben nem különbözött lényegesen a nyugati piacgazdaságoktól.
A 60-as években az ipari szövetkezetek, a 70-es években a termelő és értékesítő szövetkezetek, a 80-as években pedig az ipari kisszövetkezetek töltöttek be jelentős szerepet az ország gazdasági fejlődésében.
Ezek mind 100%-os magántulajdonban voltak és alkalmazottakat tarthattak, tehát maradéktalanul megfeleltek a "kizsákmányoló tőkés magánvállalkozás" közfelfogásszerű kritériumainak.
3. A "létező szocializmus" - vagyis a Kádár-rendszer - nemcsak hogy működőképes volt, hanem Magyarország egész történetének leggyorsabb ütemű gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését produkálta.
A Kádár-rendszer csinált az alacsony képzettségi szintű, műveletlen és fejletlen agrár-ipari Magyarországból magas képzettségi szintű, művelt és fejlett ipari országot.
A rendszerváltás idején a régió legfejlettebb és legversenyképesebb országának számítottunk.
Bocsi, de ezek után röhejesnek tartom "a szocializmus" működésképtelenségét emlegetni.
4. A kiegyensúlyozatlanság, a folyamatosan újratermelődő felesleg és hiány, valamint a kereslet és a kínálat közötti állandó eltérésből adódó jelentős gazdasági veszteség a piac alapvető működési elvéből következik, vagyis az ÖSSZES PIACGAZDASÁGRA egyaránt jellemző.
Ezeket a szocializmus jellemzőjének beállítani éjsötét tudatlanságra vall.
5. Kornai a "Hiány" című művében nem a létező szocializmus, hanem az összes piacgazdaság közös problémáit sorolta.
Szegény Kornai csak idős korában jött rá és ismerte be, hogy valójában fingja sem volt a kapitalizmus működéséről.
Én még hozzátenném, hogy szerintem a szocialista gazdaság működéséről is csak nagyon homályos fogalmai lehettek.
Mert még azt sem ismerte fel, hogy az ok-okozati viszony pont fordított: az általa szenvedélyesen ostorozott tervutasításos rendszer pont az alapvető cikkek területén fennálló súlyos HIÁNY megszüntetését célozta.
6. A "kommunizmus" kudarcáról vitázni hülyeség, mivel olyan még nem volt, és maga Marx is hangsúlyozza, hogy csak a távoli jövőben, a termelőerők rendkívül magas fokán jöhet majd létre.
De például egy teljesen robotizált társadalomban a "mindenki szükségletei szerint" jellegű kommunizmus simán működőképes lehet.
És a Marson telepített kolónia is valószínűleg kommunista rendszerben fog működni, mivel ott mindenki az összes szükségletét évtizedekre előre megtervezett módon fogja megkapni.
Amúgy a Mátrix is egyfajta kommunizmusként működött, és ehhez mégcsak nem is kellett korlátlan gazdasági erőforrás, hanem csak az emberek létminimumának biztosítására volt szükség.
7. Marx a gothai program kritikájában világosan elmagyarázza, hogy amíg árutermelés van, addig nem lehet kommunizmusról beszélni.
Az átmeneti időszakban ő piaci viszonyok között működő, csoporttulajdonban levő vállalatokat képzelt el. Ez pedig lényegében megfelel a modern kapitalista gazdaság működésének.
Vagyis szerintem Marx semmi olyat nem állított, amit az eddigi tapasztalat cáfolna.
Épp ellenkezőleg: azzal ugyanis, hogy Marx felhívta a figyelmet a munkaerő újratermelésének fontosságára és költségére, lényegében azt a korszerű szociáldemokrata szemléletet alapozta meg, ami a modern kapitalizmus stabilitását és hatékonyságát egyedül garantálni tudja.
- - -
Tehát a lényeg:
- a szocializmus igenis működött (sőt, a szociáldemokrácia a legjobban működő piacgazdaság)
- Marx nem tévedett (sőt, mindmáig az övé a leghasználhatóbb közgazdasági elmélet)
- Kornai nem bizonyított be semmit (sőt, valójában azt se tudta, miről beszél)
Legalább ne állíts szemet kiszúró valótlanságokat (pl hogy a Kádár rendszer piacgazdaság volt). Kornai szerinted hallucinogén drogok hatása alatt írta a Hiányt?
Talán nem voltak árak, bérek, adók, vállalati gazdálkodás?
Szerinted amikor a téeszek a piacon és boltokban árulták a saját termékeiket, az mi volt?
Tudsz bármit is mondani, ami miatt ne lett volna piacgazdaság?
Kornai a Hiányban kétségkívül létező problémákat írt le, csak az okukat illetően tévedett.
Például szerinte a krónikus áruhiányt a tervutasításos rendszer merevsége okozta.
Csakhogy az ok-okozati viszony pont fordított volt:
A tervutasításos rendszert pont a katasztrofális áruhiány miatt vezették be.
Az állam ugyanis garantálni akarta az alapvető cikkekből való folyamatos ellátást.
De amilyen ütemben javult az ország ellátottsága, olyan ütemben szüntették meg.
Az idő múlásával egyre inkább a vállalatokra hagyták a tervezést.
Kornai nemrégen egy interjúban maga is merte be, hogy anno a rendszerváltás előtt haloványlila szellentése sem volt a kapitalista gazdaság működéséről.
Csak naiv ábrándjai voltak róla Marx alapján.
Ez érthetővé teszi a tévedéseit.
Mert ha fingja se volt a kapitalizmus működéséről, akkor hogy a fenébe tudta volna eldönteni, hogy a magyar gazdaság általa tapasztalt problémái közül mi ered a politikai rendszerből, és mi az, ami nem politikai rendszerből, hanem a gazdaság általános állapotából ered?
Sajnos rettenetes magabiztossággal állítasz teljes baromságokat, pl egy termelőszövetkezet nem azt termelhette amit akart, nem adhatott annyi munkabért amennyit akart, stb. Bértömeg gazdálkodás mond valamit? Még 1988ban is előfordult, hogy egy lopáson tettenért vezetőt megpróbáltak kirúgni, de a munkaügyi bíróság kötelezte őket a visszavételre, lövésed nincs az akkori dolgokról, halványan se ...
És mindig azt termelte, amit jó pénzért tudott eladni.
A bértömeg-gazdálkodás csak az állami vállalatokra vonatkozott, a szövetkezeti szféra bértömegét csak becsülni tudták, előírni nem.
A téeszekre elvileg sem vonatkozhatott volna a bértömeg-gazdálkodás, mert ott nemcsak bért fizettek, hanem a zárszámadáskor a nyereség egy részét is szétosztották.
A téeszeknél kiáramló jövedelmet csak nyereségadóval tudták megfogni, és ezt valóban meg is tették.
Ezért a téeszek nagy része tudatosan veszteségesre hozta ki a mérlegét, és a tagoknak természetbeni juttatások formájában vagy a háztáji termelés értékesítésén keresztül juttattak plusz jövedelmet.
A pártvezetés politikai pressziója valóban létezett, és a politika által fontosnak ítélt esetekben valóban felülírta a téesz saját akaratát.
De ez mit sem változtat azon, hogy a szövetkezeti szektor magántulajdonnak minősült, tehát a tevékenysége nem tartozott állami irányítás alá.
Nem én tudom rosszul, te nem voltál benne, ezért mondasz ilyeneket. Pl a bértömeg gazdálkodás volt az oka annak, hogy számolatlanul vettek fel 4 órás portásokat, a nekik jutó bérből tudtak valamit adni a a vasárnap is dolgozó kombájnosoknak. A 80s években szerettek volna műanyagiparral/fröccsöntött dolgokkal foglalkozni, de nem engedték nekik, mert ha a falusiak otthon is találnak szakmunkát, akkor nem mennek be a városba, és hiányozni fog a gyárból. 70s évek végén megszüntették a disznótartást, sikerült, évekig tartó procedúra volt , azt mondták az elnokre, hogy szabotőr, de nagyon sok minisztériumban való járkálással, kapcsolatokkal,( no meg a szamításaival az utobbi 10 ev eredményeiről)sikerült végül felszámolni egy masszívan veszteséges ágazatot. Volt tejüzem, olyan hűtővel, ami a frissen fejt tejet átengedte a csövön, ezalatt lehűlt, 2 óra alatt. Csakhogy szilveszter/karácsony napján a dolgozók jobban kinyitották a csapot, gyorsabban àtfolyt ezért néhány ember hamarabb hazamehetett, igaz, hogy többezer liter tej ment másnap reggel a szemétbe. Ez nem egyedi esemény volt, sok évig a rendszer része, karácsony/szilveszter után kuka az előző napi tej. A párttitkarok vacsora/bőr mellett azzal menőztek, hogy a járásban lévő Tsz-k hány tonna búzát/kg húst stb állítottak elő, és mindegy volt az ára, ezért felszántottak olyan területeket is ami arra alkalmatlan volt, persze hivatalosan maradt legelő, de lehetett fenyezni a statisztikát. Valóban volt magánszektor is Kádár alatt, ez segített működtetni a masszívan veszteséges állami cégek ellenére az országot, de azért aki a kommunizmus hatékonyságáról delirál az nagyon messze van attól a korszaktól...
