„Például megoldani, hogy az önkormányzat veszi a fix trafit, a rendőrség bírságol és risztelnek a bevételen?” ez! Elég sokan nem tudják, hogy a traffipax „bevétele” teljesen eltűnik az állami költségvetés feneketlen kisgömböcének gyomrában, ahelyett hogy önfenntartóvá tehetné a bűnüldözést. Így most senkinek sem éri meg se telepíteni, se fenntartani, legalábbis anyagilag.
A közrendvédelmi és a bűnügyi rendőri szakterület szétválasztására egy egyszerű, civilek számára is érzékelhető különbség: a közrendvédelmis főszabályként egyenruhát visel, a bűnügyes meg nem.
Persze kivételek itt is vannak, például a bűnügyes ezredesek és tábornokok szintén viselhetnek egyenruhát, főleg sajtótájékoztatókon és reprezentációs eseményeken (pl. egykori főnököm, dr. Petőfi Attila r. vezérőrnagy, a hazai gyilkossági ügyek egyik legismertebb nyomozója).
azt hiszem, "HIÁNYPÓTLÓ" a megfelelő szó, éppen olyan jó, mint a "Levél az Ügyvédtől" sorozat elemei voltak. Fel kéne ajánlani Dr Pintérnek, hogy tegyék be a NAT-ba Ofő-órára, de tényleg!
Ontopik önreklám: ami a BRFK átszervezését illeti, fél éve írtam erről egy posztot. Igaz, zsaruszemszögből :-)
https://tiboru.substack.com/p/a-brfk-atszervezese
„Például megoldani, hogy az önkormányzat veszi a fix trafit, a rendőrség bírságol és risztelnek a bevételen?” ez! Elég sokan nem tudják, hogy a traffipax „bevétele” teljesen eltűnik az állami költségvetés feneketlen kisgömböcének gyomrában, ahelyett hogy önfenntartóvá tehetné a bűnüldözést. Így most senkinek sem éri meg se telepíteni, se fenntartani, legalábbis anyagilag.
A közrendvédelmi és a bűnügyi rendőri szakterület szétválasztására egy egyszerű, civilek számára is érzékelhető különbség: a közrendvédelmis főszabályként egyenruhát visel, a bűnügyes meg nem.
Persze kivételek itt is vannak, például a bűnügyes ezredesek és tábornokok szintén viselhetnek egyenruhát, főleg sajtótájékoztatókon és reprezentációs eseményeken (pl. egykori főnököm, dr. Petőfi Attila r. vezérőrnagy, a hazai gyilkossági ügyek egyik legismertebb nyomozója).
azt hiszem, "HIÁNYPÓTLÓ" a megfelelő szó, éppen olyan jó, mint a "Levél az Ügyvédtől" sorozat elemei voltak. Fel kéne ajánlani Dr Pintérnek, hogy tegyék be a NAT-ba Ofő-órára, de tényleg!
A bűnügyi rendőrség, mint osztály, az nem Kriminalamt, hanem a Kripo, a Kriminalplolizei.
A Kriminalamt a tartományi vagy szövetségi bűnügyi hivatalokat jelenti.
ah, tudtam hogy ki kell dolgoznom fullba :)
s/2019/2024/
(Vitézy 2019-ben még nem annyira kampányolt)
G ratulálok a mindíg remek humorához de ez most egészen kiválló volt a golyókkal brillirozó rendőr teletalálat Egy "kissé"elinflálódott nyugdíjjas