Mit várok el Magyar Pétertől 2. rész: Elszámoltatás helyett kontrollingot
A 2018-as és 2022-es választási kampányok egyik slágertémája az elszámoltatás volt. Noha úgy tűnik, hogy széleskörű egyetértés van abban, hogy hatvanpusztai birtok, a malagai, uruguayi, new yorki ingatlanok, a nerencek csuklóján ketyegő milliós svájci órák, az ezereurós pufimellények, a külföldön pihenő, néha ezermilliárdos vagyon nem jó dolog, egyik választáson se sült el jól az “elszámoltatás” témája.
Itt az ideje, hogy számoltassuk el az elszámoltatást, és nézzük meg, hogy mit lehetne helyette vagy mellette csinálni.
Bosszúvágy és irigység
A NER maga is ígért elszámoltatást és nem lett belőle valami nagy durranás. Szándék se volt rá, amit jól mutatott, hogy Budai Gyula személyében egy komolytalan alsókenő volt kinevezve elszámoltatásügyi valaminek. Budai később a sertéshúson és dinnyén nyerészkedőket vizsgáló izé is volt.
A NER-nél nagyon pontosan megértették az elszámoltatás mögötti érzelmi és értelmi indokokat, továbbá az elszámoltatás akadályait. Itt lenne az ideje, hogy a magyar értelmiség is megértse.
Az elszámoltatás iránti vágy szülei
Az elszámoltatás iránti vágy egyik szülője a saját rossz anyagi helyzet. Mit érdekli az átlag választópolgárt, hogy Orbán Viktornak mekkora háza van, ha neki magának is megvan mindene? Vagy ha nincs is meg, úgy érzi, hogy a dolgok előre mennek. Van kiírva pályázat, vagy ő megnyeri, vagy valaki más megnyeri, aztán vesz tőle csavart a csavarboltjában. (vö. “előre megyünk, nem hátra”) Persze, van egy kis irigység, de ha nekem is van pénzem, meg neki is van pénze, akkor legfeljebb ilyen sör melletti puffogás témája, hogy neki mennyi pénze van.
Az elszámoltatás másik szülője a látványosan rossz kormányzás. Nagyon ritkán hallani olyat, hogy valaki egy sztárfocistától sajnálja a tízmillióit, hiszen hétről-hétre varázsol, cselez, lő, bead és gólt lő, mint senki más. Amikor azonban egy ki tudja honnan szalajtott “légiósnak” a Bivalybürgözdi SE-nél odadobnak öt-hat milliót havonta, akkor mindenki morgolódik, hogy ennyiért Gyurika a hatodikról is kiválóan elfocizgatna. Sőt, a fene tudja, tán még én is - gondolja az átlagmagyar.
(Nem, ne írjatok kommentet erről, én is tudom, hogy ha valaki kellően agymosott, az megmagyarázza magának a kisvárdai NB1-es csapat létét is, a hetvenhat ugandai vagy milyen légióssal.)
Hasonlóan vagyunk a kormánnyal. Ha elhisszük, hogy jól csinálja a dolgát, akkor annyira nem zavarnak minket a lombkoronasétányok és térdig érő kilátók. Egy olyan kormány “elszámoltatását” követelni, amely a lakosság nagy része szerint legalábbis “nem rosszul” végzi a munkáját, meddő igyekezet még akkor is, ha egyébként minden, a kormány ellen felhozott vád igaz.
Más szavakkal: az elszámoltatás nem a kormány megbuktatására való, hanem a bukott kormányt lehet elszámoltatni.
Mindenki benne van
Amikor néhai Andy Vajnát kinevezték filmügyi főadmirálissá, egyik első dolga az volt, hogy csinált egy rovancsot. Világhírű (értsd: a Szverdlovszki Biennálé Arany Szárcsáját nyerte meg 1972-ben, a legjobb elsőfilmes kelet-európai rendező kategóriában, ahol rajta kívül egy albán indult, a Vasbeton dicsősége c. pályaművel) szóval a világhírű rendező hangos hápogásba kezdett, mikor Andy Vajna revizora és ügyvédje megkérdezte tőle, hogy mi van azzal a hetvenmillióval, amelyet egy filmetűd elkészítésére három éve kapott.