"A 80s években szerettek volna műanyagiparral/fröccsöntött dolgokkal foglalkozni, de nem engedték nekik"
Bocsi, de ez csak mese.
1981-től kezdve nemcsak hogy alanyi jogon alapíthatott bárki bármilyen tevékenységre céget, hanem alanyi jogon még önálló külkereskedelmi tevékenységet is folytathatott, ha fel tudott mutatni egy diplomás külkereskedőt.
1981 januárjától kezdve ezért országszerte tömeges cégalapítási és cégátalakítási láz volt, tehát a téesz melléküzemága volt az utolsó, amitől a város munkaerőellátását félteni kellett.
A történeted biztos hogy sokkal korábbi időszakból származik, és legfeljebb a 70-es évek elejéig hihető, mivel attól kezdve már rengeteg téesz kezdett valamiféle melléktevékenységbe.
1980 után inkább az általad leírtak fordítottja történt, mivel a nagy építőipari programok kifutása miatt rengeteg olyan városi munkalehetőség szűnt meg, ahol ingázó vidékiek dolgoztak, és komoly feladat volt ezeknek otthon munkalehetőséget biztosítani.
A téeszek melléküzemágai részben pont ezt a célt szolgálták, és ezért is támogatta a politika ezek alapítását.
- - -
Amúgy a Kádár-rendszer első számú húzóágazata pont a mezőgazdaság volt, amely az élelmiszerexport révén az egyetlen nettó devizakitermelőként biztosította a nyugati valutát a többi hazai iparág nyersanyag- és alkatrészimportja számára.
Ez azonban a rendszerváltás előtt nem a téeszeknél csapódott le, hanem az állami feldolgozó cégeknél ésa külker vállalatoknál.
Antall pont azért verte szét olyan sietve a téeszeket, mert a téeszek a saját feldolgozó kapacitás kiépítése után simán versenyképesek lettek volna a nyugati piacokon, és akkor már nem lehetett volna szétverni őket, és akkor a jobboldali holdudvar nem tudta volna bagóért felvásárolni a téeszföldeket.
Egyetértek, a piacgazdaságnál egyelőre nem találtak ki jobbat, hatékonyabbat, még akkor sem, ha az államnak ebben is van terelgető/nyesegető szerepe, lásd pld versenyszabályozás, fogyasztóvédelem, monopólium/oligopólium kialakulásának akadályozása, vagy az üzletileg nem életképes közös javak előállítása, ilyen szolgáltatások nyújtása. A jövőre nézve viszont elképzelhető, hogy új érvek fognak felmerülni a központi tervezés mellett. Gondolok itt a kvantum számítógépek megjelenésére és a mesterséges intelligencia fejlődésére, amik együtt olyan technikai lehetőségeket hozhatnak magukkal, amiről az Országos Anyag- és Árhivatalban csak álmodhattak anno ...
Szerinted lesz olyan kvantumszámítógép, ami meg tudja mondani, mit ennék szívesen holnap? Hisz még én se tudom. És azt hogyan tudja kiszámolni, mi fog megtetszeni a nejemnek, ha bemegy egy ruhaboltba?
Azért a szerzőnek azt még bizonyítani kellene,hogy a kapitalizmus fundamentuma a verseny. Mert mondjuk az első részvénytársaság a Holland Kelet-Indiai Társaság is azért jött létre,hogy megszüntesse az országon belüli versenyt.
Ezt Adam Smith és követői már bizonyították. Ami a Holland Kelet-Indiai Társaságot (VoC) illeti, az egyrészt az a 17. században jött létre (vagyis a modern értelemben vett kapitalizmus kialakulása ELŐTT), másrészt a monopólium nagyon is ismert fogalom a közgazdaságtanban.
Az amikor a nyíregyházi nagybani piacra koviszed az almát és a többi alma árus árai alalpján beárazod az almádat az Ádám Smithi piac. Amikor kockázati tőkebevonásával felvásárlod az összes az almát Szabolcsban az kapitalizmus.
"A szocializmus" még ha akarta volna se iktathatta volna ki a versenyt, mivel egyrészt országon belül a szövetkezeti szektor, másrészt az export és az import, harmadrészt pedig az állami vállalatok közötti párhuzamosságok mindenképpen versenyhelyzetet teremtettek volna.
Arról nem is beszélve, hogy a szocializmus a magántulajdont sem iktatta ki (lásd szövetkezeti szektor és kisvállalkozási formák), hanem csak korlátozta.
Vagyis lényegében semmi sem igaz az elméletedből. Úgyhogy jobb lenne ha belenyugodnál abba, hogy a szocializmusban is piacgazdaság és piaci verseny volt.
Világosan kell látni, hogy a kelet-európai szocialista rendszereknek nem a diktatúra, hanem a szociáldemokrácia volt a lényegi jellemzője.
A kelet-európai szocialista rendszerek csupán kényszerből voltak diktatórikusok, mivel mindegyiknek nagyon erős és mély társadalmi gyökerekkel rendelkező jobboldali ellenzéke volt, amelynek a hatalomba való visszatérését hosszú időn át csak diktatórikus kormányzással és szovjet katonai segítséggel tudták megakadályozni.
Ettől eltekintve viszont a kelet-európai szocialista rendszerek a leghaladóbb nyugat-európai szociáldemokrata politikai programot valósították meg (ingyenes oktatás és eü-ellátás, olcsó tömegközlekedés és bérlakás, állam által bőkezűen támogatott művelődés és kultúra stb.).
Tehát a kelet-európai szocialista rendszerek a folyamatosan szajkózott antikapitalista ideológia dacára egyáltalán nem a kapitalizmus ellenségeként viselkedtek, hanem a kapitalista rendszer hatékonyságát javító nyugati szociáldemokráciákhoz hasonló gazdaságpolitikai irányzatot képviseltek, és az idő múlásával egyre nagyobb teret engedtek a tőkés magánvállalkozásoknak.
A baloldali diktatúrák pont abban különböztek a jobboldaliaktól, hogy az idők során nem keményebbé, hanem egyre puhábbá váltak, és az esetek nagy részében békés úton polgári demokráciába mentek át.
Amiből rögtön adódik a következtetés, hogy a "szocialista kísérlet" egyáltalán nem volt kudarc, hanem egyértelműen sikeresnek volt mondható, és a jövőben egy korszerű szociáldemokrata gazdaságpolitika alapja lehet.
Vagyis lehet némi igazság abban az állításban, hogy kár volt a modern szociáldemokrata vívmányokat megvalósító kelet-európai szocializmust a fürdővízzel kiönteni, hanem - a régi diktatórikus vezetés leváltása után - jobb lett volna polgári szociáldemokrata irányban tovább folytatni.
„A kelet-európai szocialista rendszerek csupán kényszerből voltak diktatórikusok, mivel mindegyiknek nagyon erős és mély társadalmi gyökerekkel rendelkező jobboldali ellenzéke volt, amelynek a hatalomba való visszatérését hosszú időn át csak diktatórikus kormányzással és szovjet katonai segítséggel tudták megakadályozni.” – aztán bárkire, akinek nem tetszett a pofája, rásütötték, hogy hatalomba visszatérni kívánó fasiszta. ha nagyon kellett, be is vallotta
Ez a fajta paranoia csak a Rákosi-rendszerre volt jellemző.
A Kádár-rendszerben már csak arra szálltak rá, aki aktívan a rendszer ellen szegült.
Aki lojális volt a rendszerhez, az észre sem vette, hogy diktatúrában él.
A Rákosi-rendszer és a Kádár-rendszer kevesebb mint 10 ezer embert (vagyis ezer főből egyet) tartott nyilván a rendszer ellenségeként, és ezekből összesen kb. 300 embert végeztetett ki rendszerellenesség címén.
Mi ez ahhoz képest, hogy a Horthy-rendszer 850 ezer zsidót minősített nemzetidegennek, és ezek közül 500 ezret halálba is küldött?
A szocializmusban annyira volt piac és verseny, amennyire a párt engedte: nagyjából a 3 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások szintjén, ha politikailag semleges vagy megbízható volt az egyén.
A szociális program bőkezűségére Hofi mondta,hogy járni jár. Csak épp nem jut.
A kényszeres diktatúra kapcsán a t. szerző is érzi az egy paragrafuson belül levő ellentmondást, ugye? Ha egy országban a többség ellenkezésével talákozó hatalom külföldi katonai segítséggel tud csak fennmaradni, az akkor biztos az adott ország saját akaratából, organikusan jött létre és működik?
A Kádár-rendszerbeli kőkemény piaci verseny egyik klasszikus példája a versenyképes és exportképes Dutra traktorokat gyártó Vörös Csillag Traktorgyár esete, amelyet a csehszlovák Zetor traktorgyár a 70-es években dömping ár alkalmazásával szorított ki az univerzális traktorok piacáról, és döntött csődbe.
