A Shein nevű kínai online ruhabolt az utóbbi pár év slágere. Ha valakinek nincsenek bakfiskorú, vagy ennél idősebb, de magukat bakfisnak képzelő nőismerősei: a Sheinről nagyon trendy ruhákat lehet rendelni nagyon olcsón, nagyon rossz minőségben.
Maga a megtestesült környezetszennyezés, mert a cuki kis izé három hordás után legfeljebb a lemosott biciklilánc szárazra törlésére lesz jó. Elképesztő mennyiségű szemét keletkezik általa.
Meg is ér, a legutóbbi tőkebevonási akciójuk előtt készült becslések szerint vagy 60 milliárd dollárt a cég.
A cég jelenleg zártkörű tulajdonoscsoport tulajdonában van, és hosszú hónapok óta téma, hogy mikor lesz az IPO, vagyis az Initial Public Offering, amikor a cég “tőzsdére megy” és először jegyezheti majd bárki a cég részvényeit.
A Shein IPO-jának története hónapok óta zajlik, és kiváló illusztrációja a Kína és Amerika, illetve az államkapitalizmus és a szabadversenyes kapitalizmus közötti “harcnak”. Miközben épp alacsonyan szállnak a lemondások, úgy gondoltam, nekiállok, hogy írjak erről egy hosszú és unalmast, jelezvén, hogy Magyarországon kívül is zajlik az élet.
Új üzleti modellek
A kínai gyártók és a nyugati fogyasztók közötti kereskedelmi láncolat rövidítése a 2010-es évek üzleti világának egyik fontos fejleménye. Eleinte nagy cégek gondolták úgy, hogy csak a gyártást szervezik ki, és minden marad a régiben az üzlet többi részét illetően. Csak épp óriási bér- és járuléktömegek helyett viszonylag kisebb vételárat fizetnek ki a gyártásért. Ez akkora pénztömeg, hogy Kínának elég lett volna csak kicsit olcsóbbnak lenni, de sokkal olcsóbb volt.
Igenám, de a nyugati nagy cégek tudatosan vagy nem, de rengeteg szellemi tulajdont is adtak cserébe. Ennek látványosabb része a különféle koppintások világa, de ennél sokkal fontosabb a gyártásszervezési és minőségbiztosítási ismeretek eltanulása.
Ahogy a múltkori órás-motoros-biciklis-gitáros posztnál valaki találóan megjegyezte, nem mindegy, hogy valami “Kínában készült” vagy “kínai”.
Az abban a posztban leírt cégek nagy része tulajdonképpen a “Kínában készült” modellt optimalizálja azzal, hogy a saját cégéből a dizájnon és a piackutatáson kívül kiszór mindent, és az így felszabaduló pénz egy részét értékesítésre és marketingre költi. A logisztikát Brémáig megoldják a nagy hajófuvar-cégek, és onnan is vannak komplett megoldások, mint a DHL vagy a nálunk kevésbé ismert francia-svájci Asendia. Az egykor csak csomagküldéssel foglalkozó cégek és állami postacégek közül ma már szinte mindegyik foglalkozik komplett logiszitikai támogatással KKV-k részére. Ezért lehet 50-100 alkalmazottal európai/amerikai brandeket felhúzni, kínai gyártásra és optimalizált európai logisztikára alapozva.
Kiiktatni az európai partnert
A dolog persze a kínaiaknak is feltűnt. A “hagyományos” kínai webshopok európai raktárai mellett a Shein és a nemrég megjelent Temu is ezt a jelenséget használja ki. Megpróbálják - sikerrel - még az európai kereskedőt is kiiktatni, egyelőre a gagyi tömegáru forgalmazása terén.
A dolog, főleg a fast fashion világában rendkívül sikeres. Annyi pénzt lehet vele keresni, hogy a továbblépésen is lehet már gondolkodni. Igenám, csak itt jönnek bizonyos megválaszolandó kérdések.
A Shein jelenleg kínai szabályokat tart be, és a nyugati jognak éppencsak megfelelő, jogi szürke zónákban mozgó módszerekkel, ugyanitt mozgó árut értékesít.
Mivel ez egy jelenleg épp 60 milliárd dollárra értékelt, nagy profitot hozó cég, nem kérdés, hogy ebben a bizniszben sokan szeretnének benne lenni. Vagyis minden feltétel adott ahhoz, hogy mondjuk a cég egyharmadának közkézre adásával berántsanak 20 milliárd dollár készpénzt a cégbe és abból aztán bármit is kifejlesszenek. De tényleg minden feltétel adott?