Kevésbé cizelláltan: ez az az ország, ahol a dízelmozdonyból fizikai lehetetlenség gázolajat lopni, valahogy azonban mégis mindenkinek dízelautója van a műhelynél.
Ha itt valaki összerak egy olyan rendszert, ahol minden lopást elkapnak, akkor forradalom lesz. Hasonló ez a “fizessenek a gazdagok” szlogenhez, ahol ki szokott derülni hogy a “gazdag” fogalmába beleértődik bárki, aki hatévesnél újabb autóval jár. Hirtelen nem lesz olyan népszerű.
Nem akciófilm, hanem unalmas sorozat
Az elszámoltatást sokan úgy képzelik el, mint valami hollywoodi akciófilmet. Megjönnek az Elszámoltatás Angyalai, kiabálnak, mindenki a földre fekszik, a lefoglalt lóvét először kirakják szépen glédába az ebédlőasztalba, majd lepecsételt zsákokba rakják, a hősnő a hős karjaiba veti magát, végefőcím.
Nem így működik. Nagyon nem. Az elszámoltatás politikai fogalom, az elszámoltatás végrehajtása viszont jogi folyamat. Törvényi háttér kell hozzá, ezután pedig hazai és külföldi peres eljárások százait kell lebonyolítani. Természetesen azután, hogy pontosan meghatároztuk, hogy milyen vagyont kívánunk visszaszerezni.
A külföldi hatóság nem haragszik ugyanúgy az elszámoltatott személyre, mint a magyar, ezért kérdései lesznek. A magyar hatóságnak is vannak kérdései, amikor megjelenik nálunk valaki egy hivatalosnak tűnő bergengóc papírral, hogy akkor ez alapján azt a házat, bankszámlát akkor most jól le kell foglalni.
Ne feledjük, hogy sok olyan hely, ahol kimenekített NER-vagyon van, abból él, hogy ott mindenféle külföldi befektet. Elvárás velük szemben, hogy a pénz ne legyen direkt véres vagy mocskos, mire odaérkezik és befektetik, legyen szépen tisztára mosva. Ha tisztára van mosva, akkor cserébe ők adnak alacsony adókulcsot, plusz olyan bíróságot/adóhivatalt, amelyik hosszan hülyének tetteti magát, ha a kedves befektető anyaországának hatóságai kérdezősködnek.
Persze lehet ezen segíteni, kitartó diplomáciai munkával. Kedves Bergengócia, ha továbbra is bevéditek azt a vagyont ott, kénytelen leszünk vízumkényszert bevezetni a bergengócokkal szemben, és így tovább. Évekbe telik. (Főleg, ha a mi miniszterünk van amerikai korrupciós tiltólistán, nem az övék…)
Ráadásul drága is, hiszen határon átnyúló, bonyolult ügyekről van szó, az ötszáz eurós óradíjú nagy ügyvédi irodák világáról, akik másodperc alapon számlázzák ki a telefonos konzultációt.
Akkor most ne is vegyük vissza az “ellopott ezermilliárdokat”?
De, vegyük vissza, legalábbis tegyünk meg a visszavétel érdekében minden értelmes erőfeszítést. De ne várjunk csodát. Ha az “ellopott ezermilliárdok” 20%-a visszacsorog az (az elszámoltatás miatt) államkasszába, az világraszóló eredmény lesz.
Mi lesz a maradék 80% sorsa?
Kisebb része elvész (már elveszett), a maradék pedig jó kormányzás segítségével szerezhető vissza.