Aztán miután a magyar gyártású Dutra - illetve a Vörös Csillag bedőlése után a Rába - traktorokat kiszorította a piacról, a Zetor egyik évről a másikra másfélszeresére emelte az árait.
A Rába pedig tudomásul vette, hogy az univerzális traktorok piacán nem vagyunk versenyképesek, és ennek megfelelően a nehéz traktorok gyártására vásárolt a Steigertől licencet és technológiát.
Csak egészen tájékozatlan - vagy nagyon fiatal - emberek állíthatják azt a nevetséges dolgot, hogy a Kádár-rendszer alatt nem volt piaci verseny.
Ez esetben véletlenül első kézből vannak információim. A Dutra 1968-tól új nehézgép családot fejlesztett, aminek az első tagja a Dutra 6500 rakodógép volt. A Dutrákba ment a Steyr motor a versenyképtelen Csepel helyett, és ment az export tovább Svédországba, NDK-ba, Svájcba.
Az életbe lépő KGST rendelkezések Magyarország számára a buszgyártás profilt adták, amit az akkori vezetés komolyan vett. Csepel helyett lett IFA és Zil teherautó, Dutra helyett MTZ traktor, ami már akkor rosszabb volt vonóerő átadás tekintetében.
Közben Horváth Ede megvetette az állammal a MAN licenszet, és kiderült, kevés a győri kapacitás a komplett járműgyártáshoz. Ennek okán profiltisztították a Vörös Csillag Traktorgyárat, és az öntödei rész okán hozzácsapták a Rábához.
Hasonlóan mentek a dolgok a Ganz villamosgyártó részlege kapcsán is, amikor a hollandok akartak rendelni ICS villamost a 70-es évek végén. Kifutó profil, keressenek más gyártót.
De az igazság kedvéért azért két dolgot hozzá kell tenni:
Egyrészt azt, hogy ha a Dutra traktorok a dömping áron kínált cseh (és az orosz) traktorokkal szemben is eladhatók lettek volna a piacon, akkor a Vörös Csillag traktorgyárt nem olvasztották volna be a Rábába.
Másrészt pedig azt, hogy a KGST-ben nem "rendelkezések", hanem csupán irányelvek voltak, amelyeket csak az vett komolyan, akinek az előnyös volt.
Tehát a Vörös Csillag Traktorgyár Rábába való beolvasztása nem annyira a KGST-beli munkamegosztáson, mint inkább Horváth Ede lehengerlő lobbierején múlott.
Amúgy már önmagában a MAN licenc megvétele is rendkívül kártékony húzás volt Horváth részéről.
A MAN licenc alapján gyártott motort ugyanis az Ikarus buszokba szánták, és az Ikarus akkor gyártási volumene mellett az egyedül ésszerű megoldás az lett volna, hogy az Ikarus maga gyártsa a busz összes főegységét.
A teljes járműgyártó vertikum birtoklása elengedhetetlenül szükséges lett volna ahhoz, hogy az Ikarus a későbbi buszfejlesztésekhez elég nagy nyereségtartalommal és műszaki mozgástérrel rendelkezzen.
Tehát Horváth Ede a MAN licenc elhappolásával lényegében az Ikarus halálos ítéletét írta alá.
Ennyit az akkori politikusok dilettáns döntéseiről.
A Hiány szerintem is alapmű, az állításait korrektül ismerteti, de érdemes volna a jugoszláv vagy újabban a kínai és vietnami rendszer elemzése is, amikor életképes gazdaságot csinálnak kommunista uralom és elég komoly központi tervezés mellett. A poszt állításával ellentétben a szabadversenyes kapitalizmus nem társadalmi optimumra áll be, hanem a tőkések hasznának maximalizálására. Amikor ez összetalálkozik a dolgozói jólét valamilyen emelésével, akkor engedik, amikor nem, akkor nem, akkor biztosan semmibe veszik. A modern kapitalizmus kritikák mintha szintén nem léteznének, Zizek vagy Piketty. Szóval egy érvelő cikket várnék, amikor a szerző nem válogat szelektíven a tények között, és csak azokat leírva, amik alátámasztják a hittételét.
A cikkben felvetett alapkérdés, a Marx által a szocializmusban eredetileg elképzelt dolgozói csoporttulajdonra épülő vállalatok hatékonyságának kérdése valóban érdekes probléma.
Ugyanis tény, hogy a Kádár-rendszerben az ipari szövetkezetek az alacsonyabb feltőkésítettség mellett magasabb termelékenységet produkáltak, mint az azonos profilú állami vállalatok.
Tehát bőséges statisztikai adat alapján tényként megállapítható, hogy a dolgozók tulajdonosi érdekeltsége hatékonyabb gazdálkodást eredményezett, mint a klasszikus kapitalista vállalat különválasztott alkalmazotti és tulajdonosi érdekeltsége.
Vagyis dokumentált tény, hogy Marxnak igaza volt a szocializmus nagyobb hatékonyságát illetően.
És ez egyáltalán nem csak magyar specialitás. Ugyanezt támasztja alá a dán és a holland termelőszövetkezetek kiemelkedő termelékenysége és profitszintje, ahol az alapanyaggyártástól az értékesítésig terjedő teljes élelmiszertermelő vertikum egybeintegrálásával kiküszöbölik a mezőgazdasági alapanyagtermelés nagy időjárási kockázatának és alacsony profitszintjének krónikus problémáját, és képesek tartósan versenyképes árat, jó minőséget és magas profitot produkálni.
És valóban igaz, hogy a 80-as években a rendszerváltásra készülő politikai vezetés a csoporttulajdoni formának ezt a versenyképességbeli és gazdasági stabilitásbeli előnyét kihasználatlanul hagyta, hanem kezdettől fogva az állami vállalatok nyugati befektetőknek való értékesítésében gondolkodtak.
Mint ahogy az is igaz, hogy a magyarországi téeszeket kizárólag az akadályozta meg a dán termelőszövetkezetekhez hasonló élelmiszeripari vertikumok létrehozásában, hogy az Antall-kormány tudatosan kizárta őket az élelmiszeripari cégek privatizációjából, és a törvénysértő módon rájuk erőszakolt "kárpótlással" a közös téeszvagyon széthordására kényszerítette őket, hogy az így földönfutóvá tett téesztagoktól a jobboldali holdudvar a termőföldeket bagóért felvásárolhassa.
Tehát ilyen értelemben valóban igaz a "neomarxisták" panasza, miszerint a Kádár-rendszer pont a Marx által elképzelt szocialista rendszer legfontosabb elemét, a dolgozói csoporttulajdont hagyta kihasználatlanul, amikor az állami nagyvállalatok dominanciáját erőltette.
A Kádár-rendszer alatt a magyarországi közgazdászok a csoporttulajdon - vagyis a szövetkezeti szektor - kérdéskörét annyira elhanyagolták, hogy egészen a 80-as évek elejéig még Engels dán termelőszövetkezetekről írt munkáit sem fordították le magyar nyelvre, tehát azok jószerivel ismeretlenek voltak a hazai közgazdász szakma előtt.
- - -
A dolog aktualitását pedig az adja, hogy a hosszú távú fenntarthatóságot egyre inkább előtérbe helyező modern gazdaságpolitikában komolyan felmerül, hogy a hosszú távon gazdaságos és takarékos megoldásokat az esetek többségében a vállalatok tulajdonosainak rövid távú profitérdekeltsége akadályozza.
Vagyis valóban igaz lehet, hogy a Marx által a szocializmusban elképzelt dolgozói csoporttulajdon hatékonyabb és felelősségteljesebb gazdálkodást eredményez, mint a klasszikus kapitalista vállalat elkülönült tulajdonosi érdekeltsége.
A cikk arról szól, hogy miért szükségszerű a kommunizmus bukása. E tekintetben nem is látok vitatnivalót. Az érvelés során azonban rendre a kapitalizmushoz térünk vissza, de nem tesszük fel azt a kérdést, hogy vajon min bukhat meg a kapitalizmus.
Működik-e a kapitalizmus egy lényegében növekedés nélküli világban? A növekedés nélküliséget kétféleképpen is nézhetjük:
- a gazdasági növekedés erősen korrelál a népesség növekedésével, ami a fejlett országokban igencsak akadozik
- a természet erőforrások (klíma tekintetében, maga a természet) szűkössége a növekedés korlátja.
Az externáliák internalizálása egy szép és egyszerűnek tűnő gondolat, de egy ponton eljutunk oda, hogy az internalizált költségek megölik a fejlődést, de még akár az aktuális életszínvonal fenntartását is.
Visszatérve a cikkhez, sokan a kommunizmus kritikáját nem ismerve, a kapitalizmus kritikájaként, a fenntarthatóságra adott válaszként tekintenek a kommunizmusra (szerintem helytelenül). Annyiban mindenképpen igazuk van, hogy a kapitalizmus kritikája egy nagyon időszerű kérdés.
Örömmel olvasnék erről a témáról, ha van hozzáfűznivalótok.
Jó volna már abbahagyni a "kommunizmus" és a "szocializmus" fogalmának keverését.
