22 Comments

Az elmúlt párszáv évben a "nyugati világ" fokozatosan és az óvodai hisztitől fölfeké, egészen az atomcsapásig bezárólag elszokott attól, hogy bármilyen nemű közügyekben bármi is történhessen bárkinek a hirtelen felindulásából. Sőt a teljes politikai, társadalmi, gazdasági, közigazgatási, kulturális modell direk arra épült ki, hogy minden felindulás köré jusson néhány gubiszobányi puffer.

Nemhogy szövetségi rendszert nem illik szétverni öt évnél rövidebb egyeztetési menetrend nélkül, de még a kert végébe nőtt vadalmafát se lehet kivágni a szomszéd falu asszonykórusának véleményét kikérő hatósági engedély elleni közigazgatási fellebbezést elutasító határozat ellen benyújtott bírósági keresetre adott elsőfokú ítéletet helybenhagyó másodfokú ítélet jogerőre emelkedése előtt és nélkül. Már amikor az asszonykórus eszmei kárának elismeréséért kiálló helyi civil szervezet nem viszi el Strasbourgig a vadalmák magánélethez való alkotmányos jogának kérdését. Az EU-nak meg Németországnak pont az a baja, hogy az ilyen gumiszobák közepette már nemhogy hirtelen döntésnek, de még felindulásnak sincs helye, pedig igény volna rá. Felindulás persze van, de azt AFD-nek hívják, és egyelőre 20%-ra áll. Volt már önsorsrontó felindulás kicsit arrébb, BoJo volt a kabalaállata, de az is öt évbe telt, és az Egyesült Királyság azóta is a saját gumiszobáiban pattogva kérdezgeti magába roskadva, hogy "and now what?"

Ezzel szemben Trump és környezete meg láncfűrésszel esik neki minden gumiszobának, és élvezi, ahogy egymás után kidurrannak. A nemzetközi meg belföldi fehér köpenyes tudósok meg kéztördelve nézik, hogy ilyet ugyan nem szabad és nem illik, de ha valami ceszedelmes kórokozó mégis elszabadul, akkor bizony "láncfűrész trumps gumiszoba, every single time". Persze a COVID és az mRNA óta tudjuk, hogy lehet új vakcinát tíz éves procedúra helyett pár hónap alatt bevezetni, de ugyanezt az "executive decision" mutatványt olyan szinten, akkora méretben, annyi fél között és annyi területen kéne reprodukálni (ENSZ, NATO, EU, Európa Tanács, OECD, stb.), hogy ezzel megbirkózni... nos... csak olyan gátlástalansággal, elvetemültséggel és a következmények iránti totális közönbösséggel lehetne, amilyet perpill csak Washingtonban látunk tombolni.

Trump olyan faragatlan ösztönállat, aki nem tervez meg vagy koreografál olyan performanszokat, mint a tegnapi (az már profi szintű sakk lenne, de amit most látunk, az amatőr szintű lengőteke). Amiből annyi következik, hogy valóban senki nem tudja, mi következik, ki/mi a következő áldozat. Személyes tippeim az USÁt illetően: Az ESTA program, a zárt térben dohányzás tiltása, a rákkeltő anyagok kerülése, a bukósisak és a biztonsági öv.

Expand full comment

Mindenesetre ránéztem az új-zélandi álláshirdetésekre :-) (vagy inkább :-( )

Expand full comment

Szerintem megtudtunk pár dolgot.

-Trump sokkal nagyobb seggfej, mint amilyennek tűnik. Ez azért szép teljesítmény.

-A seggnyalási skillek alapján összeválogatott kormányzata akkor sem tudja szabályozni, ha árt az amerikai nemzetbiztonságnak, vagy az amerikai gazdasági érdekeknek.

-Tegnap nyíltan védte Putyin érdekeit, gyengítette Ukrajnát.

-Ezzel Európát is nyíltan támadta.

-A NATO szerepét és jelentőségét erősen kérdésessé teszi. Tudom (remélem) hogy valószerűtlen, de mi történne, ha Európában állomásozó amerikai csapatok európai célpontok támadására kapnának parancsot?

-Teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy amerika nem megbízható szövetséges többé.

Expand full comment

Lehet ezt egészen máshogy is keretezni, Török Gábor véleményébe pl. nem nagyon tudok belekötni:

"1. az egészet megnézve nekem egyáltalán nem tűnik úgy, mintha "támadásra" készültek volna Trumpék

2. Trump magához képest különösen higgadt és konstruktív volt az első 20-30 percben

3. Zelenszkij volt inkább az, aki semmit nem akart elengedni, nyilván az ő nézőpontjából érthető módon, de a partnerek számára egyre kellemetlenebbül

4. Zelenszkij számára láthatóan az volt a fontos, hogy saját igazsága ("Putyin terrorista", "ők jöttek be") mellé állítsa Trumpot, Trump pedig arra törekedett, hogy megtartsa a mozgásterét, hogy képes legyen majd Putyinnal tárgyalni (kulcsmondat: „Azt akarjátok, hogy szörnyű dolgokat mondjak Putyinról, aztán azt mondjam: Szia, Vlagyimir, mi a helyzet a megegyezéssel?")

4. ez vezetett el az utolsó részig, amit aztán az egész világ látott és elemzett"

Expand full comment

A dolog ott kezdődik szerintem, hogy az ilyen jellegű beszélgetéseket eleve nem szokás a nyilvánosság előtt lefolytatni, pontosan azért, hogy a nyilvánosságba már csak olyan, közösen egyeztetett mondatok kerüljenek ki, amit aztán Trump is tudatosan tud képviselni Putyin előtt is.

Azt a helyzetet viszont nem Zelenszkij alakította ki, amiben ezt a beszélgetést a nyilvánosság előtt kellett lefolytatni. Trump politikája nincs rászorulva arra, hogy a nyilvánosság előtt megalázza Zelenszkijt, Zelenszkij viszont - ameddig meg tudja tartani jelenlegi pozícióját egy háborúban álló nemzet vezetőjeként - rá van szorulva arra, hogy következetesen és kizárólagosan az országa érdekeit képviselje.

Expand full comment
2dEdited

…Török Egyrésztmásrészt Gábor véleménye?

(Be kellene linkelnem a fényképet, amelyen Török Gábor vidáman nevetgélve bújik össze Orbán Viktorral…)

.

Ukrajnát, egy független országot, három éve konkrét hadseregekkel támadta meg a putyini Oroszország, amely utóbbi azóta is emberiesség elleni & háborús bűncselekményeket követ el, százezres-milliós nagyságrendben.

Az nem „Zelenszkij saját igazsága”, hogy Putyin (rendszere) terrorista (rendszer). És TÉNYLEG az orosz hadsereg tört rá Ukrajnára, és TÉNYLEG az orosz hadsereg gyilkolja szisztematikusan, illetve kínozza halálra, kezeli másodrendű állampolgárként az ukrán népességet.

.

Mindenki, aki „békemegállapodásra” törekszik Putyinnal, aki „tárgyalni” akar azzal a háborús agresszorral, amelyik egészen biztosan nem fog lemondani a háborúja célkitűzéseiről – lásd Budapesti Memorandum, Minszk I., Minszk II. stb., stb., stb. semmibe vevése –, eleve orosz kollaboráns.

Expand full comment

Az előző cikk is korrekt volt, dz is az. Sajátos és józan írások.

Expand full comment

Amúgy ezekben az órákban nagyon sok minden el fog dőlni Londonban... Vagy ha véglegesen nem is dől el, a hangsúlyok nyilvánvalóbbak, egyes várható történések meg egy kicsit jobban megjósolhatóak lesznek.

Csak emlékeztetőül:

Keir Starmer brit miniszterelnök védelmi csúcstalálkozóra hívott meg több (főleg európai) vezető politikust. Az EU-ból Londonba várják Franciaország, Németország, Olaszország, Dánia, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Finnország, Svédország, Csehország és Románia államfőit/kormányfőit. Az EU-n kívülről ott lesz még Norvégia, Törökország és természetesen Ukrajna első embere is. Ha minden igaz, Ursula von der Leyen (Európai Bizottság), Mark Rütte (NATO) és Antonio Costa (Európa Tanács) is meghívót kapott, sőt a kanadai miniszterelnök (Justin Trudeau) is.