Az elszámoltatás nem tartozik a szorosan vett kormányzáshoz. Könyvvizsgálati, nyomozati, jogi tevékenység. De semmiképpen nem kormányzás. A kormányzás az állam és társadalom jelenlegi gondjait próbálja megoldani, illetve a jövőben várható gondok megoldására készül, továbbá a társadalom fejlődésére törekszik. Mármint a jó kormányzás.
Én azt állítom, hogy az “ellopott ezermilliárdok” nagy része jó kormányzással visszahozható a magyar gazdaságba és szintén a jó kormányzás a kulcs ahhoz, hogy ne lehessen újabb ezermilliárdokat ellopni.
Emlékeztetőül a jó kormányzás 12 alapelve az Európa Tanács szerint:
fair választások
reakció az emberek igényeire
hatékonyság
nyitottság és átláthatóság
joguralom/jogállam
etikus (korrupciót elutasító) viselkedés
kompetencia és szakszerűség
Innováció és változásra nyitottság
fenntarthatóság és hosszú távú gondolkodás
alapos és őszinte pénzügyi menedzsment
az emberi jogok, a kulturális sokféleség tiszteletben tartása, a társadalmi kohézióra törekvés
elszámoltathatóság
Hogy jönnek ezek az elvek az elszámoltatáshoz?
Sokan emlékeznek Lánczi András híres mondataira, hogy a korrupciónak mondott dolog a NER alaptermészete, és célja egy új, nemzeti pénzarisztokrácia megteremtése. Ez a cél nem teljesült. A NER nagyon sok pénzarisztokratát teremtett, de elenyésző azoknak a száma, akik a NER-től érkező folyamatos tőkeinjekciók és a folyamatosan elhárított jogi akadályok nélkül is életképesek.
Noha a felszínen ezt soha nem mondanák ki, de ez volt Simicska eltávolításának az oka is: Simicska minden egyéb tulajdonsága mellett üzletember, aki egy idő után szerette volna a vagyont a gazdasági ésszerűség szabályai szerint üzemeltetni. Ez viszont összeférhetetlen a kontroll nélküli lopással és a feudális hitbizományok osztogatásával.
A kijátszott vagyon egy része teljesen egyszerűen ingatlanban áll teljesen passzívan, más része pedig például olyan konferenciaközpont-szállodában, amelyik fél éven belül lehúzza a rolót, ha nincs megmondva négy-öt állami cégnek, egyetemi szenátusnak és hasonlónak, hogy évente kétszer ott kell - nagyon sok pénzért - konferenciázni, csapatépítőzni.
A cél tehát olyan kormányzást csinálni, amelyik véget vet annak, hogy a költségvetést a holdudvar eltartására használjuk. Ahogy egy 2018-as Momentumos belső anyagban írtam: el kell zárni a csapokat.
Ha ez viszonylag gyorsan (egy-két év alatt) megtörténik, akkor bizonyos cégeket a NER holdudvarában el kell engedni (és a vagyonuk a piacra kerül) más cégeket pedig az ingatlanba és más passzív eszközökbe tett pénzzel kell finanszírozni, és mivel az saját pénz, nem állami pénz, normális működésre kell kényszeríteni. Ha nem így tesznek, akkor csőd, árverés.
Erre pedig szigorú kontrolling kell
Szépen végig kell menni, hogy vajon a szállodaholdingnak indokolt-e hitelt és/vagy támogatást adni? Vajon kell-e nekünk évente egy pocsék hősfilm, amelyet közmunkásokkal nézetnek meg a moziban? Kell-e nekünk TAO támogatást adni a hatvanas-hetvenes évek nagyjainak stadionkoncertjére? Indokolt-e hatvanhárom alapítványt fenntartani a különböző országokban élő magyar diaszpóra támogatására? Kell-e az MCC-nek MOL részvény? Indokolt-e központilag előírni, hogy a MÁV kitől vehet ásványvizet? Van-e szükségünk 6 rivális kultúracsináló főmuftira?