A cikk valóban a kommunizmust emlegeti, de végig a szocialista rendszerekről beszél.
A kommunizmusról azt se tudjuk, milyen volna, tehát hülyeség a bukását mérlegelni.
A szocialista rendszerek viszont egyértelműen sikeresek voltak abban az értelemben, hogy széles tömegek számára teremtették meg a nagyobb jólétet és társadalmi mobilitást, és ezzel mintaként szolgáltak a fejlett tőkés országok szociálpolitikája számára.
Az elkövetkező száz évben a világgazdaság biztos hogy végig dinamikusan növekedni fog, tehát a "növekedés nélküli világ" még a kommunizmusnál is nagyobb utópiának tűnik.
Az emberiség létszámának időbeli alakulása ebből a szempontból nyilvánvalóan indifferens, hiszen stagnáló népesség mellett is lehet jelentős gazdasági növekedést produkálni.
Jelenleg a kapitalizmus legnagyobb fenntarthatósági problémájának az elkülönült tulajdonosi érdekből eredő rövid távú profitérdekeltség tűnik, mivel ez a hosszú távon megtérülő de gazdaságosabb megoldásokkal szemben ellenérdekeltséget teremt, és így a rövid távon megtérülő de gazdaságtalanabb megoldások választásával hatalmas károkat okoz a társadalom számára.
A kommunizmust soha senki sem emlegette alternatívaként a kapitalizmussal szemben.
Nem is emlegethette alternatívaként, mivel a kapitalizmusban van árutermelés és piac, a kommunizmusban pedig nincs. Tehát amíg egy társadalomban árutermelés és piac van, addig elvileg sem lehet kommunizmus. Ezt kéne már végre a sok kommunistázónak megértenie.
A Marx által a szocializmusban elképzelt dolgozói csoporttulajdon viszont az elkülönült tulajdonosi érdekhez képest valóban hosszabb távú érdekeltséget eredményez, ami továbblépést kínálhat a klasszikus tőkés vállalati formához képest.
A dolgozói csoporttulajdoni formában működő vállalkozások tömeges elterjedéséhez azonban semmiféle jelentős társadalmi fordulatra nincs szükség.
Már jelenleg is rengeteg cég - persze elsősorban kisvállalkozások - működik ilyen vagy hasonló elven, és ezek már most is sokkal versenyképesebbek az elkülönült tulajdonosi érdekkel működő klasszikus tőkés vállalatoknál.
A dolgozók tulajdonosi érdekeltségére egyébként még a nagyvállalatok esetében is már több mint fél évszázad óta létezik példa.
Közismert például, hogy japán nagyvállalatoknál az alkalmazottak jövedelme részben a vállalati nyereségtől függ, ezért nemcsak a saját feladatuk ellátásában, hanem az egész cég sikerességében is érdekeltek.
Ráadásul a japán vállalatok esetében az élethosszig való alkalmazás a tipikus, tehát a cég és az alkalmazott kölcsönösen hosszú távon számít egymásra.
Ez az oka a japán alkalmazottak cég iránti erős lojalitásának, és annak, hogy a japánok olyan kiemelkedően lelkiismeretesen végzik a munkájukat.
Tehát elmondhatjuk, hogy a kapitalizmus fejlődése nem állt meg, és bőven létezik pozitív példa a továbblépésre.
- - -
És a slusszpoén:
A példaként említett emberszabású japán vállalati kultúra valójában az amerikai baloldal szellemi terméke, amely a második világháború után a vesztes Japánt demokratizálni próbáló amerikai vezetés számára olyan törvények kikényszerítését javasolta, amelyek rendkívüli módon megnehezítették az alkalmazottak elbocsátását, és ezzel a cégeket arra kényszerítették, hogy az alkalmazottakat a cég sikerességében anyagilag is érdekeltté - vagyis lényegében társtulajdonossá - tegyék.
Tehát elmondhatjuk, hogy még a náci japánok civilizálása és a japán gazdasági csoda is egyfajta szocialista gazdasági modell eredménye volt :-)
„emberszabású japán vállalati kultúra”? ezzel a jelzővel még nem találkoztam a japánok munkájával kapcsolatban, az „embertelennel” inkább.
(izgalmas amiket írsz amúgy; szerinted tehát a dolgozói részvényprogram szocialista?)
Teljesen jogos az észrevételed, mivel a japánok tényleg embertelen sokat dolgoznak.
Ezt azonban teljesen önként teszik, és a japánok kiemelkedően magas átlagos élettartamából ítélve mégcsak azt sem lehet mondani, hogy tönkreteszik magukat ezzel.
És ha csak az alkalmazottak munkahelyi tornáztatását nézed - ami ugye egy jellegzetes japán hagyomány - akkor máris el kell ismerned, hogy a japán munkahely sokkal "emberszabásúbb", mint a dolgozókkal ilyen formában nem törődő nyugati kultúra.
Amennyire én tudom, a japánok nem részvényeket adnak a dolgozóknak, hanem a bérük egy részét kapják az adott évi vállalati nyereség arányában (tehát lényegében "dolgozói osztalékot" fizetnek nekik).
De szerintem az alkalmazottak bármiféle formában való részesedése a cég profitjából szocialista koncepciónak minősíthető, mivel a dolgozói csoporttulajdon elsőként a baloldali, szocialista gazdasági elképzelésekben (pl. Gothai Program Kritikája) jelent meg.
Amellett, hogy nekem is herótom van a Starbucks-kommunistákból és pragmatikus alapon élet- és működőképesebbnek tartom a piacgazdasági megközelítést, de.
"egy bizonyos jószágért mindig az hajlandó a legtöbbet fizetni, akinek a leginkább szüksége van rá" - Attól, hogy valamelyik aktornak több elkölthető pénze van, nem jelenti azt, hogy az az adott jószágra leginkább neki van szüksége.
"(elvileg) mindenkinek van lehetősége a saját élethelyzetének javítására"
Azt az elvileget nem kéne zárójelbe tenni. Egy csomó esetben az egyéni aktornak nincs meg a döntési szabadsága ill. az alapvető készségei, hogy saját szerencséje kovácsa lehessen. Az élethez szerencse is kell. A balos megközelítés abban különbözik, hogy szeretne azokra fókuszálni, akik a szerencse kiosztásakor hátul álltak a sorban. Hogy meg lehet-e ill. kell-e mindenkit menteni a szerencsétlenségtől ill. hogy hol válik el a balszerencse az önsorsrontástól, hol indokolt szociális-szolidaritási alapon beavatkozni mondjuk az államnak, azok remek kérdések.
"kénytelen racionálisan és a mások érdekeinek figyelembe vételével tenni"
Mármint az egységsugarú állampolgár. De a politikai-gazdasági-hatalmi koncentráció ezt is felülírhatja: akinek sok pénze van az lehet hülye ill. sokkal inkább átgázolhat mások érdekein, pl. mert külön jogi osztály foglalkozik a védelmével.
Musk Twitter körül bemutatott ámokfutása pl. egész jó példa. Racionális döntés volt megvenni és szétcseszni a Twittert? Minimum kérdéses, de inkább nem. Szüksége volt erre Musknak valami jól felfogott gazdasági érdekből? Szerintem nem, max. az egójának. Sikerült ezzel egy csomó kárt okoznia? Igen. Van olyan visszatartó erő vagy utólagos moderáló erő, ami ezt a fajta hülyeséget moderálni tudná? Ha van is, akkor az igen lassan és esetlegesen fejti ki a hatását. Musk még évekig, ha nem évtizedekig folytathatja az ámokfutását. Egy nagy gazdasági súlyú entitást nagyon lassan ér utol a sorsa az elhibázott (gyakran központilag terveztett) hülye döntései miatt. Ez nem csak a kommunista (vagy egyéb totalitárius) államra igaz, hanem a nagy hatalom és pénz felett diszponáló aktorokra is, így pl. nagy cégbirodalmak és azok vezetői/tulajdonosai. Na az ilyenekre meg valamiért a "kapitalista" érvelőknek szokott inkább vakfoltja lenni. (Az mondjuk tény, hogy pl. Musk nem küldött milliókat a Gulágra.)
Mindezekkel együtt a piaci megoldások nagy általánosságban még mindig működőképesebbek és előremutatóbbak, mint a fullba nyomott kollektivista szemlélet.
Azért ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Musk becslések szerint eddig legalább 20 milliárd dollárral lett szegényebb a twitteres ámokfutásának köszönhetően. Persze van neki miből, még így is a világ egyik leggazdagabb embere. De ez azért azt mutatja, hogy versenypiaci viszonyok között senki sem csinálhat a végtelenségig hülyeségeket komoly következmények nélkül.
