Kedves Sándor! Ha egy kis kiegészítést megenged: a York tubát nem a CSO rendelte, hanem Leopold Stokowski kérésére a Philadelphia Orchestra tubása - és Arnold Jacobs tanára a Curtis Institute-ban - Philip Donatelli, aki - mivel túl nagy volt neki az elkészült hangszer - eladta azt Jacobsnak. A J.W. York Band Instrument Company eredetileg két hangszert készített, és a másodikat eladásra megtartotta magának! Ezt aztán Jacobs évekkel később - chicagói évei alatt, két másik hangszerért cserébe - megszerezte magának, így lett mindkét hangszer otthona a CSO! :) Üdv: Horváth Vilmos
(1) Az első Carol Jantsch videó zenéje Arban híres-neves Velencei Karneválja, ami egy variáció-sorozat. Zenei versenyek nagy-nagy kedvenc tétele (rövidsége és bravúrossága okán), és ez az a darab, amit több lényeges (szóló)hangszerre átírtak, hogy a hangszeres művész csillogtathassa a tudását. Ha valaki siet, akkor 8:44-től belesasolhat az utolsó - szerintem legnehezebb - variációba, ahol kétszólamú hatást vált ki a darab és a hangszeres művész (minimál zongora mellett). Szerintem érződik rendesen, mekkora kihívás ezt tempóban és jól előadni.
(2) És ha már csajok meg rezesek (is), hadd linkeljem az utóbbi hetek itthoni nekem nagy kedvenc slágerét. Karl Jenkins - elég rendesen megosztó - zeneszerző, úgy "Sir" és adott el rengeteg lemezt, úgy elismert nagy zenész (annó fiatalon Mike Oldfield Tubular Bells I, 1973 videóján is szerepel), hogy nem egyszerű kedvelni a zenéjét, szerintem. Mert hogy hatalmas tudás keveredik a mennyiségi nyomással és ez sok(szor) repetitívitásba torkollhat. A talán legismertebb darabja a Palladio, ami önmagában érdekes sztorival bír (neten olvasható). Az eredeti korabeli vonószenekaros concerto grosso verzió motívációja az volt, hogy úgy legyen modern a darab, hogy évszázadokkal korábbra próbál meg - autenticitásra törekedve - visszanyúlni. Az én legnagyobb problémám az volt a tétellel mindig is, hogy nem többször hallgatható, merthogy unalmassá tud válni, a nem éppen legjobb típusú repetitívitásával.
Na de a lényeg, hogy idén augusztus végére megjelent az idős Karl Jenkins új albuma (érdekes klasszicizáló műsorral), amin szerepel a Palladio egy teljesen újragondolt több mint 2x-esére tuningolt nagyzenekari verziója, az eredeti szerzői motívációt valamennyire próbálva továbbra is tartani.
Én ezt a videót nagyon szeretem hallgatni, nézni, abszolút nem fárad el az egész bennem, nem úgy, mint az ős verzió. Látnivalóan élvezik a zenészek (egy része) is. És hát a 00:24-ben először feltünő kürtös (French Horn) gyönyörű csajszi ("diáklány a szomszádból"), nem csak nekem tűnt fel a a videó alatti kommentek tanusága szerint. :) Mindez a Royal Philharmonic Orchestra szerintem szenzációsan megrendezett/megvágott videójában (bár nyilván még ez is meghaladható lehetne).
Karl Jenkins, Royal Philharmonic Orchestra - Palladio Reimagined: 1. Allegretto
Kedves Sándor! Ha egy kis kiegészítést megenged: a York tubát nem a CSO rendelte, hanem Leopold Stokowski kérésére a Philadelphia Orchestra tubása - és Arnold Jacobs tanára a Curtis Institute-ban - Philip Donatelli, aki - mivel túl nagy volt neki az elkészült hangszer - eladta azt Jacobsnak. A J.W. York Band Instrument Company eredetileg két hangszert készített, és a másodikat eladásra megtartotta magának! Ezt aztán Jacobs évekkel később - chicagói évei alatt, két másik hangszerért cserébe - megszerezte magának, így lett mindkét hangszer otthona a CSO! :) Üdv: Horváth Vilmos
Köszönöm, ma is tanultam valamit! :)
a "Curtis Institute" az magyarosan "Kürtös Intézet"? :P
(1) Az első Carol Jantsch videó zenéje Arban híres-neves Velencei Karneválja, ami egy variáció-sorozat. Zenei versenyek nagy-nagy kedvenc tétele (rövidsége és bravúrossága okán), és ez az a darab, amit több lényeges (szóló)hangszerre átírtak, hogy a hangszeres művész csillogtathassa a tudását. Ha valaki siet, akkor 8:44-től belesasolhat az utolsó - szerintem legnehezebb - variációba, ahol kétszólamú hatást vált ki a darab és a hangszeres művész (minimál zongora mellett). Szerintem érződik rendesen, mekkora kihívás ezt tempóban és jól előadni.
(2) És ha már csajok meg rezesek (is), hadd linkeljem az utóbbi hetek itthoni nekem nagy kedvenc slágerét. Karl Jenkins - elég rendesen megosztó - zeneszerző, úgy "Sir" és adott el rengeteg lemezt, úgy elismert nagy zenész (annó fiatalon Mike Oldfield Tubular Bells I, 1973 videóján is szerepel), hogy nem egyszerű kedvelni a zenéjét, szerintem. Mert hogy hatalmas tudás keveredik a mennyiségi nyomással és ez sok(szor) repetitívitásba torkollhat. A talán legismertebb darabja a Palladio, ami önmagában érdekes sztorival bír (neten olvasható). Az eredeti korabeli vonószenekaros concerto grosso verzió motívációja az volt, hogy úgy legyen modern a darab, hogy évszázadokkal korábbra próbál meg - autenticitásra törekedve - visszanyúlni. Az én legnagyobb problémám az volt a tétellel mindig is, hogy nem többször hallgatható, merthogy unalmassá tud válni, a nem éppen legjobb típusú repetitívitásával.
Na de a lényeg, hogy idén augusztus végére megjelent az idős Karl Jenkins új albuma (érdekes klasszicizáló műsorral), amin szerepel a Palladio egy teljesen újragondolt több mint 2x-esére tuningolt nagyzenekari verziója, az eredeti szerzői motívációt valamennyire próbálva továbbra is tartani.
Én ezt a videót nagyon szeretem hallgatni, nézni, abszolút nem fárad el az egész bennem, nem úgy, mint az ős verzió. Látnivalóan élvezik a zenészek (egy része) is. És hát a 00:24-ben először feltünő kürtös (French Horn) gyönyörű csajszi ("diáklány a szomszádból"), nem csak nekem tűnt fel a a videó alatti kommentek tanusága szerint. :) Mindez a Royal Philharmonic Orchestra szerintem szenzációsan megrendezett/megvágott videójában (bár nyilván még ez is meghaladható lehetne).
Karl Jenkins, Royal Philharmonic Orchestra - Palladio Reimagined: 1. Allegretto
https://www.youtube.com/watch?v=kmHOKiHZscg
Imádom olvasni a különböző témákról szóló - számomra - zseniális ismertetéseket!