Kínai szabályok
A kínai kormányzat még valamikor a kilencvenes években engedélyezte vállalkozók belépését a kommunista pártba, amely miatt sokan úgy gondolták, hogy Kína megindult a kapitalista átalakulás útján. Tévedtek. Valamennyi átalakulás történt, de Kínában az állam(párt)hatalmi struktúra és az üzleti világ azóta is komoly küzdelmet vív. Ebben most épp a hatalom az erősebb, annyira hogy megteheti például, hogy eltüntet pár hónapra milliárdosokat mint az Alibaba-tulaj Jack Ma-t.
A kínai államhatalom ezeket a cégeket egyrészt kontrollálni akarja, másrészt pedig úgy tekint rájuk, hogy a Nyugatból ezek segítségével lehet az ipar fejlesztéséhez szükséges ismereteket, valamint kemény valutát kiszivattyúzni. A cégek cserében - amíg együttműködnek az állammal - hallgatólagosan mentességet kapnak mindenféle szabályok betartása alól. Vagyis a környezetvédelmi hatóságuk nem azért száll rájuk, mert szennyezik a környezetet, hanem azért mert nem azt csinálják, amit elvárnak tőlük.
Amerikai szabályok
Ezzel mindaddig nincs is baj, ameddig lényegében ugyanazt csinálják, mint a vizkőoldótól a skót viszkin át a teáskannáig minden áruló sarki kínai bolt, csak nagyban. Amint azonban amerikai piacon működő nagyvállalat akarnak lenni, jön egy nagy fordulat.
Amerikában, de általában a nyugati világban a tőzsde szent. A nagyjából egy-másfél évtizedenként kialakuló buborékok (mint mellékhatás) ellenére ugyanis két célt kiválóan szolgál: a cég működésének nyilvánosságát és a cég nagyon pontos értékelését. Ez a kettő alapozza meg azt a bizalmat, hogy bármely befektető, az egyéni részvényvásárlótól kezdve a milliárdos befektetési alapig, cégekbe fektessen be azáltal, hogy megvásárolja a részvényeiket.
Onnantól kezdve, hogy egy cég tőzsdén van, minden rezdülése befolyásolja a részvényei árfolyamát.
Éppen ezért, egy IPO egyben beavatási szertartás is.
Az IPO-t akkor engedélyezik Amerikában, (illetve bárhol, ahol komolyan vehető tőzsde működik) ha a cég teljesen megfelel az adott tőzsde országában érvényesülő szabályoknak. Amerika ezen a téren olyan kőkemény birodalmi politikát folytat (kormányoktól függetlenül) amely semmiben sem marad el az egykori Brit Impérium világuralmától. A nagy nemzetközi kereskedelmi rendszerekbe csak olyan ország tud belépni, amelyik aláírja a TRIPs egyezményeket, amelyben alkalmazkodik a szellemi tulajdon nemzetközi szabályaihoz. Az amerikai tőzsdéken jelenlevő multiktól elvárják, hogy az ún. Sarbanes-Oxley (SOX) törvénynek megfelelő könyvelési átláthatóságot az utolsó ungabungaföldi leányvállalatnál is tartsák fenn. A Foreign Corrupt Practices Act alapján az amerikai anyavállalatot simán megbüntethetik azért, ha az ungabungaföldi leányvállalat bukik le valami ottani korrupcióval, amelyet formálisan két, az anyavállalattal semmilyen kapcsolatban nem álló fél bonyolított le.
És így tovább, a világkereskedelem nagyrészt angolszász eredetű, de részleteiben Amerikában kidolgozott jogon alapszik.
Az európai integráció, amelyet Orbán annyira gáncsol, többek között azért van, hogy a világ egyik legjómódúbb piacán, az EU belső piacán olyan szabályokat lehessen érvényesíteni, amelyeket nem New Yorkban írnak, és az amerikai multik ne tudjanak minden felelősségvállalás elől elbújni. De vissza a Shein-hez.
A Shein IPO-ja tehát részben azért érdekes, mert a Shein ehhez kénytelen lesz feltárni minden, kínai működéssel kapcsolatos kockázatot. Amerikában Marco Rubio szenátor (nyilván nem függetlenül bizonyos lobbiérdekektől) fel is szólalt ellene, mondván, hogy a Shein e körben nem lesz, sőt egyáltalán nem is tud őszinte lenni.
Nem kavarunk bele a tőzsdei árfolyamokba!
Ha ugyanis fenntartjuk azt a vélelmet, hogy a tőzsdén levő cégek mindegyike pont ugyanolyan átlátható, pont ugyanúgy betartja a szabályokat, vagy pont ugyanazon hatóságok előtt, pont ugyanolyan jog alapján kell felelnie…akkor az értékük között csak a teljesítményük szerint van különbség.