Musk és a Twitter példája azért eléggé különleges, ahogy általában véve a közösségi média is eléggé különleges tényező a világtörténelemben. Nem feltétlenül a piacgazdaság keretrendszerén belül kell értelmezni a közösségi média platformokat, ugyanis ezek olyan önálló aktorok, amelyek átírják a társadalom működését. Musk nem feltétlenül a Twittert cseszi szét a működésével, sokkal inkább magát a világot, amiben a Twitter működik. De a témához visszatérve, itt nem is a szétcseszés a lényeg, hanem az, hogy azzal, hogy ő megvásárolta ezt a céget, nem szimplán egy profittermelő vállalatot vásárolt, hanem társadalmi befolyást. És innen nézve az, hogy ez most épp mennyi bevételt / veszteséget termel, az másodlagos számára. A közösségi média feletti befolyás mindenképp túlmutat a kapitalizmus vs kommunizmus vitán.
Pontosan a twitter egy propaganda eszkoz Musknak, ami ha ennyibe kerül, akkor ennyibe kerül, el tudja viselni ezt a veszteséget. Nem anyagi haszon elérése a cél itt.
"Musk nem küldött milliókat a Gulágra" - mert (még) nincs akkora hatalma (de ha igazak a pletykák, akkor a munkavédelmi előírásokra magasról tesz, és tőle akár úgy is működhetne a cége, ahogy a gulág működött)
"... a gazdaság működése annyira komplex és bonyolult (hiszen több millió önállóan gondolkodó és cselekvő emberi lény interakcióiból áll össze), hogy egyszerűen nincs olyan okos tervező, aki [...] képes lenne ezek átlátására és optimalizálására. "
Talán az a megoldás kulcsa, hogy nem egyénenként kell számításba venni a halmaz elemeit, hanem tömegként, s ennek politikai, gazdasági és szociológiai folyamatait matematikailag szimulálni, majd erre bazírozva kiszámítani a reakciókat. Már csak az Ősradiáns kidolgozása kell.
Hari Seldonnak összejött!
Ha véletlenszerű viselkedésű elemek halmazával dolgozunk, a valószínűség elmélet eszköztárát kell használnunk. Ezek az eszközök véges pontossággal jelzik előre a folyamatokat, azaz nem nulla valószínűséggel az előrejelezett dolog ellentéte, vagy valami teljesen más (Something completely different!) is bekövetkezhet. Ilyen pl. az időjárás előrejelzés.
Hari Seldon nem látta előre az Öszvért.
konkrétan az Öszvért nem látta előre. de azt,h esetleg lehet valami baj, amit máshogy kell megoldani, azt igenis látta előre: arra csinálta a másik alapítványt... ;)
Társadalmi, gazdasági és politikai (valamint meteorológiai) folyamatokat MINDEN eszköz és módszer csak véges pontossággal tud előrejelezni, ez nem csupán a pszichohistória hiányossága.
> Hari Seldonnak összejött!
Szerintem Chuck Norrisnak is csak egy laza ujjgyakorlat lenne.
"egy bizonyos jószágért mindig az hajlandó a legtöbbet fizetni, akinek a leginkább szüksége van rá." - már ha annak van rá pénze is. de sajnos sokszor pont annak lenne valamire a leginkább szüksége, akinek még pénze sincs rá, hogy megvegye...
"A klasszikus gazdaságelmélet abból indul ki, hogy a piac működése - a kereslet és a kínálat törvényei alapján - automatikusan biztosítja a rendelkezésre álló erőforrások optimális hatékonyságú felhasználását"
Bocsi, de ebből egy szó sem igaz.
A gazdaságelmélet sohasem állította, hogy a piac biztosítja az erőforrások optimális felhasználását.
Hanem csak azt állítja, hogy a piac HATALMAS VESZTESÉGEK (túltermelés, áruhiány, csőd !) ÁRÁN a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyra törekszik, de azok folyamatos változása miatt a kettő közötti egyensúly sohasem valósul meg tökéletesen.
Minimális gondolkodással még egy óvodás is képes megérteni, hogy az erőforrások optimális felhasználását nem a piacgazdaság, hanem az igények felmérése és tervszerű termelés biztosítja.
Vagyis az, amikor országos szinten felmérik, hogy mennyi és milyen talicskára van szükség, és pontosan olyat és annyit gyártanak, amilyenre és amennyire szükség van.
A piacgazdaság csak akkor előnyös, ha olyan sokféle talicskára van szükség, és annyira megjósolhatatlan, hogy melyikből mennyi kéne, hogy nincs értelme ebből egy országos ellátási programot csinálni.
Kornai téved amikor azt állítja, hogy a tervutasításos rendszerben nem érvényesülhetett a verseny.
A tervutasításos rendszer ugyanis csak az állami vállalatok kötelező termelési tervének előírását jelentette, ami az alapvető cikkekből való ellátást garantálta.
Azt senki sem tiltotta meg, hogy az állami talicskagyár egyféle talicskája mellé az ipari szövetkezetek százféle más talicskát is gyártsanak.
És gyártottak is.
És ha a másfajta talicskából is sok fogyott, akkor a következő évben az állami talicskagyár is belevette a termelési tervébe a másfajta talicskát.
A gond csak ott jelentkezett, ha egy apparátcsik nem az igények alapján, hanem a hasára ütve önkényesen maga akarta eldönteni, hogy melyik gyár miből mennyit termeljen.
Ilyen volt például a "profiltisztítás" nevű agyrém.
Ennek azonban semmi köze nem volt a szocializmushoz, hanem csupán szimpla emberi hülyeség volt.
Nem tudom mennyi idősen és mennyi ideig élt kend a kádárizmusban, de a korismerete alapján valóban óvodáskorúnak lőném be.
Pont fordított a helyzet.
Már önmagában abból is, hogy milyen lazán kevered a "kommunista", a "szocialista" és a "diktatúra" fogalmakat, egyértelműen kiderül, hogy te magad vagy az, aki csak hallomásból ismered az akkori dolgokat.
Én viszont nemcsak teljes egészében végig éltem a Kádár-korszakot, hanem a minisztériumi szakapparátusban dolgozó közgazdász szüleim, valamit az akkori reformkörök révén közvetlen rálátásom is volt a gazdaságirányításra, az országos szintű tervezésre, a gazdasági reformokra és a vállalati szférára.
Te láthatóan az előítéleteid rabja vagy, bármiféle alaposabb tárgyi ismeret nélkül.
Még annyit sem tudsz a magyar gazdaságról, hogy a magyar GDP kb. 70%-a külpiacon realizálódik, tehát a magyar vállalatok nagy többsége politikai rendszertől függetlenül mindig erős versenyhelyzetben kellett hogy működjön.
Vagyis nyilvánvalóan hülyeség azt állítani, hogy a magyar gazdaság a Kádár-rendszerben a verseny kiküszöbölése miatt nem működött elég hatékonyan.
A Kádár-rendszerben a magyar gazdaság az adottságaihoz képest nagyon is hatékonyan működött, amit az általa produkált gyors növekedési ütem is egyértelműen bizonyít.
A Kádár-rendszer legnagyobb problémája a diplomás szakemberek kezdeti alacsony száma volt (a vállalatok többségénél például még diplomás közgazdász sem volt), ami miatt az államapparátusban és a vállalati szférában egyaránt sok dilettáns döntés született.
De ahogy az államapparátusba és a vállalatokba egyre több diplomás került, a gazdasági döntések is egyre szakszerűbbek lettek és a reformok is egyre jobban felgyorsultak.
A rendszerváltás egy három évtizeden át tartó tudatos reformfolyamat eredménye volt, és a rendszerváltás idejére a polgári demokrácia és a tőkés piacgazdaság összes jogi és intézményi feltétele megvalósult.
A rendszerváltás annyira tudatos reformfolyamat eredménye volt, hogy tárcaközi megbeszélésen már 1981-ben elhangzott egy minisztériumi főosztályvezető szájából az, hogy az állami vezetés politikai rendszerváltásra és az állami vállalatok tömeges privatizálására készül.
Mese habbal, hogy "a szocialista kísérlet kudarca" miatt döntöttek a rendszerváltásról.
A rendszerváltás idején a mérvadó nyugati vélemények szerint Közép-Európa legsikeresebb országának, mintaállamának számítottunk.
Aki nem látja azt, hogy a Rákosi- és a Kádár-rendszer egy fokozatos átmenet volt a fajüldöző feudális Horthy-diktatúrából a civilizált polgári demokráciába, az nem ért meg semmit ebből a korszakból.
Mi a baj, Balázs? Jövőre lesz idei talicska
A cikk tele van fogalmi és tárgyi tévedésekkel.
1. A cikkíró összemossa a "kommunista", a "szocialista" és a "diktatúra" fogalmát, és ennek megfelelően sületlenségeket állít róluk.
2. A "létező szocializmus" - vagyis a Kádár-rendszer - egyértelműen piacgazdaság volt, és semmivel sem avatkozott be jobban a piac működésébe, mint a korabeli - szintén erős piaci beavatkozással működő - nyugat-európai tőkés államok.
A Kádár-rendszerben kezdettől fogva jelen voltak a magántulajdonú tőkés vállalkozások, tehát gazdasági értelemben nem különbözött lényegesen a nyugati piacgazdaságoktól.
