Amikor Debrecen és Mátészalka között valahol bedöglik az M41 sorozatú, Ganz gyártmányú “Csörgő” dízelmozdony, bizonyára az jut sokak eszébe, hogy miért nem veszünk már valami szép új mozdonyt. Ez a gondolat jónak tűnik, de sajnos hazánk egyik legsúlyosabb problémájának egyik tünete.
Ez a probléma az üzemeltetési kultúra elsorvadása. Az üzemeltetési kultúra helyreállítása bármilyen magyar kormány legsürgősebb feladatai közé tartozik. Egy Magyar Péter vezette kormánytól is azt várom, hogy haladéktalanul kezdjen hozzá. Ebben a cikkben azt fogom bemutatni, mi az az üzemeltetési kultúra és azt, hogy miért nem létezhet sikeres ország üzemeltetési kultúra nélkül. Mérnök olvasóinktól a pongyolaságokért előre is elnézést kérek, egyben buzdítom őket kommentelésre.
Nézzük meg ezt a képet:
Az idilli svájci tájban egy gőzüzemű, 108 éve üzemelő hómarót látunk. 108 éve. Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy ezt a gépet, akárcsak a magyar mozdonyokat, hosszú élettartamra tervezték. Ez azt jelenti, hogy a feladat (legyen az hómarás vagy vontatás) elvégzéséhez elegendő teljesítmény áll rendelkezésre, és minden alkatrész, rendszer olyan benne, hogy egyenként cserélhető és javítható.
Nyilván nem az immár muzeális svájci hómaróban, de az ilyen hosszú távú tervezés magában foglalja a fejlesztés gondolatát is. A bevezetőben említett Csörgő mozdonyok egy részébe például a névadó (egyébként francia licensz alapján épített) motorok helyett amerikai Caterpillar motort építettek vagy húsz éve.
Miért tervezik ezeket ilyen hosszú távra?
Ennek két fő oka van. Az egyik a nyilvánvaló gazdasági. Egy 60-80-120 tonnás acélszörny nagyon drága dolog. Sokba kerül megépíteni, de még többe kerül a gyárat megépíteni, ahol felépítik. Tehát ha már egyszer megveszik, sokáig akarják használni. Ez nem egy 900 kilós Suzuki Swift, itt néha akár ezertonnás erőkkel kell megbírkózni. Minden csavaranyát olyanra kell méretezni, hogy amikor vészfékezni kell, akkor is tartsa, ami tartani kell, és ez iszonyatosan drága dolog. Jobban teszi tehát, ha sokáig szolgál.
A másik ok, hogy egy-egy ilyen nagy műszaki eszköz ezer másikat határoz meg. Milyen darut vegyünk? Hát amelyik alá befér a mozdony, ha baleset van. Mennyi legyen a teherbírása? A mozdony súlya+20%. Milyen szerszámkészlet legyen egy állomáson? Olyan, amiben vannak a mozdonyhoz való szerszámok. Mit tanítsunk a vasútmérnökeinknek, mennyi egy mozdony féktávja? Hát annyi, amennyit ez a mozdony tud. Tehát ha egyszer szolgálatba állítunk egy valamilyen mozdonyt, és aztán lecseréljük egy másmilyenre, akkor a vasúti krampácsolók balesetvédelmi oktatásától kezdve a sorompó vezérlőchipjéig mindent is cserélni kell. Irdatlan sok pénzért.
Sokáig üzemeltetés=gondos üzemeltetés
A mai hétköznapi fogyasztói kultúrában el vagyunk szokva a “gép kiszolgálása” gondolatától. Nemrég dízel autóm lett, amelyben virító anakronizmusként van olajhőmérő. Miért? Azért, mert a vízhőmérő viszonylag gyorsan felmegy 90 fokra, de aki ilyenkor baromállat módjára küldeni kezdi szegény gépnek, az másfél év múlva a “ma már mindent tervezett avulással terveznek” mantrát fogja előadni bánatában, a motorgenerál számlája fölött merengve. Holott ott volt az olajhőmérő, hogy az a motor még minden, csak nem üzemmeleg…
Ezért vagyok kénytelen erről ennyit beszélni, mert kiveszett az, hogy zsírozunk, olajozunk, tisztítunk, a konyhakéseket fenjük, évente éltartósságtól függően X alkalommal élezzük, a páraleszívóban betétet cserélünk vagy tisztítunk és így tovább.
Jelen írás szempontjából az a lényeges, hogy a magyar kormányzásból is teljesen kiveszett az üzemeltetési kultúra. A magyar kormány jelenleg semmit sem üzemeltet. A magyar kormány dolgokat vásárol és embereket baszogat, de semmit sem üzemeltet.