Egyszerű, nem? De. Nem véletlenül szokás tíz évre börtönbe varródni azoknak, akik ebbe belekavarnak.
Vagy mégis?
Igenám, csak most egy állami szereplő kavar bele. Előbb hallgatólagos elvárásként jelentkezett, de azóta ki is mondták a kínai kormány megfelelő szervei, hogy a kínai cégek külföldi tőzsdei bevezetéseihez tőlük beleegyezést kell kérni. Miért? Repüljünk el Hongkongba, hogy ezt megértsük!
Hongkong, a tőzsde és a bíróság városa
Hongkongot pont az a téma tette mesésen gazdag várossá, amiről most beszélünk. A sajátos szabályok szerint működő kínai gazdaság és a világgazdaság összekötése. Amúgy egy közepesen jelentéktelen erődítmény lenne az óriás kereskedőváros Kanton közelében.
Igenám, de van ott két dolog: a Hongkongi Tőzsde (a Hang Seng indexről talán az is hallott aki semmit se tud a környék gazdaságáról) és egy common law (tehát az angolszász jog) alapján ítélkező bíróság.
Ez egyrészt segít a kínai gazdasági folyamatokat nyugati eszközökkel mérhetővé tenni, másrészt pedig a kínai anyanyelvű, de angolszász law schoolokban tanult, a kínai és a nemzetközi kereskedelmi jogot egyformán jól ismerő bírák előtt pont ugyanúgy lehet pereskedni, mint Londonban vagy New Yorkban.
A kínai kormányzatnak egyik se esik jól.
A hongkongi tőzsdéről közel 6 trillió dollárnyi érték (árfolyam) tűnt el, mióta elkezdett gyengélkedni a gazdaság. Mivel a kínai kormány nem kommunikál nyíltan, az aggasztó jelek meg szaporodnak a befektetők mentik a menthetőt és a kiszállás mellett döntenek.
Mit lép erre a kínai kormány? Természetesen az egészet a shortoló spekulánsokra fogja, és korlátozza a shortolást. Igenám, de shortolni olyan eszközt lehet, amiről a befektetők azt gondolják, hogy az értéke csökkenni fog. Igen, van olyan, hogy valami különösen ügyes és erős spekuláns, a magatartásával és befektetéseivel piaci pánikot idéz elő. De nem három évig tartót, és nem 6 trillió dollárosat.
Ugyanekkor derül ki, hogy Kína tele van nyugati üzleti logikával nehezen leírható dologgal. Pontosabban ez nem ekkor derül ki, csak az eddigi tőzsdei bizalmat az indokolta, hogy mindenki azt gondolta, hogy ezek ellenére a fizetőképességük vagy fizetésképtelenségük a piac mindenütt érvényes szabályai szerint alakul.
Alacsonyan szállnak olyan kifejezések, hogy “árnyékbank”, meg különböző modellek szerint előleget adó kisközép kínai egzisztenciák, akik könnyen lehet, hogy bukják a pénzüket, ez a kormány nem akarja engedni, és így tovább. Ez a bizonytalanság az, ami elüldözi a befektetőket.
Schadl a mesés Keleten
Szintén Hongkongból jött a hír, hogy Linda Chan bíró elrendelte az “Evergrande felszámolását”. Természetesen nem az egész kínai piac legnagyobb problémáját jelentő, a csőd szélén billegő cégbirodalomról van szó. Hanem annak egy olyan cégéről, amelyen keresztül külföldi befektetők szállhattak be a kínai ingatlanbuborékba. Ez a kajmán-szigeteki bejegyzésű cég a hongkongi bíróság előtt pont olyan mint bármilyen más cég. Mivel sokadjára sem tudott érdemi tervet felmutatni arról, hogy keveredik ki a bajból, a bíró elrendelte, hogy a vagyonát adják el.
Igenám, de ez a vagyon Kínában van, nem pedig Hongkongban. Vagyis valakinek oda kell menni egy félbehagyott felhőkarcolóhoz, és közölni, hogy mi vagyunk a helyi Schadl, jöttünk inkasszálni, mától a miénk a felhőkarcoló, mert azt mondta a hongkongi bíró. Nem tűnik esélyesnek ugye? Mert nem az.
Tehát ott tartunk, hogy a kínai kormányzat inkább dobja a hongkongi tőzsde és bíróság évszázad alatt felépített hitelét, mint hogy engedje a full, tisztítótűz-szerű csődhullámot.
Anya vegyél nekem pénznyomdát!