A 60-as években az ipari szövetkezetek, a 70-es években a termelő és értékesítő szövetkezetek, a 80-as években pedig az ipari kisszövetkezetek töltöttek be jelentős szerepet az ország gazdasági fejlődésében.
Ezek mind 100%-os magántulajdonban voltak és alkalmazottakat tarthattak, tehát maradéktalanul megfeleltek a "kizsákmányoló tőkés magánvállalkozás" közfelfogásszerű kritériumainak.
3. A "létező szocializmus" - vagyis a Kádár-rendszer - nemcsak hogy működőképes volt, hanem Magyarország egész történetének leggyorsabb ütemű gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését produkálta.
A Kádár-rendszer csinált az alacsony képzettségi szintű, műveletlen és fejletlen agrár-ipari Magyarországból magas képzettségi szintű, művelt és fejlett ipari országot.
A rendszerváltás idején a régió legfejlettebb és legversenyképesebb országának számítottunk.
Bocsi, de ezek után röhejesnek tartom "a szocializmus" működésképtelenségét emlegetni.
4. A kiegyensúlyozatlanság, a folyamatosan újratermelődő felesleg és hiány, valamint a kereslet és a kínálat közötti állandó eltérésből adódó jelentős gazdasági veszteség a piac alapvető működési elvéből következik, vagyis az ÖSSZES PIACGAZDASÁGRA egyaránt jellemző.
Ezeket a szocializmus jellemzőjének beállítani éjsötét tudatlanságra vall.
5. Kornai a "Hiány" című művében nem a létező szocializmus, hanem az összes piacgazdaság közös problémáit sorolta.
Szegény Kornai csak idős korában jött rá és ismerte be, hogy valójában fingja sem volt a kapitalizmus működéséről.
Én még hozzátenném, hogy szerintem a szocialista gazdaság működéséről is csak nagyon homályos fogalmai lehettek.
Mert még azt sem ismerte fel, hogy az ok-okozati viszony pont fordított: az általa szenvedélyesen ostorozott tervutasításos rendszer pont az alapvető cikkek területén fennálló súlyos HIÁNY megszüntetését célozta.
6. A "kommunizmus" kudarcáról vitázni hülyeség, mivel olyan még nem volt, és maga Marx is hangsúlyozza, hogy csak a távoli jövőben, a termelőerők rendkívül magas fokán jöhet majd létre.
De például egy teljesen robotizált társadalomban a "mindenki szükségletei szerint" jellegű kommunizmus simán működőképes lehet.
És a Marson telepített kolónia is valószínűleg kommunista rendszerben fog működni, mivel ott mindenki az összes szükségletét évtizedekre előre megtervezett módon fogja megkapni.
Amúgy a Mátrix is egyfajta kommunizmusként működött, és ehhez mégcsak nem is kellett korlátlan gazdasági erőforrás, hanem csak az emberek létminimumának biztosítására volt szükség.
7. Marx a gothai program kritikájában világosan elmagyarázza, hogy amíg árutermelés van, addig nem lehet kommunizmusról beszélni.
Az átmeneti időszakban ő piaci viszonyok között működő, csoporttulajdonban levő vállalatokat képzelt el. Ez pedig lényegében megfelel a modern kapitalista gazdaság működésének.
Vagyis szerintem Marx semmi olyat nem állított, amit az eddigi tapasztalat cáfolna.
Épp ellenkezőleg: azzal ugyanis, hogy Marx felhívta a figyelmet a munkaerő újratermelésének fontosságára és költségére, lényegében azt a korszerű szociáldemokrata szemléletet alapozta meg, ami a modern kapitalizmus stabilitását és hatékonyságát egyedül garantálni tudja.
- - -
Tehát a lényeg:
- a szocializmus igenis működött (sőt, a szociáldemokrácia a legjobban működő piacgazdaság)
- Marx nem tévedett (sőt, mindmáig az övé a leghasználhatóbb közgazdasági elmélet)
- Kornai nem bizonyított be semmit (sőt, valójában azt se tudta, miről beszél)
Legalább ne állíts szemet kiszúró valótlanságokat (pl hogy a Kádár rendszer piacgazdaság volt). Kornai szerinted hallucinogén drogok hatása alatt írta a Hiányt?
Miért ne lett volna piacgazdaság?
Talán jegyrendszer volt?
Talán nem voltak árak, bérek, adók, vállalati gazdálkodás?
Szerinted amikor a téeszek a piacon és boltokban árulták a saját termékeiket, az mi volt?
Tudsz bármit is mondani, ami miatt ne lett volna piacgazdaság?
Kornai a Hiányban kétségkívül létező problémákat írt le, csak az okukat illetően tévedett.
Például szerinte a krónikus áruhiányt a tervutasításos rendszer merevsége okozta.
Csakhogy az ok-okozati viszony pont fordított volt:
A tervutasításos rendszert pont a katasztrofális áruhiány miatt vezették be.
Az állam ugyanis garantálni akarta az alapvető cikkekből való folyamatos ellátást.
De amilyen ütemben javult az ország ellátottsága, olyan ütemben szüntették meg.
Az idő múlásával egyre inkább a vállalatokra hagyták a tervezést.
Kornai nemrégen egy interjúban maga is merte be, hogy anno a rendszerváltás előtt haloványlila szellentése sem volt a kapitalista gazdaság működéséről.
Csak naiv ábrándjai voltak róla Marx alapján.
Ez érthetővé teszi a tévedéseit.
Mert ha fingja se volt a kapitalizmus működéséről, akkor hogy a fenébe tudta volna eldönteni, hogy a magyar gazdaság általa tapasztalt problémái közül mi ered a politikai rendszerből, és mi az, ami nem politikai rendszerből, hanem a gazdaság általános állapotából ered?
Sajnos rettenetes magabiztossággal állítasz teljes baromságokat, pl egy termelőszövetkezet nem azt termelhette amit akart, nem adhatott annyi munkabért amennyit akart, stb. Bértömeg gazdálkodás mond valamit? Még 1988ban is előfordult, hogy egy lopáson tettenért vezetőt megpróbáltak kirúgni, de a munkaügyi bíróság kötelezte őket a visszavételre, lövésed nincs az akkori dolgokról, halványan se ...
Rosszul tudod.
A téesz maga döntötte el, hogy mit termel.
És mindig azt termelte, amit jó pénzért tudott eladni.
A bértömeg-gazdálkodás csak az állami vállalatokra vonatkozott, a szövetkezeti szféra bértömegét csak becsülni tudták, előírni nem.
A téeszekre elvileg sem vonatkozhatott volna a bértömeg-gazdálkodás, mert ott nemcsak bért fizettek, hanem a zárszámadáskor a nyereség egy részét is szétosztották.
A téeszeknél kiáramló jövedelmet csak nyereségadóval tudták megfogni, és ezt valóban meg is tették.
Ezért a téeszek nagy része tudatosan veszteségesre hozta ki a mérlegét, és a tagoknak természetbeni juttatások formájában vagy a háztáji termelés értékesítésén keresztül juttattak plusz jövedelmet.
A pártvezetés politikai pressziója valóban létezett, és a politika által fontosnak ítélt esetekben valóban felülírta a téesz saját akaratát.
De ez mit sem változtat azon, hogy a szövetkezeti szektor magántulajdonnak minősült, tehát a tevékenysége nem tartozott állami irányítás alá.
Nem én tudom rosszul, te nem voltál benne, ezért mondasz ilyeneket. Pl a bértömeg gazdálkodás volt az oka annak, hogy számolatlanul vettek fel 4 órás portásokat, a nekik jutó bérből tudtak valamit adni a a vasárnap is dolgozó kombájnosoknak. A 80s években szerettek volna műanyagiparral/fröccsöntött dolgokkal foglalkozni, de nem engedték nekik, mert ha a falusiak otthon is találnak szakmunkát, akkor nem mennek be a városba, és hiányozni fog a gyárból. 70s évek végén megszüntették a disznótartást, sikerült, évekig tartó procedúra volt , azt mondták az elnokre, hogy szabotőr, de nagyon sok minisztériumban való járkálással, kapcsolatokkal,( no meg a szamításaival az utobbi 10 ev eredményeiről)sikerült végül felszámolni egy masszívan veszteséges ágazatot. Volt tejüzem, olyan hűtővel, ami a frissen fejt tejet átengedte a csövön, ezalatt lehűlt, 2 óra alatt. Csakhogy szilveszter/karácsony napján a dolgozók jobban kinyitották a csapot, gyorsabban àtfolyt ezért néhány ember hamarabb hazamehetett, igaz, hogy többezer liter tej ment másnap reggel a szemétbe. Ez nem egyedi esemény volt, sok évig a rendszer része, karácsony/szilveszter után kuka az előző napi tej. A párttitkarok vacsora/bőr mellett azzal menőztek, hogy a járásban lévő Tsz-k hány tonna búzát/kg húst stb állítottak elő, és mindegy volt az ára, ezért felszántottak olyan területeket is ami arra alkalmatlan volt, persze hivatalosan maradt legelő, de lehetett fenyezni a statisztikát. Valóban volt magánszektor is Kádár alatt, ez segített működtetni a masszívan veszteséges állami cégek ellenére az országot, de azért aki a kommunizmus hatékonyságáról delirál az nagyon messze van attól a korszaktól...