Az üzemeltetés nem része a költségvetési tervezésnek, a HR stratégiának, a jogszabályalkotásnak. Minimálisan sincs, még középtávú tervezés se.
Visszatérve a Csörgő mozdonyhoz, az például azért robban le mindig, mert a debreceni műhely, amelyiknek üzemeltetnie kéne, semmi pénzt nem kap alkatrészre, az ott dolgozó szakik fizetése meg egy ápoló, tanár, bírósági ügyintéző fizetésével van egy ligában.
Várjuk a projektet
Miért nincs pénz Csörgő mozdonyt üzemeltetni? Az egyszerű válasz az lenne, hogy azért mert ellopták. Amúgy ellopták, de a helyzet még rosszabb. Nem ellopták, hanem ellopták, mielőtt odaadták volna. Oda se akarták adni.
Várjuk ugyanis a projektet. Jön majd a Kropacsek Edömér Nemzeti Vasútfeljlesztési Akcióterv és a Hatvanhatodik Európai Korridor Stockholm-Igori-Fokváros kiírása és abból hidrogéncellás kompjútervezérelt szupermozdonyokkal, közvetlenül a Nyírmihálydi Óceánkikötő és Rendezőpályaudvar mellé, 2029-ben, na addig viszont ezekre az ócskavasakra már nem adunk pénzt, tessék szépen duct tape, gyorskötöző, ződsárga ragasztószalag, WD40 és szaniterszilikon segítségével üzemeltetni.
Igenám, de az első ilyen “hamarosan megnyílik a Madrid-Ulánbátor vasút és almát exportálunk majd Azerbajdzsánba” lázálom (mármint amióta ezek a mozdonyok megvannak) valamikor a nyolcvanas évek közepe táján volt, és azóta van a duct tape WD40 világ, amelyet csak néha szakít meg egy-egy közepes szintűnek mondható, részleges főjavítás. (Azoknak, akik még egyetemen tanultak üzemeltetni: glavnij remont)
Az egész ország a projektet várja
Ha belegondolunk, mindenütt ugyanaz a helyzet, mint a Mátészalka és Debrecen között pendliző mozdonynál. Mindig átadunk valami tárgyi eszközt (iskola, lélegeztetőgép, bármi) és egy szó sem esik arról, hogy ennek a dolognak itt majd működnie is kell.
Miért nem esik szó? Azért mert az üzemeltetésből keveset és keservesen lehet lopni. Ha valaki nagyon pofátlan, tud talán 20-30%-ot kivenni belőle. De az is olyan lopás, hogy vetet a műhellyel egy lemezvágó gépet és fusiban bádogosmunkákat vállal vele hétvégenként. Összejön belőle egy panellakás ára, amit kiad és akkor lesz majd nyugdíjkiegészítés.
Most menjünk oda gondolatban egy nerenchez és… nem, nem azt, az bűncselekmény. Egyelőre kérdezzük meg tőle, hogy érdekli-e az olyan típusú lopás, hogy hétvégenként a mozdonyműhely egyébként halál felesleges lemezvágójával fusizhat, a 30 fokban egy ház tetején görnyedve.
Ugye?
Tegyük fel, hogy ez egy pedagógiai hajlamú nerenc. El fogja mondani, hogy öreg, lopni nagyon nem így kell. Lopni úgy kell, hogy tőled vegyék meg a lemezvágót, a rendes ár hatszorosáért. Lehetőleg évente. Amit te csinálsz barátom az nem lopás, hanem szánalmas fusizgatás.
Ennek megfelelően rengeteg lemezvágót (Turulmadarat, kilátót, MRI gépet stb.) vásárolunk, ám a magyar költségvetés üzemeltetési keretei szinte teljesen üresek. Nem számolnak azzal, hogy amortizáció van, a sokadik nagyjavítás után bizonyos dolgokból újat kell venni, hát még ha nagyjavítás sincs.
Nem számolnak azzal, hogy az üzemeltetéshez üzemeltető is kell.
Ezért aztán bármilyen új kormánynak sürgető feladata elkezdeni az üzemeltetés megszervezését. Ez természetesen egy többezer milliárd forintos manőver és nincs új többezer milliárdunk erre.
Az előző fejezethez kapcsolódva:
Nagyon hamar ki fog derülni, hogy Magyarországnak nincs pénze csádi katonai misszióra afrikai templomépítésekre és hasonlókra. Nincsenek százmilliárdjaink az MCC-re vagy a Pázmány csecse új campusára.
Legalábbis akkor nem, ha minden zsarunak veszünk évente egy pár új, gore-tex bélelt, anatómiai talpbetétes, acélbetétes orrú bakancsot. Ha minden rendőr lőgyakorlaton kilőhet mondjuk 2-300 töltényt. Ha minden rendőrkapitányságon évente a számítógéppark 20%-át új gépekre cseréljük. Ha minden bűnügyi technikus 4-5 évente új fényképezőt kap. Lám, a rendőrséget is üzemeltetni kell.