Én nagyon szurkolok nekik. De várjuk meg a sajtótájékoztatót...

Expand full comment

Az oroszok mondták ki a valóságot:

TÖRTÉNELMI.

Expand full comment

Szerintem az usakok nagyot hibáztak. Zelenszkij ruhája protokoll által egyeztetve kellett legyen pld. Azt hitték a nyilvánosság majd csicskaszerepbe kényszeríti Zelenszkijt, aki gyakorló színész, fellépő volt mindig is. Vance egy tulok, aki azt se tudja miért és hol van.

Expand full comment

Bár tényleg minden bizonytalan, és semmit sem lehet tudni, nekem azért jó volt azt olvasni/gondolni/remélni, hogy van ennek valami pozitív kimenete.

Főleg annak tükrében, hogy a hazai kánon hogy beindult az "végre igazunk lett, sőt, mindig is az vol" mantra ismétlésre

Expand full comment

Plusz most olvasom, hogy a Főni már előre bemondta a vétót a közös európai álláspontra...

Annyira szeretnék jó hazafi lenni, de szerintem azt nem így kéne csinálni

Expand full comment

A “fonit” ezert vekonyan lisztezett peklapattal fogjak picsanverni. Bar lehet ez is wishful thinking. 😬

Expand full comment

Ez ilyen formában nem feltétlenül wishful thinking, csak az a szomorú valóság, hogy a főni bizonyos mértékig szereti, ha fáj, mert akkor itthon elő lehet adni a "báncsák a magyart" kezdetű politikai lózungot.

Expand full comment

Amit mi pont leszarunk, a birkáknak meg már úgyis mindegy.

Expand full comment

A főni még nem tudja,hogy nem lesz rá módja, ezt megoldják az elsők közt.

Expand full comment

Akkor összesítve az elmúlt másfél hét eredményeit és következményeit:

1. Másfél hete Ámerika azt kérte Európától, hogy ahhoz, hogy megmaradjon a két óceánpart között a jó kapcsolat legyen szíves az ukrajnai kalandot maga finanszírozni, ha akarja, és költeni a haderejére dekurvasokat ám.

2. Másfél hétig tartott a sípítozás, hogy a gonosz Ámerika fel akarja rúgni a meglévő szövetségeket, amikor azt kéri a szövetségeseitől, hogy tegyenek rendet a házuk táján, és legyenek szívesek nem potyautasként létezni.

3. Majd másfél hét után megszületett a döntés: a gonosz Ámerika elárulta Európát és cserbenhagyni készül a szövetségeseit (mert le akar zárni egy háborút, amely európai szövetségeseinek okozza a legnagyobb gondot), ezért ...tádám: most a végtelenségig megfinanszírozzuk Ukrajnát és kurva sokat fogunk költeni a hadseregeinkre!!!

...

okos

...

Expand full comment

Abban lehet bizni hogy trump 1) alapvetoen csak az uzlet iránt érdeklodik 2) egy nárcisztikus hiú ember. Foleg a 2. miatt presztizskerdést fog csinálni hogy valamilyen (...) békét vagy legalább tuzszunetet osszehozzon hogy megdicsoulhessen. Szóval nincs ez még lefutva, szvsz zelenszkijnek is tudnia kellett (volna ?) a fenti 1. es 2. pontot. állitolag egyenesen a repulotérrol ment, fáradt volt, stb. Lehet.

Expand full comment

Néha jó jóval távolabbról nézni az ügyeket, mint itt:

https://g7.hu/vilag/20250225/felelmetes-putyin-gyozelem-sulyos-gyengesegek-bujnak-meg-az-orosz-pozicio-mogott/

Reménykedjünk, h ez a kép árnyalja jobban a valóságot.

Expand full comment