Ilyen helyzetben a nyugati gazdaság is volt 2008-ban és 2020-ban, azzal a különbséggel, hogy a dollár és az euró korlátozás nélkül átváltható deviza, míg a kínai jüan nem az. Vagyis amikor az európai és amerikai jegybankok a elkezdenek “pénzt nyomtatni” vagyis hiteleket pumpálni a gazdaságba, azt annak tudatában teszik, hogy ezzel kockázatok járnak (árfolyamingadozás, infláció).
Ezt a befektetők is tudják, és kialakul egyfajta törékeny bizalom, hogy az euró és a dollár értéke a továbbiakban is pontosan ki fogja fejezni a dolgok értékét, két dolog miatt. 1) mindkettő olyan mennyiségben van jelen a világon, hogy még trilliós-quadrilliós méretű spekulálással sem lehet érdemben rángatni az értéküket 2) a kibocsátó jegybankok mögötti “kormány” nem fogja korlátozni a kereskedelmüket.
A kínai kormányzat ezt nem tudja megtenni, mert a jüan árfolyama nem mozoghat szabadon, és a jüan forgalmára a kínai kormánynak direkt befolyása van. Tehát Kína, ellentétben a FED-del és az EKB-val, nem tud “csak úgy” pénzt nyomtatni.
Eddig ez az inkompatibilitás megállt Hong Kongban
Egy több tízmilliárdos kapitalizációjú kínai cég megjelenése az amerikai tőzsdén azt jelentené, hogy ha azzal a céggel valami történik, akkor könnyen lehet, hogy ez túl későn derül ki, mert Kínában állami vonalon belenyúlnak. Azt is jelentené, hogy az amerikai tőzsdén egy árfolyamokat manipuláló állami aktor jelenik meg. Ez ott no-go. Annyira no-go, hogy az egyik kedvenc fóliasapkás konteóm szerint az összes megmerényelt amerikai elnököt bankárok (különösen pedig a Rotschildok) merényelték meg, mert szembement a Fed akaratával.
Kínában viszont végig kell gondolni, hogy azokkal a demográfiai trendekkel, meg azzal az erőforrásigénnyel, ami nekik van, nem lehet a végtelenségig első generációs iparvállalatokat üzemeltetni. Szükség van a szolgáltatószektor, a kereskedelem nagyjaira, akik viszont nem tudnak igazán nagyra nőni a nyugati tőkepiacba bekapcsolódás nélkül. A nyugati tőkepiacnak viszont szabályai vannak. És rengeteg-rengeteg pénze. Arra a pénzre pedig Kínának, különösen a kínai gazdaságnak szüksége van.
Hogyan támogasd a Múzsát?
Előszöris nagyon köszönöm, ha egyáltalán eszedbe jut! A Múzsa sok szervezés és idegeskedés eredménye, munka mellett. Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, ha a tetszésedet bármilyen formában kimutatod.
Három módja van:
Patreon. Itt bármilyen összeget küldhetsz. A Patreonra nem teszünk tartalmat, azért tartottuk meg, mert az a legismertebb felület.
Előfizetés a magyar Múzsára. A magyar nyelvű Múzsán nincs fizetős tartalom, legfeljebb pár Q&A lesz, ami csak előfizetőknek van. Minimál összege 8 dollár.
Előfizetés az angol nyelvű Múzsára
Ez egy korai fázisban levő projekt, heti egy-két, Magyarországot angolul magyarázni igyekvő poszttal. Erre is 8 dollár az előfizetés, és itt hamarosan jön a paywall. A magyar múzsa és az angol elkülönül, most dolgozom a megoldáson, hogy aki az egyikre előfizet, annak legyen hozzáférése a másikhoz, de nem biztos, hogy sikerül. Ha érdekel az angol, akkor inkább arra fizess elő, a magyar Q&A sessiont, ha lesz, meg tudjuk beszélni.
Nekem továbbra is az a bajom, hogy minden egyes ilyen kínai szar vásárlásával, a saját szabadságunkat és a jövőnket adjuk el. Persze itt ezt a cikket elnézve, nem annyira para a helyzet, mert továbbra is úgy tűnik, hogy szabadság nélkül nem lesz gazdagság. De bennem azért folyamatosan mocorog az a protekcionista gondolat, hogy könnyű ám rabszolgákkal olcsóbban csinálni a dolgokat mint Európában. De azért csak nem kéne, hagyni, hogy dömpinggel mindent letaroljanak.
Könyvajánló a kínai gazdaság működéséről. Ha csak a fele igaz a sztoriknak, akkor sem jönnek ezek egyhamar olyan közösségbe, ahol nyugati szabályokat kérnek rajtuk számon.
https://moly.hu/konyvek/desmond-shum-kinai-rulett