"A 80s években szerettek volna műanyagiparral/fröccsöntött dolgokkal foglalkozni, de nem engedték nekik"
Bocsi, de ez csak mese.
1981-től kezdve nemcsak hogy alanyi jogon alapíthatott bárki bármilyen tevékenységre céget, hanem alanyi jogon még önálló külkereskedelmi tevékenységet is folytathatott, ha fel tudott mutatni egy diplomás külkereskedőt.
1981 januárjától kezdve ezért országszerte tömeges cégalapítási és cégátalakítási láz volt, tehát a téesz melléküzemága volt az utolsó, amitől a város munkaerőellátását félteni kellett.
A történeted biztos hogy sokkal korábbi időszakból származik, és legfeljebb a 70-es évek elejéig hihető, mivel attól kezdve már rengeteg téesz kezdett valamiféle melléktevékenységbe.
1980 után inkább az általad leírtak fordítottja történt, mivel a nagy építőipari programok kifutása miatt rengeteg olyan városi munkalehetőség szűnt meg, ahol ingázó vidékiek dolgoztak, és komoly feladat volt ezeknek otthon munkalehetőséget biztosítani.
A téeszek melléküzemágai részben pont ezt a célt szolgálták, és ezért is támogatta a politika ezek alapítását.
- - -
Amúgy a Kádár-rendszer első számú húzóágazata pont a mezőgazdaság volt, amely az élelmiszerexport révén az egyetlen nettó devizakitermelőként biztosította a nyugati valutát a többi hazai iparág nyersanyag- és alkatrészimportja számára.
Ez azonban a rendszerváltás előtt nem a téeszeknél csapódott le, hanem az állami feldolgozó cégeknél ésa külker vállalatoknál.
Antall pont azért verte szét olyan sietve a téeszeket, mert a téeszek a saját feldolgozó kapacitás kiépítése után simán versenyképesek lettek volna a nyugati piacokon, és akkor már nem lehetett volna szétverni őket, és akkor a jobboldali holdudvar nem tudta volna bagóért felvásárolni a téeszföldeket.
> A rendszerváltás idején a régió legfejlettebb és legversenyképesebb országának számítottunk.
merem remélni, hogy „a régió” alatt a Varsói Szerződés tagjait, és nem Közép-Európát érted…
Egyetértek, a piacgazdaságnál egyelőre nem találtak ki jobbat, hatékonyabbat, még akkor sem, ha az államnak ebben is van terelgető/nyesegető szerepe, lásd pld versenyszabályozás, fogyasztóvédelem, monopólium/oligopólium kialakulásának akadályozása, vagy az üzletileg nem életképes közös javak előállítása, ilyen szolgáltatások nyújtása. A jövőre nézve viszont elképzelhető, hogy új érvek fognak felmerülni a központi tervezés mellett. Gondolok itt a kvantum számítógépek megjelenésére és a mesterséges intelligencia fejlődésére, amik együtt olyan technikai lehetőségeket hozhatnak magukkal, amiről az Országos Anyag- és Árhivatalban csak álmodhattak anno ...
Szerinted lesz olyan kvantumszámítógép, ami meg tudja mondani, mit ennék szívesen holnap? Hisz még én se tudom. És azt hogyan tudja kiszámolni, mi fog megtetszeni a nejemnek, ha bemegy egy ruhaboltba?
Ezekre egyetlen értelmes válasz adható: 42.
A kvantumszámítógép sehogy, viszont az AI esetleg képes lesz arra, hogy befolyásoljon, hogy mit akarjál holnap enni. :-)
Bocs, nem tudom, miért jelent meg kétszer ugyanaz.
Azért a szerzőnek azt még bizonyítani kellene,hogy a kapitalizmus fundamentuma a verseny. Mert mondjuk az első részvénytársaság a Holland Kelet-Indiai Társaság is azért jött létre,hogy megszüntesse az országon belüli versenyt.
Ezt Adam Smith és követői már bizonyították. Ami a Holland Kelet-Indiai Társaságot (VoC) illeti, az egyrészt az a 17. században jött létre (vagyis a modern értelemben vett kapitalizmus kialakulása ELŐTT), másrészt a monopólium nagyon is ismert fogalom a közgazdaságtanban.
Adam Smith arról írt,hogy a paraszt kiviszi az almát a piacra. De próbálj meg egy szekér Facebookot kivinni a piacra
Az amikor a nyíregyházi nagybani piacra koviszed az almát és a többi alma árus árai alalpján beárazod az almádat az Ádám Smithi piac. Amikor kockázati tőkebevonásával felvásárlod az összes az almát Szabolcsban az kapitalizmus.
Ezer sebből vérzik az elméleted.
"A szocializmus" még ha akarta volna se iktathatta volna ki a versenyt, mivel egyrészt országon belül a szövetkezeti szektor, másrészt az export és az import, harmadrészt pedig az állami vállalatok közötti párhuzamosságok mindenképpen versenyhelyzetet teremtettek volna.
Arról nem is beszélve, hogy a szocializmus a magántulajdont sem iktatta ki (lásd szövetkezeti szektor és kisvállalkozási formák), hanem csak korlátozta.
Vagyis lényegében semmi sem igaz az elméletedből. Úgyhogy jobb lenne ha belenyugodnál abba, hogy a szocializmusban is piacgazdaság és piaci verseny volt.
Világosan kell látni, hogy a kelet-európai szocialista rendszereknek nem a diktatúra, hanem a szociáldemokrácia volt a lényegi jellemzője.
A kelet-európai szocialista rendszerek csupán kényszerből voltak diktatórikusok, mivel mindegyiknek nagyon erős és mély társadalmi gyökerekkel rendelkező jobboldali ellenzéke volt, amelynek a hatalomba való visszatérését hosszú időn át csak diktatórikus kormányzással és szovjet katonai segítséggel tudták megakadályozni.
Ettől eltekintve viszont a kelet-európai szocialista rendszerek a leghaladóbb nyugat-európai szociáldemokrata politikai programot valósították meg (ingyenes oktatás és eü-ellátás, olcsó tömegközlekedés és bérlakás, állam által bőkezűen támogatott művelődés és kultúra stb.).
Tehát a kelet-európai szocialista rendszerek a folyamatosan szajkózott antikapitalista ideológia dacára egyáltalán nem a kapitalizmus ellenségeként viselkedtek, hanem a kapitalista rendszer hatékonyságát javító nyugati szociáldemokráciákhoz hasonló gazdaságpolitikai irányzatot képviseltek, és az idő múlásával egyre nagyobb teret engedtek a tőkés magánvállalkozásoknak.
A baloldali diktatúrák pont abban különböztek a jobboldaliaktól, hogy az idők során nem keményebbé, hanem egyre puhábbá váltak, és az esetek nagy részében békés úton polgári demokráciába mentek át.
Amiből rögtön adódik a következtetés, hogy a "szocialista kísérlet" egyáltalán nem volt kudarc, hanem egyértelműen sikeresnek volt mondható, és a jövőben egy korszerű szociáldemokrata gazdaságpolitika alapja lehet.
Vagyis lehet némi igazság abban az állításban, hogy kár volt a modern szociáldemokrata vívmányokat megvalósító kelet-európai szocializmust a fürdővízzel kiönteni, hanem - a régi diktatórikus vezetés leváltása után - jobb lett volna polgári szociáldemokrata irányban tovább folytatni.
„A kelet-európai szocialista rendszerek csupán kényszerből voltak diktatórikusok, mivel mindegyiknek nagyon erős és mély társadalmi gyökerekkel rendelkező jobboldali ellenzéke volt, amelynek a hatalomba való visszatérését hosszú időn át csak diktatórikus kormányzással és szovjet katonai segítséggel tudták megakadályozni.” – aztán bárkire, akinek nem tetszett a pofája, rásütötték, hogy hatalomba visszatérni kívánó fasiszta. ha nagyon kellett, be is vallotta
Azért ennyire ne túlozz.
Ez a fajta paranoia csak a Rákosi-rendszerre volt jellemző.
A Kádár-rendszerben már csak arra szálltak rá, aki aktívan a rendszer ellen szegült.
Aki lojális volt a rendszerhez, az észre sem vette, hogy diktatúrában él.
A Rákosi-rendszer és a Kádár-rendszer kevesebb mint 10 ezer embert (vagyis ezer főből egyet) tartott nyilván a rendszer ellenségeként, és ezekből összesen kb. 300 embert végeztetett ki rendszerellenesség címén.
Mi ez ahhoz képest, hogy a Horthy-rendszer 850 ezer zsidót minősített nemzetidegennek, és ezek közül 500 ezret halálba is küldött?
Szeretettel üdvözlöm a troll kollégát.
A szocializmusban annyira volt piac és verseny, amennyire a párt engedte: nagyjából a 3 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások szintjén, ha politikailag semleges vagy megbízható volt az egyén.