De ez csak a megoldás fele, ugyanis ez még mindig inkább elszámoltatás, mint kormányzás. A jövőbe tekintve is fenn kell tartani azt a szemléletet, hogy indokolt költések vannak. Ha arra jár Rákay Fütyip, hogy tudna egy igazán ütős történelmi eposzt forgatni I. Ulászló királyunk aranyeréről, alig több mint tízmilliárdért, akkor meg kell neki mondani, hogy nagyon jó, adja be a pályázatot, és próbálja megelőzni a művészfilmeseket, akiket legalább a kultúrértelmiség megnéz, meg a közönségfilmeseket, akiket legalább egy alsóközép amerikai vígjátékkal összevethető mennyiségű néző néz. Ja, hogy ezt nem sikerül megugorni? (sóhaj) Hát akkor el kell adni azt a Maybachot, nem fogjuk a filmalapból tankolni.
Minőségi kormányzás mellett a könnyen jött pénz könnyen el is megy, vissza a gazdaságba. És akkor nem kell azon pörögni, hónapokat, hogy kétharmad nélkül hogy lépünk be az Európai Ügyészségbe.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz.
Azt, hogy mire van (legyen) pénz és mire nem elég jól le lehetne vezetni abból, hogy mik az állam kötelességei és feladatai.
- Kötelessége az olyan dolgok biztosítása, amelyekre saját maga monopóliummal rendelkezik vagy amelyeket kötelezően előír az állampolgárainak. Ezek:
- hon- és rendvédelem (nem csinálhatsz magánhadsereget, nincs olyan vagyonőr, amelyik letartóztathatna, csak a rendőr)
- jogszolgáltatás (üzletben meg lehet állapodni bíróságon kívüli rendezési módokban, de akkor is a bíróság a legfőbb jogrendezési fórum, aminek az ítélete - elvben - mindenkit kötelez)
- közegészségügy (nem mondhatom, hogy én csak magánrendelést veszek igénybe, ezért nem fizetek TB-t)
- állami közoktatás (a tankötelezettséget az állam írja elő, felmentést csak egészen kivételes esetekben ad. Az egyházaknak kiszervezés sok pénzért több formában is sérti az állampolgári vallássemlegességet.)
Feladata azoknak a kereteknek a biztosítása, amelyek a rövidtávú piaci megtérülésen túli szempontokat érvényesítik.
- közlekedési és távközlési infrastruktúra (nem okvetlenül állami tulajdonban, de állami kontrollal, transzparens fejlesztési célokkal)
- környezetvédelem (igen, ez a szép homokos part kiváló bánya lenne a két kilométerre lévő építkezéshez, de nem véletlenül lett védett terület, tessék szépen belekalkulálni a +30 km szállítási költséget az ajánlatba.)
- működő szociális ellátórendszer. (Nem az kerül sokba, ha egy 4 órás gondozót fizet az állam egy magatehetetlen gyerek mellé, hanem az, ha a kétdiplomás anyuka 24 órában az ő ápolását végzi, az éhenhaláshoz is alig elég ellátásból.)
Ezek után jöhet(ne) minden egyéb. Persze ennek az egésznek az első számú feltétele (és megvalósulási akadálya), hogy az ún. választópolgároknak meg kellene követelniük ezeket az államtól. Amíg tudomásul veszik (vesszük), hogy hát majd legfeljebb katolikus iskolába jár az ateista (református, muszlim, budhista) gyerek, mert nincs más, fizetem a magán fogorvost, legfeljebb nem megyünk nyaralni, vonatpótló buszt pótló lovaskocsival jutunk be a megyeszékhelyre, addig a kormány arra és annyit költ, amennyit nem szégyell.
Azt hiszem, az elszámoltatás iránti vágynak a felsoroltakon kívül van még legalább egy felmenője: ez pedig az elemi igazságérzet, amit kicsit fontoskodó szóhasználattal nevezhetünk a jogállamba, a törvény előtti egyenlőségbe vetett hitnek is.