Nehéz kulturális feladat
Számszaki és szervezési oldalról is nehéz feladat ez, de a legnehezebb ennek a kulturális oldala. Magyarországon a jól üzemeltető vezetőt nemhogy nem díjazzák, hanem egyenesen büntetik. Az a részleg, amely normálisan működik, elkezd többletfeladatokat kapni, a többi részleg alkalamatlansága okán.
Az az iskola, amelyik “csak” minden szakra meg tud tartani szaktanárt, eléri, hogy a gyerekek fegyelmezetten és jó kedvvel bejárjanak, megszervezi az SZMK-t és a sulialapítványt és nagyjából van pénz mindenre, büntetést kap.
Nálunk a jó vezető kijáróember. Ennek van két típusa, a fehérköpenyes és a feketeköpenyes kijáróember.
A fehérköpenyes kijáróember tudja, hogy az intézménye kb. mire való és mire képes. Teszem azt ez az intézmény egy tanműhely, amely arra való, hogy ipari tanulóknak tartson gyakorlati oktatást, és arra képes, hogy suttyó kölykökből dolgos, tisztességes embert faragjon. Meg tudja nekik tanítani az adott szakma alapjait, balesetvédelmet, elsősegélyt, ilyesmit.
A fehérköpenyes kijáróember, amikor kiírják a Magyarország Gépiparban Utoléri és Lehagyja Németországot Schwarzenegger Arnold Nemzeti Akciótervet, eléri hogy valami pénzt ebből is kapjanak, a kötelezően megvásárlandó kütyük közül megveszi azt amelyik nagyjából azért passzol a profilba, és ebbe a vásárlásba tuszkolja bele az összes szükséges vásárlást.
Elbábozza, hogy az új géphez egyszerűen muszáj egy új hegesztőtrafó és egy Mitutoyo precíziós mérőeszköz vásárlása. Miért? Mert szarik ő az új gépre, majd jó lesz valamire. Ellenben tudja, hogy ha a gyerekeket be tudják tanítani a Mitutoyo mérőeszközre és az ócska hegesztőtrafó nem veri le napjában hatszor a biztosítékot, akkor tudnak működni továbbra is tanműhelyként és a kölyöknek lesz versenyképes tudása, ha nem bután mered a leendő munkahelyén a Mitutoyo kütyüre.
A fehérköpenyes kijáróembert széleskörben tisztelik, hiszen mindenki látja, hogy milyen jól csinálja a dolgát. De csak majdnem mindenki. Döntéshozói, pénzosztói szinten izgága, követelőző alaknak tartják, aki évente itt van mindenféle igénylésekkel, hogy fúrószár kell neki, meg hegesztőpálca, meg három új vécécsésze. Várja meg a pályázatot, most nincs pénz.
A feketeköpenyes kijáróember is nagyon ért a bábozáshoz, ellenben ő nem üzemeltetni akar, hanem lopni. Az ő intézménye Nemzeti Kiemelt Súlyponti Kiválóság- és Hungarikum-Kutatóközpont, ahol a lépcsőházban azért nem kell meszelni, mert a fal nem látszik a projekttábláktól és a díjaktól.
A feketeköpenyes kijáróember intézményének szörnyű titka, hogy nem csinál semmit. Ellenben a semmiről nagyon szép prezentációkat csinál, és gondosan minden projekt lebonyolításába beveszi a Képviselő Sziauramat vagy valamelyik rokonát. Így aztán mindenféle ellenőrzések és a jelentéstételi kötelezettségek fel se merülnek, és vidáman szedik ki a pénzt, általában egy helyi értelmiségi klikket egész szépen eltartva. Az alkalmazottak napi két Frontinnal élnek túl, vagy lelépnek a fenébe.
Technikailag könnyű, kulturálisan közel lehetetlen
A nehéz feladat az, hogy a pénzosztás kritériumát úgy kell átírni, hogy a fehérköpenyes kijáróember tudja teljesíteni, a feketeköpenyes pedig nem. Ez nem nagyon nehéz feladat, ám azzal a kellemetlen mellékhatással jár, hogy kisebb városok komplett értelmisége lázad fel az ellen, aki ezt meg merészeli csinálni.
Hirtelen nem is tudom, hogy tud-e egy politikus Magyarországon népszerűtlenebb dolgot csinálni annál, mint hogy azt mondja, hogy a pénzt nem az kapja, aki nagyobb hungarikumot rajzol, hanem az, aki tisztességesen üzemeltet. Mitöbb, a hungarikumot nem is támogatjuk.