A szociális program bőkezűségére Hofi mondta,hogy járni jár. Csak épp nem jut.
A kényszeres diktatúra kapcsán a t. szerző is érzi az egy paragrafuson belül levő ellentmondást, ugye? Ha egy országban a többség ellenkezésével talákozó hatalom külföldi katonai segítséggel tud csak fennmaradni, az akkor biztos az adott ország saját akaratából, organikusan jött létre és működik?
A Kádár-rendszerbeli kőkemény piaci verseny egyik klasszikus példája a versenyképes és exportképes Dutra traktorokat gyártó Vörös Csillag Traktorgyár esete, amelyet a csehszlovák Zetor traktorgyár a 70-es években dömping ár alkalmazásával szorított ki az univerzális traktorok piacáról, és döntött csődbe.
Aztán miután a magyar gyártású Dutra - illetve a Vörös Csillag bedőlése után a Rába - traktorokat kiszorította a piacról, a Zetor egyik évről a másikra másfélszeresére emelte az árait.
A Rába pedig tudomásul vette, hogy az univerzális traktorok piacán nem vagyunk versenyképesek, és ennek megfelelően a nehéz traktorok gyártására vásárolt a Steigertől licencet és technológiát.
Csak egészen tájékozatlan - vagy nagyon fiatal - emberek állíthatják azt a nevetséges dolgot, hogy a Kádár-rendszer alatt nem volt piaci verseny.
Ez esetben véletlenül első kézből vannak információim. A Dutra 1968-tól új nehézgép családot fejlesztett, aminek az első tagja a Dutra 6500 rakodógép volt. A Dutrákba ment a Steyr motor a versenyképtelen Csepel helyett, és ment az export tovább Svédországba, NDK-ba, Svájcba.
Az életbe lépő KGST rendelkezések Magyarország számára a buszgyártás profilt adták, amit az akkori vezetés komolyan vett. Csepel helyett lett IFA és Zil teherautó, Dutra helyett MTZ traktor, ami már akkor rosszabb volt vonóerő átadás tekintetében.
Közben Horváth Ede megvetette az állammal a MAN licenszet, és kiderült, kevés a győri kapacitás a komplett járműgyártáshoz. Ennek okán profiltisztították a Vörös Csillag Traktorgyárat, és az öntödei rész okán hozzácsapták a Rábához.
Hasonlóan mentek a dolgok a Ganz villamosgyártó részlege kapcsán is, amikor a hollandok akartak rendelni ICS villamost a 70-es évek végén. Kifutó profil, keressenek más gyártót.
Ennyit a piaci versenyről.
Igen, a történet így kerek.
De az igazság kedvéért azért két dolgot hozzá kell tenni:
Egyrészt azt, hogy ha a Dutra traktorok a dömping áron kínált cseh (és az orosz) traktorokkal szemben is eladhatók lettek volna a piacon, akkor a Vörös Csillag traktorgyárt nem olvasztották volna be a Rábába.
Másrészt pedig azt, hogy a KGST-ben nem "rendelkezések", hanem csupán irányelvek voltak, amelyeket csak az vett komolyan, akinek az előnyös volt.
Tehát a Vörös Csillag Traktorgyár Rábába való beolvasztása nem annyira a KGST-beli munkamegosztáson, mint inkább Horváth Ede lehengerlő lobbierején múlott.
Amúgy már önmagában a MAN licenc megvétele is rendkívül kártékony húzás volt Horváth részéről.
A MAN licenc alapján gyártott motort ugyanis az Ikarus buszokba szánták, és az Ikarus akkor gyártási volumene mellett az egyedül ésszerű megoldás az lett volna, hogy az Ikarus maga gyártsa a busz összes főegységét.
A teljes járműgyártó vertikum birtoklása elengedhetetlenül szükséges lett volna ahhoz, hogy az Ikarus a későbbi buszfejlesztésekhez elég nagy nyereségtartalommal és műszaki mozgástérrel rendelkezzen.
Tehát Horváth Ede a MAN licenc elhappolásával lényegében az Ikarus halálos ítéletét írta alá.
Ennyit az akkori politikusok dilettáns döntéseiről.
Köszi az üdvözlő szavakat.
A magyar GDP kb. 70%-a már a Kádár-rendszer idején is külpiacokon, kőkemény piaci versenyben realizálódott, mégpedig jelentős részben tőkés piacokon.
Ez egy kikerülhetetlen gazdasági és földrajzi adottság, ami már évszázadokkal ezelőtt is jellemző volt a magyar gazdaságra.
Tehát aki azt állítja, hogy a Kádár-rendszerben a magyar vállalatoknak nem kellett versenyezniük a piacon, az semmit sem tud a magyar gazdaságról.
A Hiány szerintem is alapmű, az állításait korrektül ismerteti, de érdemes volna a jugoszláv vagy újabban a kínai és vietnami rendszer elemzése is, amikor életképes gazdaságot csinálnak kommunista uralom és elég komoly központi tervezés mellett. A poszt állításával ellentétben a szabadversenyes kapitalizmus nem társadalmi optimumra áll be, hanem a tőkések hasznának maximalizálására. Amikor ez összetalálkozik a dolgozói jólét valamilyen emelésével, akkor engedik, amikor nem, akkor nem, akkor biztosan semmibe veszik. A modern kapitalizmus kritikák mintha szintén nem léteznének, Zizek vagy Piketty. Szóval egy érvelő cikket várnék, amikor a szerző nem válogat szelektíven a tények között, és csak azokat leírva, amik alátámasztják a hittételét.
A cikkben felvetett alapkérdés, a Marx által a szocializmusban eredetileg elképzelt dolgozói csoporttulajdonra épülő vállalatok hatékonyságának kérdése valóban érdekes probléma.
Ugyanis tény, hogy a Kádár-rendszerben az ipari szövetkezetek az alacsonyabb feltőkésítettség mellett magasabb termelékenységet produkáltak, mint az azonos profilú állami vállalatok.
Tehát bőséges statisztikai adat alapján tényként megállapítható, hogy a dolgozók tulajdonosi érdekeltsége hatékonyabb gazdálkodást eredményezett, mint a klasszikus kapitalista vállalat különválasztott alkalmazotti és tulajdonosi érdekeltsége.
Vagyis dokumentált tény, hogy Marxnak igaza volt a szocializmus nagyobb hatékonyságát illetően.
És ez egyáltalán nem csak magyar specialitás. Ugyanezt támasztja alá a dán és a holland termelőszövetkezetek kiemelkedő termelékenysége és profitszintje, ahol az alapanyaggyártástól az értékesítésig terjedő teljes élelmiszertermelő vertikum egybeintegrálásával kiküszöbölik a mezőgazdasági alapanyagtermelés nagy időjárási kockázatának és alacsony profitszintjének krónikus problémáját, és képesek tartósan versenyképes árat, jó minőséget és magas profitot produkálni.
És valóban igaz, hogy a 80-as években a rendszerváltásra készülő politikai vezetés a csoporttulajdoni formának ezt a versenyképességbeli és gazdasági stabilitásbeli előnyét kihasználatlanul hagyta, hanem kezdettől fogva az állami vállalatok nyugati befektetőknek való értékesítésében gondolkodtak.
Mint ahogy az is igaz, hogy a magyarországi téeszeket kizárólag az akadályozta meg a dán termelőszövetkezetekhez hasonló élelmiszeripari vertikumok létrehozásában, hogy az Antall-kormány tudatosan kizárta őket az élelmiszeripari cégek privatizációjából, és a törvénysértő módon rájuk erőszakolt "kárpótlással" a közös téeszvagyon széthordására kényszerítette őket, hogy az így földönfutóvá tett téesztagoktól a jobboldali holdudvar a termőföldeket bagóért felvásárolhassa.
Tehát ilyen értelemben valóban igaz a "neomarxisták" panasza, miszerint a Kádár-rendszer pont a Marx által elképzelt szocialista rendszer legfontosabb elemét, a dolgozói csoporttulajdont hagyta kihasználatlanul, amikor az állami nagyvállalatok dominanciáját erőltette.
A Kádár-rendszer alatt a magyarországi közgazdászok a csoporttulajdon - vagyis a szövetkezeti szektor - kérdéskörét annyira elhanyagolták, hogy egészen a 80-as évek elejéig még Engels dán termelőszövetkezetekről írt munkáit sem fordították le magyar nyelvre, tehát azok jószerivel ismeretlenek voltak a hazai közgazdász szakma előtt.
- - -
A dolog aktualitását pedig az adja, hogy a hosszú távú fenntarthatóságot egyre inkább előtérbe helyező modern gazdaságpolitikában komolyan felmerül, hogy a hosszú távon gazdaságos és takarékos megoldásokat az esetek többségében a vállalatok tulajdonosainak rövid távú profitérdekeltsége akadályozza.
Vagyis valóban igaz lehet, hogy a Marx által a szocializmusban elképzelt dolgozói csoporttulajdon hatékonyabb és felelősségteljesebb gazdálkodást eredményez, mint a klasszikus kapitalista vállalat elkülönült tulajdonosi érdekeltsége.