A jó bornak nem kell cégér uraim, a jövőben a pálinkalovagrend egy huncut fillért nem kap. A tanműhely mostantól viszont évente és rendszeresen kap támogatást. Mitöbb, a fölösleges égigérő vasnyikorgó árát is odaadjuk, vegyenek bele fúrószárat, mérőműszert, ultradermet és kilós kávét.
További kérdés, hogy hol találunk ehhez elegendő embert, mert a fehérköpenyesek között rengeteg a nyugdíjhoz közeledő, a fiatalabbak közül meg sokan feladják.
Üzemeltetni muszáj
Pedig ha azt akarjuk, hogy az ország működjön, akkor üzemeltetni kell. A kormányzás, az előző részekben is előrángatott jó kormányzás 80%-a az üzemeltetés megszervezéséből áll. Cserébe kapunk egy működő országot. Ahol lehet, hogy a mozdony ócska, hangos és sokat fogyaszt, de menetrendszerűen továbbítja a vonatot.
További rossz hír a politika világának, hogy ez egy húszéves projekt. Vagyis egy Magyar Péter-kormány, ha lesz olyan, ezt el tudja kezdeni és 4-8 éven át tudja építeni, aztán bízhat benne, hogy lesz aki folytassa.
De ettől még el kell kezdeni. Emlékszünk az első fejezetből a kis dolgokra? Vegyünk fel egy mozdonyszerelőt, és írjuk össze az alkatrészeket. Egye fene, ha emiatt haza kell küldenünk két, havi tízmilliós ugandai focistát, én valahogy azért ki fogom bírni.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára. Ez egy jelenleg kicsit mellékvágányon levő projekt, amire a heti belpol videó mellett nincs energia. De lesz
A másik gyász, hogy míg az üzemeltetési kultúra a közszférában katasztrofális, azért a versenyszférában sem éppen erős. Tipikus multis hozzáállás, nem hungarikum, hanem a külföldről idehelyezett (olvasd: ide száműzött, mert a KKE régiós topmanáger poziknál vannak menőbbek is egy nagy multinál) helytartók nünükéje.
A sales hozza a pénzt, az üzemeltetés viszi. Ennek fényében pl. a pénzügyi szférában egyes cégeknél a salest támogató informatika minden évben kap 1-2 projektet (aminek leple alatt aztán a fehérköpenyesek esetleg karbantartási jelleggel is hozzányúlnak dolgokhoz). A backoffice-t támogató rendszerekből meg a 10-30 éves matuzsálemeket igyekeznek életben tartani, és elég nagy önbizalom kell ahhoz, hogy nekiessenek egy ilyen újraírásának (amibe aztán bele is törik a bicska ill. egy évtizedig húzódik).
A fejlesztési projektek azok értéknövelő beruházások --> a multis könyvelő, kontroller, manager, anyacég szereti ezeket, mivel papíron növelik a cég értékét.
Az üzemeltetési kiadások viszont fix költségek, amiktől a fentiek irtóznak, mint ördög a tömjénfüsttől. Az ilyesmit tehát lehetőség szerint alacsonyan kell tartani, sőt visszavágni, mert veszélyeztetik a profitabilitást. Az a gondolat, hogy hosszú távon a housekeeping jellegű tevékenység elhanyagolása a fejlesztési projektek költségének tetemes növekedéséhez vezet, az nagyon nem talál utat a fejekbe. Meg az se, hogy mikor megvágják az üzemeltetéshez kapcsolódó költségeket, azzal már középtávon olyan üzemzavarokat kockáztatnak, amelyek értéke meghaladja a megtakarított költségeket.
Ja, meg az is alap, hogy a projektesek amolyan köd előttem - köd utánam szemléletben működnek. Ha elfogyott a projekt keret, akkor lezárjuk (pezsgő, konfetti) a projektet, akkor is, ha csak 80% van kész. A többi már nem a projekt manager felelőssége, majd az üzemeltetésért felelők kigazdálkodják valahogy a saját erőforrásaikból (értsd: 10+ évig tré marad).
És a mozdonyok még egyszerű(bb) ügy: tekintve, hogy egy forgó alkatrészekkel rendelkező gépet üzemeltetni kell - az még egy pályázati ügyintéző számára is könnyen belátható. De, hogy egy épületet is folyamatosan karban kell tartani (s nem azért, mert szar minőségben épült meg - nota bene, azokat meg még inkább) - no azt meg még egy negyed százada polgármester sem szokta alapnak gondolni.
Szóval, ha már a szavazásnál is fölmerült egy önálló minisztérium igénye, akkor én is földobnék egyet: Önálló Építési Minisztériumot! Merthogy az építést a közlekedéssel összeházasítani, az kb. annyira adekvát, mint a földműveléssel, iparral, vagy a belüggyel való összebútoroztatás.